"Tök jó, mikor ilyen vagy. Szeretem azt, ahogy látod az életet, szeretem, hogy értelmes, előremutató dolgokról beszélsz, hogy nem stresszeled magadat feleslegesen, hogy céljaid vannak, hogy szót lehet veled érteni... Csak olyan jó lenne, ha ez egyszer józanon is menne neked!"
Azt ugyan várhatod, virágom...
2016. november 14., hétfő
2016. október 31., hétfő
A nap idézete
"She must be the reason why God made the girl"
Na, akkora baj sem volt még, hogy ez a mondat eszembe jusson. Ezért megérte eljönni Nyíregyházáig.
Na, akkora baj sem volt még, hogy ez a mondat eszembe jusson. Ezért megérte eljönni Nyíregyházáig.
2016. augusztus 14., vasárnap
Maxwell átka
Ó, Maxwell, te csodás elme, te lángész! Rájöttél, hogy az elektromágnesség képes hullámok formájában is terjedni és ezzel megváltoztattad az emberiség életét. Pedig te magad nem is tapasztaltad meg, mikor Heinrich Hertz megtalálta az általad megjósolt hullámokat.
Sokszor emlegettem ám mostanában a nevedet. Az elmúlt három napban ugyanis másról sem szólt a szabadidőm, mint arról, hogy kerestem a TV jelét a szobaantennával. Meg is találtam, csak mindig ott vesz adást a TV, ahol semmi keresnivalója az antennának. De előbb vagy utóbb úgyis nekem lesz igazam, csak még nem tudom, hogyan.
Sokszor emlegettem ám mostanában a nevedet. Az elmúlt három napban ugyanis másról sem szólt a szabadidőm, mint arról, hogy kerestem a TV jelét a szobaantennával. Meg is találtam, csak mindig ott vesz adást a TV, ahol semmi keresnivalója az antennának. De előbb vagy utóbb úgyis nekem lesz igazam, csak még nem tudom, hogyan.
2016. július 23., szombat
Elmúlk
Vagy három hete volt. Fergeteges és fárasztó utazás után kedd hajnalban, 1 óra körül megérkeztem Prágába, leültem a szállodai szoba asztalához és kihajtogattam a húgomtól kölcsönkért tabletet, hogy megnézzem a híreket. Akkor látom: elhunyt Bud Spencer. Nem tudtam mit kezdeni a hírrel. Nem létezik, nem igaz - pedig az. Ennyi, vége, nincs tovább. Láttam szinte minden filmjét, legyen szó akár a Piedone-sorozatról, akár a spagettiwesternekről, akár a szokásos "verekedős" elmebajokról, de még a késői TV-sorozataiba (Extralarge, Nincs kettő séf nélkül) is belenéztem. Gábor barátommal bármelyik filmjéből tudunk bárhonnan, bármilyen hosszban párbeszédet idézni. És most kész, ennyi, nincs tovább.
Alig tudtam összerakni magamban az eseményeket, mikor kedden déltájban az irodai kisrádió recsegve jelentette: elhunyt Somló Tamás. Na, tessék, már csak ez hiányzott. Nincs Somló, annyi az LGT-nek. Mióta az eszemet tudom, arra vágyom, hogy egyszer láthassam őket élőben, ha már minden LP-jüket végighallgattam (meg a CD-ket is). És most mindez szertefoszlott. Nincs többé Somló, a zseniális zenebohóc, aki talán még a kapanyélen is tud játszani.
Elmentek, maradnak az emlékek. Én pedig rájöttem, hogy már nem is vagyok annyira fiatal. Öregszem, de rendesen. Vannak dolgok, amikre már csak emlékezhetek, amik már elmúltak, mióta én megvagyok. Jövő héten átköltözünk egy másik irodába, utána jön egy új kolléganő. Ő már nem fog emlékezni az itteni irodára, neki az a mérnökség helye lesz.
Egyszer ennek is el kellett kezdődnie. Most már tényként kezelem, hogy fölöttem is repülnek az évek - de hála az égnek nem sok szállt még el a fejem felett. Csak akkor is kár, hogy elvesztettük ezt a két nagyszerű embert. Egy LGT-koncertre csak elmentem volna...
Alig tudtam összerakni magamban az eseményeket, mikor kedden déltájban az irodai kisrádió recsegve jelentette: elhunyt Somló Tamás. Na, tessék, már csak ez hiányzott. Nincs Somló, annyi az LGT-nek. Mióta az eszemet tudom, arra vágyom, hogy egyszer láthassam őket élőben, ha már minden LP-jüket végighallgattam (meg a CD-ket is). És most mindez szertefoszlott. Nincs többé Somló, a zseniális zenebohóc, aki talán még a kapanyélen is tud játszani.
Elmentek, maradnak az emlékek. Én pedig rájöttem, hogy már nem is vagyok annyira fiatal. Öregszem, de rendesen. Vannak dolgok, amikre már csak emlékezhetek, amik már elmúltak, mióta én megvagyok. Jövő héten átköltözünk egy másik irodába, utána jön egy új kolléganő. Ő már nem fog emlékezni az itteni irodára, neki az a mérnökség helye lesz.
Egyszer ennek is el kellett kezdődnie. Most már tényként kezelem, hogy fölöttem is repülnek az évek - de hála az égnek nem sok szállt még el a fejem felett. Csak akkor is kár, hogy elvesztettük ezt a két nagyszerű embert. Egy LGT-koncertre csak elmentem volna...
2016. július 9., szombat
Lamborghini Aztakurva
Azt tudjátok-e, hogy születik egy-egy Lamborghini kereskedelmi megnevezése? Ha nem, hát elárulom. Volt ez a Ferruccio Lamborghini nevű gyáros, aki méltóztatott a bika jegyében születni. Ebből kiindulva a gyártás igazi beindulása utána minden sportkocsiját egy-egy híres, viadalban legyőzött bika után nevezte el. Így született a Miura, a Diablo, a Gallardo - minden valamire való Lamborghini.
Egyet kivéve.
Mert a Countach neve másképp született. A legenda szerint a nagy Ferruccio belépett az ifjú Marcelo Gandini műhelyébe és mikor meglátta a következő, hosszában középmotoros Lamborghini agyagmodelljét, csak annyi jutott eszébe: "Countach!", vagyis eléggé meglepődött.
Hogy így volt-e vagy sem, azt csak ketten tudnák megerősíteni, közülük az egyik már halott, a másik már elég híres ahhoz, hogy ne kelljen legendákkal foglalkoznia. De az tény, hogy a legenda abszolút hihető. Marcelo óriási, megkerülhetetlen formát tervezett, kis túlzással a mai napig ebből él a bolognai gyártó.
Egyet kivéve.
Mert a Countach neve másképp született. A legenda szerint a nagy Ferruccio belépett az ifjú Marcelo Gandini műhelyébe és mikor meglátta a következő, hosszában középmotoros Lamborghini agyagmodelljét, csak annyi jutott eszébe: "Countach!", vagyis eléggé meglepődött.
Hogy így volt-e vagy sem, azt csak ketten tudnák megerősíteni, közülük az egyik már halott, a másik már elég híres ahhoz, hogy ne kelljen legendákkal foglalkoznia. De az tény, hogy a legenda abszolút hihető. Marcelo óriási, megkerülhetetlen formát tervezett, kis túlzással a mai napig ebből él a bolognai gyártó.
2016. június 2., csütörtök
Az én valóságom
Nem hiszek.
Semmiben sem hiszek.
A vallások tanításaiban főleg nem.
De a tudományban sem.
Abban hiszek a legkevésbé, amit megtapasztalok.
Nem hiszek a valóságban sem.
Ami körbevesz, amiben élek, az nem az, aminek hiszem.
Nem ez a valóság.
Na, jó, ezt megállapítani nem nagy ügy. Legurít az ember fél liter vodkát, azt' máris biztosan tudja, hogy nem a valóságban van. Lehet, hogy tényleg ki is lép belőle. Vagy elég csak letudni pár egészségtelenül hosszú műszakot, lehetőleg éjszaka. "Nem, ez nem a valóság. Ez nem lehet a valóság" - gondoljuk. Meg akkor is ezt hisszük, ha valami túl szép, túl jó, túl egyszerű. Személyi igazolvány igénylése öt perc alatt, az előre egyeztetett időpontban, fennakadás nélkül, kedves és hozzáértő ügyintézővel? Nem, ez nem stimmel, ez kandi kamera.
De ha már megszületett a megállapítás, hogy nem a valóságban van az ember, felvetődik egy másik kérdés is: ha ez nem a valóság, akkor mi az? Ezt már nehezebb megválaszolni.
Most erre készülök. Munkahelyváltás, költözés - itt a lehetőség, hogy ne vigyek mindent magammal. Nem csak tárgyakat: gondolatokat, emlékeket, szokásokat sem feltétlenül kell magammal cipelnem. Azt viszek, amit akarok, azt alakítok ki, ami jólesik. Ennek kapcsán átalakíthatom a magam valóságát - már sokadszor.
Remélem, ezúttal sikerül.
Semmiben sem hiszek.
A vallások tanításaiban főleg nem.
De a tudományban sem.
Abban hiszek a legkevésbé, amit megtapasztalok.
Nem hiszek a valóságban sem.
Ami körbevesz, amiben élek, az nem az, aminek hiszem.
Nem ez a valóság.
Na, jó, ezt megállapítani nem nagy ügy. Legurít az ember fél liter vodkát, azt' máris biztosan tudja, hogy nem a valóságban van. Lehet, hogy tényleg ki is lép belőle. Vagy elég csak letudni pár egészségtelenül hosszú műszakot, lehetőleg éjszaka. "Nem, ez nem a valóság. Ez nem lehet a valóság" - gondoljuk. Meg akkor is ezt hisszük, ha valami túl szép, túl jó, túl egyszerű. Személyi igazolvány igénylése öt perc alatt, az előre egyeztetett időpontban, fennakadás nélkül, kedves és hozzáértő ügyintézővel? Nem, ez nem stimmel, ez kandi kamera.
De ha már megszületett a megállapítás, hogy nem a valóságban van az ember, felvetődik egy másik kérdés is: ha ez nem a valóság, akkor mi az? Ezt már nehezebb megválaszolni.
Most erre készülök. Munkahelyváltás, költözés - itt a lehetőség, hogy ne vigyek mindent magammal. Nem csak tárgyakat: gondolatokat, emlékeket, szokásokat sem feltétlenül kell magammal cipelnem. Azt viszek, amit akarok, azt alakítok ki, ami jólesik. Ennek kapcsán átalakíthatom a magam valóságát - már sokadszor.
Remélem, ezúttal sikerül.
2016. május 28., szombat
Már megint
Volt egyszer egy csodás év az életemben. Nem is egészen egy egész: 2010 szeptemberétől 2011 júniusáig tartott ez az időszak, mikor is Debrecenben majdnem szomszédok voltunk Timivel. Jó, kellett gyalogolni vagy tíz percet a két albérlet között, de belefér. Volt is abban minden: indokolatlan Wi-Fi építés, még indokolatlanabb sör (avagy: az ajtón betalálsz, mert nyitva van, dobjál le mindent, az erkélyen ülök, van ott neked is egy sör és gyere, örülj a napfénynek), mindenféle óriási élmény - csodás hónapok voltak ezek. Valamelyikünk mindig kitalált valami őrületet, a másik pedig a végletekig partner volt benne, sőt, még hozzá is tette a maga kreativitását.
Azóta már eltelt pár év, véget értek a boldog egyetemista évek, mindketten munkába álltunk, költöztünk is párszor - most épp én vagyok soron, amint írtam, munka már van Nyíregyen, a lakóhely alakul. És mit hoz a sors: már megint csak pár utcányira leszünk egymástól, ha az ablakom arrafelé nézne, át is látnék hozzá.
Tudom, eltelt öt év, megkomolyodtunk, nem vagyunk már egyetemisták, kevesebb a szabadidőnk - de akkor is: összejött, sikerült, megint egymás közelében fogunk élni. Nem várhatom ugyanazt, mint akkor - nem is kell, hogy megismétlődjön. Annak akkor volt ott az ideje, akkor kellett ezeket az élményeket átélnem. De most újra ott leszünk egymás közelében, újra lesz valaki, akivel együtt meg lehet őrülni és aki soha nem ránt vissza a valóságba. Lehet, hogy csak kicsit, de akkor is: kell ez.
Azóta már eltelt pár év, véget értek a boldog egyetemista évek, mindketten munkába álltunk, költöztünk is párszor - most épp én vagyok soron, amint írtam, munka már van Nyíregyen, a lakóhely alakul. És mit hoz a sors: már megint csak pár utcányira leszünk egymástól, ha az ablakom arrafelé nézne, át is látnék hozzá.
Tudom, eltelt öt év, megkomolyodtunk, nem vagyunk már egyetemisták, kevesebb a szabadidőnk - de akkor is: összejött, sikerült, megint egymás közelében fogunk élni. Nem várhatom ugyanazt, mint akkor - nem is kell, hogy megismétlődjön. Annak akkor volt ott az ideje, akkor kellett ezeket az élményeket átélnem. De most újra ott leszünk egymás közelében, újra lesz valaki, akivel együtt meg lehet őrülni és aki soha nem ránt vissza a valóságba. Lehet, hogy csak kicsit, de akkor is: kell ez.
2016. május 22., vasárnap
Számok
Évek óta használom vásárlásra a bankkártyámat. Mikor a MÁV kitalálta az internetes jegyvásárlást, az első regisztrált felhasználók között voltam, így elkerülve az idegtépő sorban állást IC-pótjegyért. Mikor kitaláltam, melyik vonattal utazom, pár kattintással megvettem a pótjegyet - még a méltán hírhedt péntek és vasárnap délutáni csúcsidőben is működött a dolog.
Az ehhez szükséges kártyaszámot addig-addig olvasgattam a kártyámról, míg sikerült megtanulnom, egy-két hónap után fejből ment a lejárati dátum és a CVC-kód is. Gyors és egyszerű volt minden.
Azóta már sok mindent intézek kártyás fizetéssel: KGFB, webáruházak, ilyen-olyan jegyek - mégsem megy már úgy a kártyaszám, mint egykor. Persze több dolgot is kell észben tartanom, ritkábbak is a fizetések. Bár mostanában megint kezd fejből menni a sok-sok számjegy, megkönnyítve ezzel a dolgomat.
Csak néha kerül homokszem a gépezetbe. Az imént egy vonatjegy vásárlásakor sikerült lendületből beütnöm a kártyaszámot, lejárati dátumot és CVC-t - csak éppen nem a mostani, hanem a kettővel ezelőtti, valamikor 2010-ben vagy 2011-ben lejárt kártyámról. Fogalmam sincs, hogy őrződött meg az emlékezetemben az a ménkű sok szám ennyi éven át, mikor nem is volt rá szükségem. De a tendencia biztató: még működik a rövidtávú memóriám.
Az ehhez szükséges kártyaszámot addig-addig olvasgattam a kártyámról, míg sikerült megtanulnom, egy-két hónap után fejből ment a lejárati dátum és a CVC-kód is. Gyors és egyszerű volt minden.
Azóta már sok mindent intézek kártyás fizetéssel: KGFB, webáruházak, ilyen-olyan jegyek - mégsem megy már úgy a kártyaszám, mint egykor. Persze több dolgot is kell észben tartanom, ritkábbak is a fizetések. Bár mostanában megint kezd fejből menni a sok-sok számjegy, megkönnyítve ezzel a dolgomat.
Csak néha kerül homokszem a gépezetbe. Az imént egy vonatjegy vásárlásakor sikerült lendületből beütnöm a kártyaszámot, lejárati dátumot és CVC-t - csak éppen nem a mostani, hanem a kettővel ezelőtti, valamikor 2010-ben vagy 2011-ben lejárt kártyámról. Fogalmam sincs, hogy őrződött meg az emlékezetemben az a ménkű sok szám ennyi éven át, mikor nem is volt rá szükségem. De a tendencia biztató: még működik a rövidtávú memóriám.
2016. május 19., csütörtök
Egy lépés előre
Vége, ennyi, nem megy tovább. Bő két év után új munkát találtam, felmondtam a mostani cégnél, továbbállok. Célkeresztben Nyíregyháza, új problémákkal, örömökkel, lehetőségekkel. Mögöttem marad a tarthatatlan műszakbeosztás, a teljes összeférhetetlenség. Lehetne egyszerűen is: erről már tudom, pontosan mennyire rossz, ismerem, mint a tenyeremet. De hátha valami jobbat is össze tudok hozni.
Csak sejtem, mibe vágtam bele.
Csak sejtem, mibe vágtam bele.
2016. május 13., péntek
Két év
A napokban volt két éve annak, hogy a jelenlegi munkahelyemre kerültem. Talán épp a sors különös játéka, hogy pont az évforduló napján hívtak: mehetek második körös interjúra az egyik kinézett új munkahelyemen.
Ez van, nincs min meglepődni. A munkahelyeknek is van szavatossági idejük, az enyémre pedig két év volt írva. Vagyis nem volt ráírva semmi, magamnak kellett kitapasztalnom. Nekem ez a munka két évig volt elviselhető. Egyrészt közben óriásit változtak a feltételek, másrészt elhasználódtam, meghasonlottam, elegem lett az egészből. Egész jó arány, volt, aki fél év után feladta a küzdelmet.
Menni kell most már, menni, de nagyon. Jó messzire.
Ez van, nincs min meglepődni. A munkahelyeknek is van szavatossági idejük, az enyémre pedig két év volt írva. Vagyis nem volt ráírva semmi, magamnak kellett kitapasztalnom. Nekem ez a munka két évig volt elviselhető. Egyrészt közben óriásit változtak a feltételek, másrészt elhasználódtam, meghasonlottam, elegem lett az egészből. Egész jó arány, volt, aki fél év után feladta a küzdelmet.
Menni kell most már, menni, de nagyon. Jó messzire.
2016. május 12., csütörtök
Tömören
Logikai játék egy kipihent kollégával hajnal 1 körül, éjszakás műszakban.
"- Fogalmazd meg 3 mondatban, miért jó itt!
- Miért, jó itt?"
Nem kellett három mondat, három szóban is megoldottam.
"- Fogalmazd meg 3 mondatban, miért jó itt!
- Miért, jó itt?"
Nem kellett három mondat, három szóban is megoldottam.
2016. május 11., szerda
Nem akarja
Volt már róla szó: nagyon régi és nagyon buta telefonom van. Mondjuk nekem ennyi is elég, hiszen soha nem veszem fel: munkában azért, mert dolgozom, ha meg hazaérek, pihenek, olyankor ne zavarjon senki.
Elég régóta vannak szoftverhibái, talán csak az első 1-2 hónapban működött normálisan. Viszont amit mostanában produkál, az egészen elképesztő.
Bejelenti nagy sipákolás közepette, hogy merül az akku. Bedugom a töltőt (nem, még nem microUSB, rendes töltőcsatlakozó, bár a kraftot már az USB-porton is fel tudja venni), erre kitalálja, hogy az akku feltöltődött, tessék kihúzni a töltőt. Kihúzom, megint merül. Bedugom: tele van.
Megunom, bevágom a fiókba, velem ne szórakozzon holmi elektronikus vacak. Másnap reggel megnézem: a pirosban vergődő töltésjelzőnek nyoma sincs, 3/4-es töltést mutat. Kioldom a billentyűzárat, megnézném az SMS-t, amit még előző este kaptam: leesik 0-ra a töltöttség.
Nem tudom, mi baja van, de nem is nagyon érdekel. Mostanában csak az állásjelentkezésekkel kapcsolatban kapok fontos telefonokat, de egyrészt ezek ritkák (van munkaerőhiány, de még messze nem akkora, hogy egy egészséges, dolgozó fiatallal foglalkozzanak, inkább az ilyen-olyan járulékkedvezményes, azonnal bevethető csoportokra utaznak a munkáltatók), másrészt valami szerencse folytán eddig mindig megtaláltak, ha kerestek. A telefoncsere így elmarad, már csak azért is, mert - legnagyobb meglepetésemre - gombos készüléket az úristennek se lehet venni sehol, mindenütt okostelefont akarnak rámsózni.
Elég régóta vannak szoftverhibái, talán csak az első 1-2 hónapban működött normálisan. Viszont amit mostanában produkál, az egészen elképesztő.
Bejelenti nagy sipákolás közepette, hogy merül az akku. Bedugom a töltőt (nem, még nem microUSB, rendes töltőcsatlakozó, bár a kraftot már az USB-porton is fel tudja venni), erre kitalálja, hogy az akku feltöltődött, tessék kihúzni a töltőt. Kihúzom, megint merül. Bedugom: tele van.
Megunom, bevágom a fiókba, velem ne szórakozzon holmi elektronikus vacak. Másnap reggel megnézem: a pirosban vergődő töltésjelzőnek nyoma sincs, 3/4-es töltést mutat. Kioldom a billentyűzárat, megnézném az SMS-t, amit még előző este kaptam: leesik 0-ra a töltöttség.
Nem tudom, mi baja van, de nem is nagyon érdekel. Mostanában csak az állásjelentkezésekkel kapcsolatban kapok fontos telefonokat, de egyrészt ezek ritkák (van munkaerőhiány, de még messze nem akkora, hogy egy egészséges, dolgozó fiatallal foglalkozzanak, inkább az ilyen-olyan járulékkedvezményes, azonnal bevethető csoportokra utaznak a munkáltatók), másrészt valami szerencse folytán eddig mindig megtaláltak, ha kerestek. A telefoncsere így elmarad, már csak azért is, mert - legnagyobb meglepetésemre - gombos készüléket az úristennek se lehet venni sehol, mindenütt okostelefont akarnak rámsózni.
A nap idézete
"- Most miért vágtad ki az összes fát, mikor csak azt az egyet kellett volna?
- Mondtam neked: legközelebb akkor nyúlok bármihez is a kertben, mikor kiirtok mindent"
Amit ígérek, betartom. Akkor is, ha ez másnak nem tetszik.
- Mondtam neked: legközelebb akkor nyúlok bármihez is a kertben, mikor kiirtok mindent"
Amit ígérek, betartom. Akkor is, ha ez másnak nem tetszik.
2016. május 10., kedd
Fiókban találtam 5.
- Egyszerűen hihetetlen, hogy ennyi év után is pontosan ugyanúgy udvarolsz nekem, mint akkor, mikor először találkoztunk!
- Ez teljesen természetes. Még mindig ugyanolyan elbűvölő vagy, mint évekkel ezelőtt, mikor először találkoztunk.
Nem hittem volna, hogy ilyet is találok a fiókban.
- Ez teljesen természetes. Még mindig ugyanolyan elbűvölő vagy, mint évekkel ezelőtt, mikor először találkoztunk.
Nem hittem volna, hogy ilyet is találok a fiókban.
2016. április 25., hétfő
Papír
Ma egy kicsit megtoltam a szekeret, beiktattam egy össznépi ügyintézős napot, mert néha olyan is kell.
Reggel a műszaki vizsgaállomáson kezdődött a dolog, vittem az utánfutót a kétévente kötelezőpénzlehúzásra átvizsgálásra. Mivel nem az én tulajdonom, volt papír bőven: meghatalmazás, hogy megtehetem, kérelem a vizsgára. Az egész nem volt húsz perc, de az utána kapott rengeteg papír nyomtatása-iktatása megtolta az időt. Számviteli bizonylat 1 és 2, mindkettő két példányban, aláírod. Külön elszámolva a hatósági ár, a munkadíj. Műszaki adatlap, mer' megfelelt, külön bizonylat a műszaki vizsga érvényességét jelző matricáról (pár száz Ft). Öröm, boldogság, egy rakat papírral értem haza.
Utána leakasztottam az autóról az utánfutót, irány a rendelőintézet! Munkaköri alkalmasságihoz kellett lelet a tüdőszűrésről, miszerint nem vagyok TBC-s. Be az adminisztrációra, várok, beadom a TAJ-kártyát, a személyimet és a lakcímkártyát. Kis várakozás, kapok egy papírt arról, hogy ki kell fizetnem a vizsgálat díját, ezzel sprint a harmadik emeletre (a tüdőgondozó természetesen a földszinten van, nehogy már közel legyen), várakozás a pénztárnál, ott aztán papírözön. Bevételi pénztárbizonylat, mert befizettem, számla a cég nevére és adószámára, itt írja alá, itt is írja alá, ráírja a lent kapott papírra, hogy befizettem, rákerül a pénztárbizonylat száma, mehetek le. Le a lépcsőn, beadom a papírt, elővenném a könyvemet, hogy olvassak, erre szólítanak: lehet menni. Be a röntgenbe, zizegés, készen van, meg lehet várni. Megvárom, kis papír: egészséges vagyok. Nem volt eddig elég papírom.
Hazaértem, eszembe jutott, hogy van még más intéznivalóm is. Újjászületett a műhelyben egy Simson Star, kellene rá KGFB-t kötni, hogy tudjunk menni próbakörre, beállítgatni. Nem nagy ügy: írunk egy adásvételit, SMKP-nál a kutya sem ellenőrzi (pajtából megmentett motornál amúgy is problémás a hiánytalan tulajdonosi lánc bemutatása), kötök rá biztosítást interneten, azt' oké. Meg ahogy azt Móricka elképzeli. Regisztrálás, kismillió adat, ajánlat kiválasztása, katt, még pár ezer adat (a szemem színe nem érdekel, baszd meg?), kész. Ja, igen, alkuszi meghatalmazás. Megjön PDF-ben, nyomtasd ki, írd alá, küldd vissza. Egykoron postán, később faxon, ma már fel is lehet tölteni a biztosító oldalára, azt' hadd menjen JPG-ben! Vagyis megjön a PDF, kinyomtatod, aláírod, beszkenneled, visszaküldöd. A papíralapú dokumentum élettartama nem egészen egy perc, utána nem is kell. De van, mer' papírnak lennie kell.
Most itt ülök, kezemben egy rakat papírral és a feléről (vagy még többről) azt sem tudom, mi szükség rá. De nem baj, este megyek dolgozni, lesz jelenléti ív (papíron), szabadság lejelentő űrlap (az is), szabadságengedély, ha pedig majd viszem a számlát a tüdőszűrésről (nálunk még téríti a cég, de nem hiszem, hogy ez sokáig így marad), akkor lesz pénztárbizonylatom is, mert abból sosem elég. Ha pedig elkezd intézkedni a biztosító, lesz majd biztosítási kötvényem is, mert eddig az sem volt, olyan papír is kell.
Csodás lesz!
Reggel a műszaki vizsgaállomáson kezdődött a dolog, vittem az utánfutót a kétévente kötelező
Utána leakasztottam az autóról az utánfutót, irány a rendelőintézet! Munkaköri alkalmasságihoz kellett lelet a tüdőszűrésről, miszerint nem vagyok TBC-s. Be az adminisztrációra, várok, beadom a TAJ-kártyát, a személyimet és a lakcímkártyát. Kis várakozás, kapok egy papírt arról, hogy ki kell fizetnem a vizsgálat díját, ezzel sprint a harmadik emeletre (a tüdőgondozó természetesen a földszinten van, nehogy már közel legyen), várakozás a pénztárnál, ott aztán papírözön. Bevételi pénztárbizonylat, mert befizettem, számla a cég nevére és adószámára, itt írja alá, itt is írja alá, ráírja a lent kapott papírra, hogy befizettem, rákerül a pénztárbizonylat száma, mehetek le. Le a lépcsőn, beadom a papírt, elővenném a könyvemet, hogy olvassak, erre szólítanak: lehet menni. Be a röntgenbe, zizegés, készen van, meg lehet várni. Megvárom, kis papír: egészséges vagyok. Nem volt eddig elég papírom.
Hazaértem, eszembe jutott, hogy van még más intéznivalóm is. Újjászületett a műhelyben egy Simson Star, kellene rá KGFB-t kötni, hogy tudjunk menni próbakörre, beállítgatni. Nem nagy ügy: írunk egy adásvételit, SMKP-nál a kutya sem ellenőrzi (pajtából megmentett motornál amúgy is problémás a hiánytalan tulajdonosi lánc bemutatása), kötök rá biztosítást interneten, azt' oké. Meg ahogy azt Móricka elképzeli. Regisztrálás, kismillió adat, ajánlat kiválasztása, katt, még pár ezer adat (a szemem színe nem érdekel, baszd meg?), kész. Ja, igen, alkuszi meghatalmazás. Megjön PDF-ben, nyomtasd ki, írd alá, küldd vissza. Egykoron postán, később faxon, ma már fel is lehet tölteni a biztosító oldalára, azt' hadd menjen JPG-ben! Vagyis megjön a PDF, kinyomtatod, aláírod, beszkenneled, visszaküldöd. A papíralapú dokumentum élettartama nem egészen egy perc, utána nem is kell. De van, mer' papírnak lennie kell.
Most itt ülök, kezemben egy rakat papírral és a feléről (vagy még többről) azt sem tudom, mi szükség rá. De nem baj, este megyek dolgozni, lesz jelenléti ív (papíron), szabadság lejelentő űrlap (az is), szabadságengedély, ha pedig majd viszem a számlát a tüdőszűrésről (nálunk még téríti a cég, de nem hiszem, hogy ez sokáig így marad), akkor lesz pénztárbizonylatom is, mert abból sosem elég. Ha pedig elkezd intézkedni a biztosító, lesz majd biztosítási kötvényem is, mert eddig az sem volt, olyan papír is kell.
Csodás lesz!
2016. április 20., szerda
A nap idézete
"Ha majd odáig érünk, kitalálok valamit és ha az nem jön be, rögtönzök"
Nem szokásom nagyszabású terveket készíteni.
Nem szokásom nagyszabású terveket készíteni.
2016. április 15., péntek
Kondás
Egyszer, réges-régen láttam ezt a rajzot. Jót nevettem rajta, tetszett, oké.
Aztán tegnap este, mikor a befogóba izomból beletépett beállítócsavart próbáltam kocogtatással, olajzással és egyéb trükkökkel kilazítani (mer' azt jól bele kell tépni, akkor jaó), közben pedig az egyik kolléga megkért, hogy ugyan segítsek már neki kiműteni a gépből valami nagykalapáccsal szétvert alkatrészt (nem akart a helyére menni, beállítás helyett meg jó a hatkilós samu is), valahogy pont az jutott eszembe, amit a pék mond:
"Kondás kell ezeknek, nem műszakvezető, a faszom beleverem!"
Lehet, hogy jobban járnánk. Bejönne valami két általánost végzett jóskapista, néha odacserdítene a bunkósbottal, azt értené a sok büdös gyökér.
Aztán tegnap este, mikor a befogóba izomból beletépett beállítócsavart próbáltam kocogtatással, olajzással és egyéb trükkökkel kilazítani (mer' azt jól bele kell tépni, akkor jaó), közben pedig az egyik kolléga megkért, hogy ugyan segítsek már neki kiműteni a gépből valami nagykalapáccsal szétvert alkatrészt (nem akart a helyére menni, beállítás helyett meg jó a hatkilós samu is), valahogy pont az jutott eszembe, amit a pék mond:
"Kondás kell ezeknek, nem műszakvezető, a faszom beleverem!"
Lehet, hogy jobban járnánk. Bejönne valami két általánost végzett jóskapista, néha odacserdítene a bunkósbottal, azt értené a sok büdös gyökér.
2016. április 14., csütörtök
Lelke van
Hétfőn a szüleimnél jártam, a szokásos tavaszi köröket tudtam le. Fűnyírás, locsolás, kapálás, kidőlt kerti kapu visszaállítása. Ja, meg valamit kellett volna kezdeni szerencsétlen autómmal, ami már elég régóta ott áll a garázsban. Nagyon úgy néz ki, hogy használni nem fogom, nem sok szükségem van rá. Egyébként is: most inkább a biciklimet kellene lecserélnem, mert a "teszkógazdaságos" 26-os alacsonyvázas csoda nem az igazi. Jó lenne egy agyváltó, normális első fék, valami teleszkóp előre, hogy ne rázzanak szét a kátyús utak és járdaszegélyek, el tudnék képzelni agydinamót is... Csak ezt a biciklit nem éri meg felszerelni ilyenekkel: gagyi, minden irányban méretpontatlan váz, gyenge felnik, recsegő-ropogó hajtómű - felesleges költeni rá, ez így pont jó ár-érték arányú. Ki is néztem már az új biciklit, a Schwinn-Csepel Sping 28/19 N7 lenne jó választás, mindent tud, amire szükségem van és ezt vélhetően hosszú évekig tudni is fogja.
Csak egy kicsit drága, 150 ezerért mást is vehet az ember, de sebaj: eladom az autót, az árából kijön a bicikli és talán még marad is pénzem. Csodás!
Ehhez előbb meg kell hirdetni. Ahhoz meg fénykép kellene, ki kellene hozni a garázsból. Kerékfújás, indítás a szokott módon. Az AC kézikarjával telenyomom az úszóházat benzinnel, beülök, gyújtás, gázpedált kétszer padlóig, szívatót ki, kuplung ki, indítok - több, mint fél év állás után másfél főtengelyfordulatra indult, gyönyörű alapjárattal. Mégis megérte vezérlésszettet cserélni.
Kiszálltam, sétáltam körülötte. Ahogy a vákuumdob megnyitotta az indítócsappantyút, lassacskán normális szintre esett az alapjárat, végre a kipufogó sem bömbölt, csak finoman pöfögött. Még szép: három napig tartott, mire elejétől a végéig kicseréltem és sokszori lemászkálás után mindent a helyére tettem.
Továbbra is ment a motor probléma nélkül. A töltésjelző hol világított, hol elaludt (a kapcsolóreléje külön műsorszám, sehol nem kapható), az autó meg nézett rám bambán a nagy, kerek szemeivel és nem értette, mi a baj. Pedig pontosan tudta, azért játszotta az eszét a büdös ribanc.
Nem akar ő elmenni innen, jól tudja és most próbálkozik.
Azt mondják, van neki lelke.
Csak egy kicsit drága, 150 ezerért mást is vehet az ember, de sebaj: eladom az autót, az árából kijön a bicikli és talán még marad is pénzem. Csodás!
Ehhez előbb meg kell hirdetni. Ahhoz meg fénykép kellene, ki kellene hozni a garázsból. Kerékfújás, indítás a szokott módon. Az AC kézikarjával telenyomom az úszóházat benzinnel, beülök, gyújtás, gázpedált kétszer padlóig, szívatót ki, kuplung ki, indítok - több, mint fél év állás után másfél főtengelyfordulatra indult, gyönyörű alapjárattal. Mégis megérte vezérlésszettet cserélni.
Kiszálltam, sétáltam körülötte. Ahogy a vákuumdob megnyitotta az indítócsappantyút, lassacskán normális szintre esett az alapjárat, végre a kipufogó sem bömbölt, csak finoman pöfögött. Még szép: három napig tartott, mire elejétől a végéig kicseréltem és sokszori lemászkálás után mindent a helyére tettem.
Továbbra is ment a motor probléma nélkül. A töltésjelző hol világított, hol elaludt (a kapcsolóreléje külön műsorszám, sehol nem kapható), az autó meg nézett rám bambán a nagy, kerek szemeivel és nem értette, mi a baj. Pedig pontosan tudta, azért játszotta az eszét a büdös ribanc.
Nem akar ő elmenni innen, jól tudja és most próbálkozik.
Azt mondják, van neki lelke.
2016. április 10., vasárnap
Őszinte csodálattal
Őszinte csodálattal tekintek sokat szidott "teszkógazdaságos" biciklimre. Tavaly tavasszal (vagy még tavalyelőtt késő ősszel?) szétszedtem rajta mindent, amit rendszeresen takarítani-kenni kell (kerékcsapágyak, kormánycsapágy, hajtómű, lánc, fékek), megkapta a maga zsír- és olajadagját, majd onnantól csak hajtottam esőben, szélben, sárban, hóban, napsütésben. Valamikor télen kapott két új külsőt és belsőt, mert már rettenetesen lerongyolódott az, ami rajta volt, azt' annyi.
Most jutott eszembe, hogy nem haragudna meg némi karbantartásért. A tavalyi zsír és olaj még a helyén volt, kent, nem volt vele baj. Viszont ahány csavarkötéssel csak találkoztam, mint a végét járta. Leesett anyák, kilazult csavarok, átszakadt csavarfejek - nem tudom, mi tartotta még össze a a biciklit (a hátsó sárvédőt konkrétan semmi, a külső és a csomagtartó között pattogott). De bírta, csinálta, kicsit zörögve, kicsit nyekeregve, alig-alig fogó kontrával (a fényesre kopott fékhengeren semmit sem segít a rárakódó zsíros-poros kosz), mert muszáj volt.
Pedig a legkomolyabb alkatrésze a Velosteel kontrás hátsó agy. Nem rossz.
Most jutott eszembe, hogy nem haragudna meg némi karbantartásért. A tavalyi zsír és olaj még a helyén volt, kent, nem volt vele baj. Viszont ahány csavarkötéssel csak találkoztam, mint a végét járta. Leesett anyák, kilazult csavarok, átszakadt csavarfejek - nem tudom, mi tartotta még össze a a biciklit (a hátsó sárvédőt konkrétan semmi, a külső és a csomagtartó között pattogott). De bírta, csinálta, kicsit zörögve, kicsit nyekeregve, alig-alig fogó kontrával (a fényesre kopott fékhengeren semmit sem segít a rárakódó zsíros-poros kosz), mert muszáj volt.
Pedig a legkomolyabb alkatrésze a Velosteel kontrás hátsó agy. Nem rossz.
2016. április 9., szombat
Fiókban találtam 4.
"Ne zavarjon meg a valóság az álmodozásaidban, a körülötted történő dolgok miatt igazán kár lenne elhagyni az álomvilágodat"
Tudom, tudom, a harmadik rész jönne - az is elkészült már, de még nincs itt az ideje.
Tudom, tudom, a harmadik rész jönne - az is elkészült már, de még nincs itt az ideje.
2016. április 8., péntek
Egymondatos
Mikor a lángososnál a sorban előtted álló megkérdezi, hogy mi van a kapros-tejfölös lángoson, elgondolkodsz rajta, hogy jó helyen vagy-e.
2016. március 28., hétfő
Elindult
Ja, tényleg: időközben elindult a tavasz. Itten van ezerrel, megvolt a lemosó permetezés. Meg az óraátállítás is. Nem is én lennék, ha nem épp éjszakás műszakban kaptam volna el. Volt is sipítozás, mikor reggel 6-kor megindultam hazafelé. Mer' így eggyel kevesebb ledolgozott óra van, ezt így nem lehet, mi lesz... Nem érdekel. Ha összeadják, melyik nap mennyivel tovább maradtam benn, kijön az a plusz egy óra. Talán még egy hét sem kell hozzá.
Ha pedig tavasz, akkor irány a kert! Na, ezt inkább nem részletezem, van belőle elég. Talán még sok is. Mikor húsvéthétfő tiszteletére nyakig olajosan próbálsz rájönni, mi a különbség a rotakapa motorja és a robbantott ábra között, holott eredetileg locsolkodni indultál, akkor átértelmezed a "pihenés" szó fogalmát.
Még szerencse, hogy locsolkodáshoz vittem magammal munkásruhát. Éreztem, hogy nem lesz egyszerű menet.
Ha pedig tavasz, akkor irány a kert! Na, ezt inkább nem részletezem, van belőle elég. Talán még sok is. Mikor húsvéthétfő tiszteletére nyakig olajosan próbálsz rájönni, mi a különbség a rotakapa motorja és a robbantott ábra között, holott eredetileg locsolkodni indultál, akkor átértelmezed a "pihenés" szó fogalmát.
Még szerencse, hogy locsolkodáshoz vittem magammal munkásruhát. Éreztem, hogy nem lesz egyszerű menet.
2016. március 26., szombat
A nap idézete
"Én még keresek olyan németet, akivel a magam módján komoly - s még sokkal inkább olyat, akivel derűs lehetnék!"
(Friedrich Nietzsche: Bálványok alkonya - Ami a németekből hiányzik)
Valami ilyesmire gondoltam én is akkor, mikor a vonaton - talán épp ezen könyv olvasása helyett - a velem szemben ülővel beszélgettem olyan nagyon jót. Igaz, nem vagyok egy Nietzsche, nem is a németek között keresem azt, akivel szót értenék, de még nem adtam fel a reményt, hogy nem a "gyómáhe az ertéellen a farmba hogy túrták a ganajt" lesz az egyetlen gondolatmenet, amit napi szinten hallani fogok.
(Friedrich Nietzsche: Bálványok alkonya - Ami a németekből hiányzik)
Valami ilyesmire gondoltam én is akkor, mikor a vonaton - talán épp ezen könyv olvasása helyett - a velem szemben ülővel beszélgettem olyan nagyon jót. Igaz, nem vagyok egy Nietzsche, nem is a németek között keresem azt, akivel szót értenék, de még nem adtam fel a reményt, hogy nem a "gyómáhe az ertéellen a farmba hogy túrták a ganajt" lesz az egyetlen gondolatmenet, amit napi szinten hallani fogok.
2016. március 25., péntek
Kiejtés
Ha még egyszer valakitől a "briddzsmotor" kifejezést hallom a Briggs & Stratton erőforrásaira, kényszerítő eszközt fogok alkalmazni.
2016. március 24., csütörtök
Beindítom
Nem indul.
Megrántom, majd' feldől, semmi.
Még szikra sincs.
Jé, 500-as Briggs!
Ha leállításra tolom a szabályzót, slusszol a gyújtás és fékezi a főtengelyt.
Tehát akkor gázkar.
Nem mozog.
Berohadt a bowden.
Olajzó, WD-40, pajszer, fogó, reccs.
Megmozdult vagy szétszakadt?
Megmozdult.
Szikra már van, benzin sehol.
A légszűrőn átgyön a zokszigén, a Briggs-karbi meg nekem mindig is bonyolult volt. Ez itt le, azon ott fel... Ne bassz már, felfelé folyik a benzin?
Beleöntöm, megrántom, pöfög és okádja a füstöt.
Megint.
Sikerülni fog...
Na, ehhez képest két órával később ugyanott jártam. A fene sem érti ezeket a motorokat. Nem baj, hétfőn folytatás.
Megrántom, majd' feldől, semmi.
Még szikra sincs.
Jé, 500-as Briggs!
Ha leállításra tolom a szabályzót, slusszol a gyújtás és fékezi a főtengelyt.
Tehát akkor gázkar.
Nem mozog.
Berohadt a bowden.
Olajzó, WD-40, pajszer, fogó, reccs.
Megmozdult vagy szétszakadt?
Megmozdult.
Szikra már van, benzin sehol.
A légszűrőn átgyön a zokszigén, a Briggs-karbi meg nekem mindig is bonyolult volt. Ez itt le, azon ott fel... Ne bassz már, felfelé folyik a benzin?
Beleöntöm, megrántom, pöfög és okádja a füstöt.
Megint.
Sikerülni fog...
Na, ehhez képest két órával később ugyanott jártam. A fene sem érti ezeket a motorokat. Nem baj, hétfőn folytatás.
2016. március 23., szerda
A tavasz 0. napja
Így, március végén már aktuális, hogy tavaszt emlegessünk. Hó már rég nem esett, volt pár napsütéses napunk, megvolt az első hosszú hétvége, a tavaszi napéjegyenlőségen is túlvagyunk, hétvégén jön a nyári időszámítás - nem lehet már véka alá rejteni a változást, véget kell érnie a télnek.
Lassan nálam is tavasz lesz. A két évszak határát jelző mérföldkő egyre jobban közeledik. Ma ugyanis már elővettem a hátipermetezőt, bár mivel fújt a szél, használni még nem tudtam. Holnap majd talán jön a lemosózás (tudom, későn van, de csak most érek rá, olyan jó a műszakbeosztásom), akkor végre elindul a tavasz.
És egészen karácsonyig le sem kopik a sár a cipőmről, hogy rohadjon meg.
Lassan nálam is tavasz lesz. A két évszak határát jelző mérföldkő egyre jobban közeledik. Ma ugyanis már elővettem a hátipermetezőt, bár mivel fújt a szél, használni még nem tudtam. Holnap majd talán jön a lemosózás (tudom, későn van, de csak most érek rá, olyan jó a műszakbeosztásom), akkor végre elindul a tavasz.
És egészen karácsonyig le sem kopik a sár a cipőmről, hogy rohadjon meg.
Motiváció
Árulja már el nekem valaki: mi a francot csinálnak a motivációs trénerek? Jó, persze, a külsőségeket én is látom. Jön Sikeres Jóska, kiáll a színpadra több száz-több ezer ember elé és elmondja. Elmondja, hogy ő aztán nagyon megdolgozott a sikerért és rájött, hogy kell ezt csinálni. És most, csak most, csak nektek át is adja a tudást. Dolgozni kell, hinni magadban, elhitetni másokkal.
Jó, ezt én is látom. Azt is, hogy utána a nép hazamegy és tele van energiával, megváltaná a világot akár most, azonnal is. Minden jobb lesz, minden szebb lesz, elérem a céljaimat, átvágok másokon, én leszek a világ legsikeresebb embere.
De ez tényleg megtörténik? Eléri a célját a tréner? Eltökéltebb lesz a néző? Sikereket fog elérni?
Vagy a siker véget ér ott, hogy kifizette a belépő árát?
Jó, ezt én is látom. Azt is, hogy utána a nép hazamegy és tele van energiával, megváltaná a világot akár most, azonnal is. Minden jobb lesz, minden szebb lesz, elérem a céljaimat, átvágok másokon, én leszek a világ legsikeresebb embere.
De ez tényleg megtörténik? Eléri a célját a tréner? Eltökéltebb lesz a néző? Sikereket fog elérni?
Vagy a siker véget ér ott, hogy kifizette a belépő árát?
2016. március 22., kedd
Megoldom ügyesen
Kolléga kínlódik. A köszörűgépet állítaná, de az istennek sem tudja leszerelni róla a prizmát, ami az előző, hosszú munkadarabot alátámasztotta. Az újhoz már nem kellene, de nem fér el tőle. Nem erőlködik, hátratolja a prizmát a csúcs alá, ott nincs útban.
Na, majd segítek! Várj csak, megmutatom a tutit: valamelyik traktoros baromállat nem tudta, hogy a prizmát tartó bábot nem kell állat módon ráhúzni a munkahengerre, jól megkalapálta a talpát, hogy szoruljon. Figyeld csak: beleütöm a vágásba a csavarhúzót, megkocogtatom, kinyílik, meghúzom felfelé...
Lejött. Én meg bevágtam a kezemet a csúcsbakba, arról a bőr jött le. Gyorsan rongyot köré, ne vérezzek össze mindent, azt' mehetünk tovább!
Kolléga hálás, megköszöni. Egyúttal elmondja, hogy a módszert ő is ismerte, de nem volt kedve odaverni a kezét.
Tudom, tudom. A jól ismert mondás. "Édes fiam, munkahelyen csak és kizárólag azt csináld, amivel megbíznak, azt se túl lelkesen, mert még megemelik a normát!"
Na, majd segítek! Várj csak, megmutatom a tutit: valamelyik traktoros baromállat nem tudta, hogy a prizmát tartó bábot nem kell állat módon ráhúzni a munkahengerre, jól megkalapálta a talpát, hogy szoruljon. Figyeld csak: beleütöm a vágásba a csavarhúzót, megkocogtatom, kinyílik, meghúzom felfelé...
Lejött. Én meg bevágtam a kezemet a csúcsbakba, arról a bőr jött le. Gyorsan rongyot köré, ne vérezzek össze mindent, azt' mehetünk tovább!
Kolléga hálás, megköszöni. Egyúttal elmondja, hogy a módszert ő is ismerte, de nem volt kedve odaverni a kezét.
Tudom, tudom. A jól ismert mondás. "Édes fiam, munkahelyen csak és kizárólag azt csináld, amivel megbíznak, azt se túl lelkesen, mert még megemelik a normát!"
2016. március 15., kedd
Fiókban találtam 2.
"... majd végül az eredetileg négyhengeres, de holmi csatlakozási hibák miatt a gyárihoz képest 66%-osra redukált hatásfokú autóval éktelen Barkas-hangon elhúzott a nem is olyan távoli messzeségbe, ahol a maradék hengerek is felmondták a szolgálatot, az önindító pedig hiába nyekergett füstölésig, nem tudott életet lehelni a tervezett szolgálati idejét addigra már több száz százalékon teljesített erőforrásba"
Néha a kelleténél bonyolultabban fejezem ki magam.
Néha a kelleténél bonyolultabban fejezem ki magam.
2016. március 6., vasárnap
Hiány
Sok minden hiányzott már az életemből. Hála az égnek ezen hiányok nagy részét sikerült megoldanom. Vagy úgy, hogy beszereztem azt, ami kellett, vagy úgy, hogy átalakítottam az életemet, hogy ne legyen rá szükség, ha már egyszer nincs.
Nem mondom, hogy mindig, minden simán ment, de valahogyan összehoztam. Néha egyenesen, néha kerülőúton. Néha rutinból, néha kreatívan. Néha úgy, ahogy elképzeltem, néha úgy, ahogy el sem tudtam képzelni.
Ha babonás lennék, lekopognám: jól ment eddig ez a dolog. Ha mostanában nagy ritkán volt időm elgondolkodni azon, milyen az életem, sosem voltam elégedetlen. Röviden: van hol és van miből élnem és úgy fekhetek le, hogy tudom, ez holnap is így lesz. Minden rendben.
A minap viszont érdekes dolog történt. Vonaton utaztam valahová, a fülkébe pedig egy kedves fiatal nő szállt be mellém. Temetésre igyekezett és úgy hozta a sors, hogy végigbeszélgettük az utat. Nem szokott ez velem előfordulni, ha van nálam könyv (és mindig van), akkor a külvilág ki van zárva. Na, ez most másképp alakult, Tom Clancy soron következő regénye a táskában maradt.
Érdekes volt a hölgy, meg kell hagyni. Mindenről volt véleménye, mindenhez hozzá tudott fűzni valamit, minden érdekelte: ugyanolyan jól szót értettünk a dohányzás körüli problémákról, mint a belvízről. Szépen, választékosan beszélt, kedves volt - igazi örömöt okozott, hogy vele utazhattam, feldobta a napomat.
A vonatról leszállva furcsa hiányérzetem lett. Olyan, amit nagy ritkán szoktam érezni, de sosem tudom mihez kötni. Most viszont megvolt az indoka: a szép, kedves szó, a civilizált viselkedés hiányzott. Ebből ugyanis nagyon keveset látok mostanában.
A munkahelyemen jó fejek a kollégák, kedveljük egymást, de sajnos eléggé egyszerű lelkek. Meló, kaja, alvás, RTL Klub. Ennyi az élet, erről szól minden. Hallodgeci, figyejjémá, gyóbazmeg, aztakurva - mindennapos szókapcsolatok. Nem lehet ezek nélkül kommunikálni. Hétvégén meg jön a kikapcsolódás: horgászat. Horgászat reggel, délben, este, éjszaka, esőben, hóban, napsütésben. Mellette meg ivás ezerrel, ha kell, ha nem. Mer' ugye ottan nincsen asszony meg le kell vezetni a feszkót. Így hát mindenki iszik, születnek a nagy sztorik. Mikor Csabi kottarészegen beesik a vízbe, Jóska tökrészegen bebiciklizik az árokba, Sanyika atomrészegen belehány a bográcsba - jók a bulik.
Nem baj ez, így is lehet élni. Ettől ők még nem rossz emberek: becsülettel dolgoznak, törődnek a családjukkal, nevelik a gyerekeiket - csak épp ilyenek. Nekem meg másra is lenne igényem. Mondjuk arra, hogy a "barátságos volt, mint Sztálin '38-ban" poént nyugodtan el merjem ereszteni, mert tudom, hogy érti, akinek mondom. Ha pedig érti, akkor nem feltétlenül harsány, két házzal odébb is visszhangzó röhögéssel nyugtázza, hanem valami finomabb módon. Jó lenne, ha valaki nem úgy érdeklődne a hétvégi programom felől, hogy: "Na, vót ivás?" - és ha én kérdezem meg tőle, mit csinált, nem az lenne a válasz, hogy: "Úúúgy bebasztunk, he...". Jó lenne néha ismerőssel, baráttal moziba vagy színházba menni, valami kis kultúrát magunkra szedni - de sajnos nincs rá mód.
Tudom, az ember nem a munkatársak alapján választ magának munkát. Én sem így tettem. Nem is fogok váltani, nem érzem, hogy ne lenne itt jó. Munkába pénzt keresni jár az ember, arra meg tökéletes ez a hely. A baj azzal van, hogy mellette mindent leépítettem. Az egykori barátságok eltűntek, nem élték túl azt, hogy már nem szorulunk egymás segítségére. Újak nem jöttek, így az lett a vége, hogy emberekkel már csak a munkahelyen találkozom.
Nem jó ez így, kellene valami, ami ellensúlyként helyrebillent mindent. Valami, amit munka mellett, munka után csinálok. Néha találkozom régi osztálytársakkal, de az is csak annyiban merül ki, hogy kinek milyen hülyeség történt a munkahelyén. Ez pedig nekem sok. Munka, mosás-főzés-takarítás, alvás, munka, hétvégén, ismerősökkel is csak a munka? Na ne már! Sok ez így, nem fér már bele. Lehet bezzegezni: mer' bezzeg régen, egyetemistaként... Na, mondjuk akkoriban tényleg más volt minden. Színház, mozi, kiállítás, ezt a könyvet olvasd el, üljünk ki a Békás-tó partjára két doboz sörrel, építsünk wifit az albérletben, nézzük a holdfogyatkozást - persze egyetem mellett mindenre ráér az ember. Nem lehetek már annyira végtelenül szabad, mint akkor, de az, hogy megszűnt a hallgatói jogviszonyom, nem azt jelenti, hogy az ilyesfajta kikapcsolódásnak is lőttek.
Jó lenne. Jó lenne valami. Valami, ami kicsit más, mint a munka. Olyan emberek, akik kicsit finomabbak, akikkel más dolgokról lehet beszélni. Olyan helyzetek, amiket a munkában sosem próbálok. Valami más, valami új. Valami kölcsön, valami kék. Ja, nem, az más. Ki kell törni ebből a mókuskerékből, mert nem elég, hogy forog, még kurva kényelmetlen is.
Nesze, hülyegyerek, megint a marhaság. Felépíted magadnak a békés, nyugodt életet, azt' mikor megvan, kitalálod, hogy ez sem elég. Nem baj, unalom ellen ez pont jó. Amit akartam, megvalósítottam, most már van energiám arra is, hogy a mindennapi túlélésnél többet akarjak.
Nem mondom, hogy mindig, minden simán ment, de valahogyan összehoztam. Néha egyenesen, néha kerülőúton. Néha rutinból, néha kreatívan. Néha úgy, ahogy elképzeltem, néha úgy, ahogy el sem tudtam képzelni.
Ha babonás lennék, lekopognám: jól ment eddig ez a dolog. Ha mostanában nagy ritkán volt időm elgondolkodni azon, milyen az életem, sosem voltam elégedetlen. Röviden: van hol és van miből élnem és úgy fekhetek le, hogy tudom, ez holnap is így lesz. Minden rendben.
A minap viszont érdekes dolog történt. Vonaton utaztam valahová, a fülkébe pedig egy kedves fiatal nő szállt be mellém. Temetésre igyekezett és úgy hozta a sors, hogy végigbeszélgettük az utat. Nem szokott ez velem előfordulni, ha van nálam könyv (és mindig van), akkor a külvilág ki van zárva. Na, ez most másképp alakult, Tom Clancy soron következő regénye a táskában maradt.
Érdekes volt a hölgy, meg kell hagyni. Mindenről volt véleménye, mindenhez hozzá tudott fűzni valamit, minden érdekelte: ugyanolyan jól szót értettünk a dohányzás körüli problémákról, mint a belvízről. Szépen, választékosan beszélt, kedves volt - igazi örömöt okozott, hogy vele utazhattam, feldobta a napomat.
A vonatról leszállva furcsa hiányérzetem lett. Olyan, amit nagy ritkán szoktam érezni, de sosem tudom mihez kötni. Most viszont megvolt az indoka: a szép, kedves szó, a civilizált viselkedés hiányzott. Ebből ugyanis nagyon keveset látok mostanában.
A munkahelyemen jó fejek a kollégák, kedveljük egymást, de sajnos eléggé egyszerű lelkek. Meló, kaja, alvás, RTL Klub. Ennyi az élet, erről szól minden. Hallodgeci, figyejjémá, gyóbazmeg, aztakurva - mindennapos szókapcsolatok. Nem lehet ezek nélkül kommunikálni. Hétvégén meg jön a kikapcsolódás: horgászat. Horgászat reggel, délben, este, éjszaka, esőben, hóban, napsütésben. Mellette meg ivás ezerrel, ha kell, ha nem. Mer' ugye ottan nincsen asszony meg le kell vezetni a feszkót. Így hát mindenki iszik, születnek a nagy sztorik. Mikor Csabi kottarészegen beesik a vízbe, Jóska tökrészegen bebiciklizik az árokba, Sanyika atomrészegen belehány a bográcsba - jók a bulik.
Nem baj ez, így is lehet élni. Ettől ők még nem rossz emberek: becsülettel dolgoznak, törődnek a családjukkal, nevelik a gyerekeiket - csak épp ilyenek. Nekem meg másra is lenne igényem. Mondjuk arra, hogy a "barátságos volt, mint Sztálin '38-ban" poént nyugodtan el merjem ereszteni, mert tudom, hogy érti, akinek mondom. Ha pedig érti, akkor nem feltétlenül harsány, két házzal odébb is visszhangzó röhögéssel nyugtázza, hanem valami finomabb módon. Jó lenne, ha valaki nem úgy érdeklődne a hétvégi programom felől, hogy: "Na, vót ivás?" - és ha én kérdezem meg tőle, mit csinált, nem az lenne a válasz, hogy: "Úúúgy bebasztunk, he...". Jó lenne néha ismerőssel, baráttal moziba vagy színházba menni, valami kis kultúrát magunkra szedni - de sajnos nincs rá mód.
Tudom, az ember nem a munkatársak alapján választ magának munkát. Én sem így tettem. Nem is fogok váltani, nem érzem, hogy ne lenne itt jó. Munkába pénzt keresni jár az ember, arra meg tökéletes ez a hely. A baj azzal van, hogy mellette mindent leépítettem. Az egykori barátságok eltűntek, nem élték túl azt, hogy már nem szorulunk egymás segítségére. Újak nem jöttek, így az lett a vége, hogy emberekkel már csak a munkahelyen találkozom.
Nem jó ez így, kellene valami, ami ellensúlyként helyrebillent mindent. Valami, amit munka mellett, munka után csinálok. Néha találkozom régi osztálytársakkal, de az is csak annyiban merül ki, hogy kinek milyen hülyeség történt a munkahelyén. Ez pedig nekem sok. Munka, mosás-főzés-takarítás, alvás, munka, hétvégén, ismerősökkel is csak a munka? Na ne már! Sok ez így, nem fér már bele. Lehet bezzegezni: mer' bezzeg régen, egyetemistaként... Na, mondjuk akkoriban tényleg más volt minden. Színház, mozi, kiállítás, ezt a könyvet olvasd el, üljünk ki a Békás-tó partjára két doboz sörrel, építsünk wifit az albérletben, nézzük a holdfogyatkozást - persze egyetem mellett mindenre ráér az ember. Nem lehetek már annyira végtelenül szabad, mint akkor, de az, hogy megszűnt a hallgatói jogviszonyom, nem azt jelenti, hogy az ilyesfajta kikapcsolódásnak is lőttek.
Jó lenne. Jó lenne valami. Valami, ami kicsit más, mint a munka. Olyan emberek, akik kicsit finomabbak, akikkel más dolgokról lehet beszélni. Olyan helyzetek, amiket a munkában sosem próbálok. Valami más, valami új. Valami kölcsön, valami kék. Ja, nem, az más. Ki kell törni ebből a mókuskerékből, mert nem elég, hogy forog, még kurva kényelmetlen is.
Nesze, hülyegyerek, megint a marhaság. Felépíted magadnak a békés, nyugodt életet, azt' mikor megvan, kitalálod, hogy ez sem elég. Nem baj, unalom ellen ez pont jó. Amit akartam, megvalósítottam, most már van energiám arra is, hogy a mindennapi túlélésnél többet akarjak.
2016. március 3., csütörtök
Itt a...
... a tavasz. Vagy valami olyasmi.
Nem kell már a meleg kabát, lerúgom a bakancsot, szép az idő. Vékony dzseki, félcipő, azt' gyerünk!
Délutánosba menni nem nagy művészet így. Süt a nap, meleg van, még így is szakad rólam a víz. Na de hazafelé, este negyed 11-kor...
Kicsit arrébb van még az a tavasz, gyerekek.
Nem kell már a meleg kabát, lerúgom a bakancsot, szép az idő. Vékony dzseki, félcipő, azt' gyerünk!
Délutánosba menni nem nagy művészet így. Süt a nap, meleg van, még így is szakad rólam a víz. Na de hazafelé, este negyed 11-kor...
Kicsit arrébb van még az a tavasz, gyerekek.
Használati útmutató
"Ha már minden kísérlet csődöt mondott, olvasd el a használati útmutatót!"
Intenzíven alkalmazom a fenti bölcsességet. Nekem nem kell útmutató, rájövök magamtól. Arról nem is beszélve, hogy a magyar nyelvű használati útmutató sokszor az égvilágon semmit sem ér, csak az angol vagy német nyelvűből lehet érdemi információt kihalászni, de abból se sokat. Tehát marad a kísérletezés, a logika és a "Most így bekapcsolom, de fussál!" munkavédelmi utasítás. Előbb vagy utóbb minden funkciót sikerül tesztelni.
Történt, hogy karácsonyra kaptam anyukámtól egy elektromos vízforralót. Örültem neki, mert sok teát iszom és a zománcos vízforraló edényből már elegem van. Vízkövesedik, kilocsolom belőle a vizet (egyszerű nyeles lábas, nincs neki csőre), ha pedig elfelejtem, hogy odatettem, fél órán át is forr benne a víz, aztán nem értem, miért úszkál vízkő az Earl Grey-ben. Ellenben ez a kis villanyos csoda mindent megold: megtöltöm vízzel, lezárom a tetejét, bekapcsolom, felforralja a vizet, majd önműködően kikapcsol, ha már megvan a kellő hőfok. Leemelem a talpról, biztonságosan kiöntöm a vizet, nem megy mindenfelé, minden kényelmes, kézreáll, tuti. Gyorsabb, mint a zománcos lábas és nem is vízkövesedik annyira.
De nem ússza meg, ebben is megjelenik előbb-utóbb a matt fehér rettenet. A szép, polírozott acéltalpat nem akartam összekaristolni, ezért inkább megnéztem, mit ajánl a használati útmutató a vízkő eltávolításához. Na, ezt nem kellett volna, nyugodtabban aludnék.
Már az elején erősen indítunk: kötelező biztonsági tudnivalók. Többek között ez:
"A víz forralásánál a gyorsforraló felmelegszik. Ne érintse a forró felületeket".
Na, ezt például tényleg nem hittem volna. Felmelegszik? Miért melegszik fel? Anélkül már nem is megy a forralás?
A használat módján gyorsan átszaladtam (nem ördöglakat ez: megtöltöm, bekapcsolom, azt' melegít), jött a vízkőtelenítés. Attól most tekintsünk el, hogy milyen gyakoriságot ad meg a használati útmutató, annak semmi köze a valósághoz. Ha napi 3-5 forralás mellett az előírás szerinti havi vízkőtelenítéssel próbálkoznék, ahhoz kalapács és véső kellene. Legfeljebb kéthetente neki kell ugrani, hogy ne kelljen bevetni a nehéztüzérséget. De lássuk, milyen módszereket ajánl a gyártó a vízkőtelenítésre!
"- 8% fehér ecet, kereskedelemben kapható"
Meglepődtem: én csak a 10 és 20 százalékos ecetet ismerem, néha látok 15-öset is, azt' annyi. De mint kiderült, 8%-os is létezik. Újat tanultam.
"- Citromsó. A gyorsforralóban forraljon fel 0,5 l vizet, abba szórjon 30 g citromsót, majd hagyja állni kb. 30 percet"
Citromsó? Na, az mi? Sosem hallottam még a kifejezést, de sikerült kitalálnom: a citromsavról van szó. Volt is itthon, ezt választottam, mert egyrészt szennyezett a citromsav és másra úgysem jó, másrészt az ecettől még két nap múlva is büdös van. Felforraltam fél liter vizet és beleszórtam egy evőkanálnyit. Nem, nem méregettem, jó volt az úgy. Láss csodát: működött! Csak tudnám, miért kell grammra megadni!
Később rájöttem, hogy a citromsó is létezik, valami fűszerről van szó. Lehet, hogy nem jó anyagot használtam? Nem érdekel, jó az úgy is. Meg is maradtam a heti-kétheti citromsavas kezelésnél. Nem árt a forralónak, ellenben használ. Hurrá!
Viszont nem csak ennyi a technológia. Nem ér véget a sztori azzal, hogy beleborítom a citromsavat a vízbe és fél órán át hagyom habzani. Igen, természetesen ki is kell önteni a létyót, de van itt más is.
" Ezt követően a gyorsforralót ürítse ki, majd újabb használat előtt 4-5-ször forraljon tiszta vizet és öntse ki"
Hülyeségnek tartottam, nem erőlködtem vele. Csak egyszer próbáltam ki, annak is az lett a vége, hogy a leoldott vízkőréteg újra felépült. Sok értelme nincs, de biztos van valami oka, hogy miért ez a gyári technológia a vízkőmentesítésre.
Nem baj, minden jó, minden csodás, minden működik. Én pedig továbbra sem bízom meg feltétel nélkül a használati útmutatóban.
Intenzíven alkalmazom a fenti bölcsességet. Nekem nem kell útmutató, rájövök magamtól. Arról nem is beszélve, hogy a magyar nyelvű használati útmutató sokszor az égvilágon semmit sem ér, csak az angol vagy német nyelvűből lehet érdemi információt kihalászni, de abból se sokat. Tehát marad a kísérletezés, a logika és a "Most így bekapcsolom, de fussál!" munkavédelmi utasítás. Előbb vagy utóbb minden funkciót sikerül tesztelni.
Történt, hogy karácsonyra kaptam anyukámtól egy elektromos vízforralót. Örültem neki, mert sok teát iszom és a zománcos vízforraló edényből már elegem van. Vízkövesedik, kilocsolom belőle a vizet (egyszerű nyeles lábas, nincs neki csőre), ha pedig elfelejtem, hogy odatettem, fél órán át is forr benne a víz, aztán nem értem, miért úszkál vízkő az Earl Grey-ben. Ellenben ez a kis villanyos csoda mindent megold: megtöltöm vízzel, lezárom a tetejét, bekapcsolom, felforralja a vizet, majd önműködően kikapcsol, ha már megvan a kellő hőfok. Leemelem a talpról, biztonságosan kiöntöm a vizet, nem megy mindenfelé, minden kényelmes, kézreáll, tuti. Gyorsabb, mint a zománcos lábas és nem is vízkövesedik annyira.
De nem ússza meg, ebben is megjelenik előbb-utóbb a matt fehér rettenet. A szép, polírozott acéltalpat nem akartam összekaristolni, ezért inkább megnéztem, mit ajánl a használati útmutató a vízkő eltávolításához. Na, ezt nem kellett volna, nyugodtabban aludnék.
Már az elején erősen indítunk: kötelező biztonsági tudnivalók. Többek között ez:
"A víz forralásánál a gyorsforraló felmelegszik. Ne érintse a forró felületeket".
Na, ezt például tényleg nem hittem volna. Felmelegszik? Miért melegszik fel? Anélkül már nem is megy a forralás?
A használat módján gyorsan átszaladtam (nem ördöglakat ez: megtöltöm, bekapcsolom, azt' melegít), jött a vízkőtelenítés. Attól most tekintsünk el, hogy milyen gyakoriságot ad meg a használati útmutató, annak semmi köze a valósághoz. Ha napi 3-5 forralás mellett az előírás szerinti havi vízkőtelenítéssel próbálkoznék, ahhoz kalapács és véső kellene. Legfeljebb kéthetente neki kell ugrani, hogy ne kelljen bevetni a nehéztüzérséget. De lássuk, milyen módszereket ajánl a gyártó a vízkőtelenítésre!
"- 8% fehér ecet, kereskedelemben kapható"
Meglepődtem: én csak a 10 és 20 százalékos ecetet ismerem, néha látok 15-öset is, azt' annyi. De mint kiderült, 8%-os is létezik. Újat tanultam.
"- Citromsó. A gyorsforralóban forraljon fel 0,5 l vizet, abba szórjon 30 g citromsót, majd hagyja állni kb. 30 percet"
Citromsó? Na, az mi? Sosem hallottam még a kifejezést, de sikerült kitalálnom: a citromsavról van szó. Volt is itthon, ezt választottam, mert egyrészt szennyezett a citromsav és másra úgysem jó, másrészt az ecettől még két nap múlva is büdös van. Felforraltam fél liter vizet és beleszórtam egy evőkanálnyit. Nem, nem méregettem, jó volt az úgy. Láss csodát: működött! Csak tudnám, miért kell grammra megadni!
Később rájöttem, hogy a citromsó is létezik, valami fűszerről van szó. Lehet, hogy nem jó anyagot használtam? Nem érdekel, jó az úgy is. Meg is maradtam a heti-kétheti citromsavas kezelésnél. Nem árt a forralónak, ellenben használ. Hurrá!
Viszont nem csak ennyi a technológia. Nem ér véget a sztori azzal, hogy beleborítom a citromsavat a vízbe és fél órán át hagyom habzani. Igen, természetesen ki is kell önteni a létyót, de van itt más is.
" Ezt követően a gyorsforralót ürítse ki, majd újabb használat előtt 4-5-ször forraljon tiszta vizet és öntse ki"
Hülyeségnek tartottam, nem erőlködtem vele. Csak egyszer próbáltam ki, annak is az lett a vége, hogy a leoldott vízkőréteg újra felépült. Sok értelme nincs, de biztos van valami oka, hogy miért ez a gyári technológia a vízkőmentesítésre.
Nem baj, minden jó, minden csodás, minden működik. Én pedig továbbra sem bízom meg feltétel nélkül a használati útmutatóban.
2016. március 2., szerda
Itt van Chiron
Hát itt van. Szép, nagy. Nem is gyenge. Az 1.000 lóerő már olyan idejétmúlt, most már 1.500 kell, hogy az enyém legyen a legnagyobb. Mer' azér' a pézér' már legyen a legnagyobb, legerősebb, leggyorsabb. Biztosan ez utóbbi is össze fog jönni. Nem bíznak semmit sem a véletlenre a VW-nél.
Milliárdosok, ide! Nézzétek, ez a ti új álomautótok: feleslegesen drága, értelmetlenül erős, de legalább mindenki tudja rólatok, hogy ha ilyet vezettek, akkor van mit a tejbe aprítani. Ez pedig fontos. Hiába a pénz, ha más nem tud róla.
Nekünk, kevésbé gazdagoknak pedig itt egy majd' kéttonnás gőzmozdony, ami katalógusadatokban verhetetlen, de attól még lehet, hogy nem jobb, mint egy Ariel Atom. De mindegy is: az Atomot talán még megengedhetjük magunknak, a Chiront biztosan nem.
Milliárdosok, ide! Nézzétek, ez a ti új álomautótok: feleslegesen drága, értelmetlenül erős, de legalább mindenki tudja rólatok, hogy ha ilyet vezettek, akkor van mit a tejbe aprítani. Ez pedig fontos. Hiába a pénz, ha más nem tud róla.
Nekünk, kevésbé gazdagoknak pedig itt egy majd' kéttonnás gőzmozdony, ami katalógusadatokban verhetetlen, de attól még lehet, hogy nem jobb, mint egy Ariel Atom. De mindegy is: az Atomot talán még megengedhetjük magunknak, a Chiront biztosan nem.
2016. február 22., hétfő
A nap idézete
"Bizalmam töretlen benne, de azért igyekszem, hogy legalább az egyik lábam a realitás rögös talaján maradjon. Tehát mindig gondoskodom tartalék megoldásról, ha egyik napról a másikra besokallna"
Így van ez, gyerekek. Szép dolog nagyívű gondolatokat megfogalmazni, de a valóságtól nem szabad elszakadni.
Így van ez, gyerekek. Szép dolog nagyívű gondolatokat megfogalmazni, de a valóságtól nem szabad elszakadni.
2016. február 18., csütörtök
Megyek, megoldom
Lelkesen készülök a holnapi feladatomra. Nagymamám végre kijöhet a kórházból, én viszem haza, csak ki kell találnom, hogy menjek be érte. A kórházig eltalálok simán, de jó lenne a sebészeti osztály előtt leparkolni, hogy ne sétálgasson már végig fél Nyíregyházán varratszedés után pár nappal.
Igen ám, csak a Jósában éppen felújítás van, én meg mostanában gyalog jártam csak odabenn, nincs meg fejből az autós közlekedési rend. Igaz, gyalog már oda-vissza ismerek mindent. Nem baj, megnyitom a kórház honlapját, megnézem az éppen aktuális térképet. Nem nagy ügy.
Meg is találtam, megnyitottam, betájoltam magamat és elkezdtem kiokoskodni, hol merre menjek. Igen, ott a hátsó bejárat, mellette a mentőállomás bejárata, az ott, hátul az SBO, minden meglesz, akkor a B épület mögött elmegyek, de... De hülye helyen van a B épület! Értem én, hogy van átjáró, de nem ekkora, nincs végig az út fölött. Meg nem is betűvel jelölik, az épületeknek a Jósában számuk van. Mindegy, lehet, hogy én tudom rosszul. Tehát ott a B mögött el, ott balra, hátulról előre a C-hez, az a sebészet, előtte parkoló. Stimmelt is minden, bár a sebészeti épület olyan hülyén állt, nekem az rémlik, hogy a homlokzata a bejárat felé néz. És az idegosztály épülete is hiányzott.
Nem akadunk fenn apróságokon, tehát oda bemegyek, leviszem a mamát, minden jó lesz, onnan ki... De akkor sem jó valami. Mi az a "gyógyfürdő bejárat"? Nincs is gyógyfürdő! Sóstón van fürdő, de a Jósa marhára nem ott van. Igaz, Sóstón is van kórház, de nem a gyógyfürdőnél. És hol az SzTK épülete? Miféle Kölcsey utca van ott?
Kiderült, hogy ezt néztem. A fehérgyarmati kórház térképét. De én azért marha jól elnavigáltam magamat a Jósában a fehérgyarmati térkép alapján.
Igen ám, csak a Jósában éppen felújítás van, én meg mostanában gyalog jártam csak odabenn, nincs meg fejből az autós közlekedési rend. Igaz, gyalog már oda-vissza ismerek mindent. Nem baj, megnyitom a kórház honlapját, megnézem az éppen aktuális térképet. Nem nagy ügy.
Meg is találtam, megnyitottam, betájoltam magamat és elkezdtem kiokoskodni, hol merre menjek. Igen, ott a hátsó bejárat, mellette a mentőállomás bejárata, az ott, hátul az SBO, minden meglesz, akkor a B épület mögött elmegyek, de... De hülye helyen van a B épület! Értem én, hogy van átjáró, de nem ekkora, nincs végig az út fölött. Meg nem is betűvel jelölik, az épületeknek a Jósában számuk van. Mindegy, lehet, hogy én tudom rosszul. Tehát ott a B mögött el, ott balra, hátulról előre a C-hez, az a sebészet, előtte parkoló. Stimmelt is minden, bár a sebészeti épület olyan hülyén állt, nekem az rémlik, hogy a homlokzata a bejárat felé néz. És az idegosztály épülete is hiányzott.
Nem akadunk fenn apróságokon, tehát oda bemegyek, leviszem a mamát, minden jó lesz, onnan ki... De akkor sem jó valami. Mi az a "gyógyfürdő bejárat"? Nincs is gyógyfürdő! Sóstón van fürdő, de a Jósa marhára nem ott van. Igaz, Sóstón is van kórház, de nem a gyógyfürdőnél. És hol az SzTK épülete? Miféle Kölcsey utca van ott?
Kiderült, hogy ezt néztem. A fehérgyarmati kórház térképét. De én azért marha jól elnavigáltam magamat a Jósában a fehérgyarmati térkép alapján.
Naezmiez?
Ma, amint békésen álltam a Tescoban a pénztárnál, megakadt valamin a szemem.
Tojástartót láttam - ez még nem meglepő. Volt már szerencsém hozzá. Viszont ez a tojástartó a megszokottnál kicsit nagyobb volt. Jó, nem egészen strucctojásnyi méret (olyannal is volt már dolgom), hanem csak pulykatojás. Hatos csomag pulykatojás - te jó ég, kinek kell ez és mire?
Kinyitottam és még jobban meglepődtem: tojás volt a tojástartóban, de nem pulykatojás. Hanem ilyen tojás.
Néztem, forgattam, már amennyire volt időm a sorban haladva ilyenekre. Szuperhősfigurás plüss tojás. Próbáltam rájönni, miért jó, de nem sikerült. Játszani nem lehet vele, vagy ha mégis, akkor mit? Felborítom és feláll? Miért tojás alakú? Ha tojás alakú, miért plüss? Miért pont szuperhősös? Mit ivott, aki ezt kitalálta és mennyit?
Csak egy magyarázatot látok a dologra: ilyen még nem volt. Más értelmes indok nincs rá.
Tojástartót láttam - ez még nem meglepő. Volt már szerencsém hozzá. Viszont ez a tojástartó a megszokottnál kicsit nagyobb volt. Jó, nem egészen strucctojásnyi méret (olyannal is volt már dolgom), hanem csak pulykatojás. Hatos csomag pulykatojás - te jó ég, kinek kell ez és mire?
Kinyitottam és még jobban meglepődtem: tojás volt a tojástartóban, de nem pulykatojás. Hanem ilyen tojás.
Néztem, forgattam, már amennyire volt időm a sorban haladva ilyenekre. Szuperhősfigurás plüss tojás. Próbáltam rájönni, miért jó, de nem sikerült. Játszani nem lehet vele, vagy ha mégis, akkor mit? Felborítom és feláll? Miért tojás alakú? Ha tojás alakú, miért plüss? Miért pont szuperhősös? Mit ivott, aki ezt kitalálta és mennyit?
Csak egy magyarázatot látok a dologra: ilyen még nem volt. Más értelmes indok nincs rá.
2016. február 17., szerda
Pihenőnap
6:03 - vége az éjszakás műszaknak, én is letészem a lantot, papírok kitöltve, műszakváltás megvolt, sziasztok, jó munkát
6:40 - végre otthon, gyorsan eszem valamit, aztán alvás
6:53 - takarót fülig, nem érdekel a napfény
7:13 - csörög a telefon, nem az IKR Bábolna, viszlát
8:37 - a csengő is megszólal, az autószerelő két házzal arrébb, köszi, sok sikert
9:12 - nem tudok elaludni, pedig kellene
10:03 - megint telefon, nem kötök biztosítást, köszönöm
10:47 - a postás mindig kétszer csenget, de ez háromszor is, ha olyanja van
10:55 - nem igaz, hogy A/4-es boríték miatt fel kellett kelteni...
11:04 - tényleg aludni kellene
11:23 - mondom...
11:46 - ebből alvás már nem lesz
12:02 - jó, akkor ebéd, majd utána ledőlök egy kicsit vagy alszom délután
Hogy utána mikor és hol aludtam el, nem tudom, de tény, hogy a konyhában, a tűzhely melletti széken ébredtem fel este 6 körül. Imádom az éjszakás műszakot, hasznos utána a pihenőnap.
6:40 - végre otthon, gyorsan eszem valamit, aztán alvás
6:53 - takarót fülig, nem érdekel a napfény
7:13 - csörög a telefon, nem az IKR Bábolna, viszlát
8:37 - a csengő is megszólal, az autószerelő két házzal arrébb, köszi, sok sikert
9:12 - nem tudok elaludni, pedig kellene
10:03 - megint telefon, nem kötök biztosítást, köszönöm
10:47 - a postás mindig kétszer csenget, de ez háromszor is, ha olyanja van
10:55 - nem igaz, hogy A/4-es boríték miatt fel kellett kelteni...
11:04 - tényleg aludni kellene
11:23 - mondom...
11:46 - ebből alvás már nem lesz
12:02 - jó, akkor ebéd, majd utána ledőlök egy kicsit vagy alszom délután
Hogy utána mikor és hol aludtam el, nem tudom, de tény, hogy a konyhában, a tűzhely melletti széken ébredtem fel este 6 körül. Imádom az éjszakás műszakot, hasznos utána a pihenőnap.
2016. február 1., hétfő
A Föld és az ő sarka
Továbbra is tartom magamat hozzá, hogy aktuálpolitika ritkán van és akkor sem sok. Ez sem az lesz, még ha annak is tűnik.
Olvasom a hírt:
"Bebizonyosodott, hogy nincs többé olyan sarka a Földnek, ahol magyar üzletemberek ne tudnának jó üzleti kapcsolatokat, gyümölcsöző gazdasági együttműködést kialakítani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Joko Widodo indonéz államfővel folytatott tárgyalása után, hétfőn Jakartában"
Remélem, a Földnek csak fordítási hiba miatt lettek sarkai. Tudom, érthető a szókapcsolat így is, csak kis képzavar van benne, de ha egyszer már zászlajára tűzte a kormány a természettudományos és műszaki ismeretek magasabb szintű oktatását, akkor úgy kellene tenni, mintha legalább a kormánytagok ezen ismeretek birtokában lennének. Igen, persze, Orbán Viktor nem hiszi, hogy a Földnek sarkai vannak, mert tudja, hogygömb geoid alakú, de akkor is: szebb lenne az élet ilyen képzavarok nélkül. Lásd még: Schmitt Pál egykori álamfő, aki ennek ellenére elkötelezett híve volt a magyar nyelv fejlesztésének.
Olvasom a hírt:
"Bebizonyosodott, hogy nincs többé olyan sarka a Földnek, ahol magyar üzletemberek ne tudnának jó üzleti kapcsolatokat, gyümölcsöző gazdasági együttműködést kialakítani - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Joko Widodo indonéz államfővel folytatott tárgyalása után, hétfőn Jakartában"
Remélem, a Földnek csak fordítási hiba miatt lettek sarkai. Tudom, érthető a szókapcsolat így is, csak kis képzavar van benne, de ha egyszer már zászlajára tűzte a kormány a természettudományos és műszaki ismeretek magasabb szintű oktatását, akkor úgy kellene tenni, mintha legalább a kormánytagok ezen ismeretek birtokában lennének. Igen, persze, Orbán Viktor nem hiszi, hogy a Földnek sarkai vannak, mert tudja, hogy
2016. január 31., vasárnap
A nap idézete
"Tied a WC, magadnak szarsz,
Ezt tanítja neked Lenin és Marx!
Ha nyakig ülsz a szarba',
Kapaszkodj az életszínvonalba!"
Itt láttam és öröm nélkül konstatáltam, hogy a '70-es évek közepe óta nem sok minden változott.
Ezt tanítja neked Lenin és Marx!
Ha nyakig ülsz a szarba',
Kapaszkodj az életszínvonalba!"
Itt láttam és öröm nélkül konstatáltam, hogy a '70-es évek közepe óta nem sok minden változott.
Reccs v2.0
Romeltakarítás, mint olyan.
Nem létezik, hogy minden összetört.
Oké, hogy összeomlott, de mindent össze is tört maga alatt?
Úgy néz ki.
Semmi, de az égvilágon semmi nem maradt épségben.
Bedarálva, porrá törve fényképek, könyvek, füzetek, ruhák.
Teljes pusztulás.
Vagy épp egy új lehetőség.
Végülis a 0-ról arra indulok el, amerre akarok.
És azzal, amit csak szeretnék.
Leginkább öles léptekkel.
De merre, hogyan, mi lenne jó?
Van erre megoldás.
Zsebből elő az 50-es, kicsit elgondolkodom, mit jelentsen a fej és az írás, majd feldobom.
Pörög.
Leesik.
Elkapom, felütöm.
Írás.
Jé, különkiadású 50-es! Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek emlékérme. 2015-ös kiadás, még szinte proof. Hibátlan! Nem is hittem volna, hogy valaha találkozom vele. Megvan a Római Szerződés emlékérme, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat emlékérme, az 1956-os emlékérme, a 125 éves Vöröskereszt emlékérme és még az EU-csatlakozás emlékérme is. Van első évjáratú, 1993-as érme, van köztársasági és magyarországi veret, van minden évből, csak az ezüst-cink különleges kivitelek maradtak el. Nahát, az egyetlen hiányzó 50-es!
Ja, amúgy hol is jártam? Összedőlt az életem, vége mindennek? Pusztulás van?
Kit érdekel?
Majd meglátogatom Timit, ökörködünk egy sort, kitaláljuk, mi is a megoldás az élet problémáira - azt' majd lesz valahogy.
Nem létezik, hogy minden összetört.
Oké, hogy összeomlott, de mindent össze is tört maga alatt?
Úgy néz ki.
Semmi, de az égvilágon semmi nem maradt épségben.
Bedarálva, porrá törve fényképek, könyvek, füzetek, ruhák.
Teljes pusztulás.
Vagy épp egy új lehetőség.
Végülis a 0-ról arra indulok el, amerre akarok.
És azzal, amit csak szeretnék.
Leginkább öles léptekkel.
De merre, hogyan, mi lenne jó?
Van erre megoldás.
Zsebből elő az 50-es, kicsit elgondolkodom, mit jelentsen a fej és az írás, majd feldobom.
Pörög.
Leesik.
Elkapom, felütöm.
Írás.
Jé, különkiadású 50-es! Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek emlékérme. 2015-ös kiadás, még szinte proof. Hibátlan! Nem is hittem volna, hogy valaha találkozom vele. Megvan a Római Szerződés emlékérme, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat emlékérme, az 1956-os emlékérme, a 125 éves Vöröskereszt emlékérme és még az EU-csatlakozás emlékérme is. Van első évjáratú, 1993-as érme, van köztársasági és magyarországi veret, van minden évből, csak az ezüst-cink különleges kivitelek maradtak el. Nahát, az egyetlen hiányzó 50-es!
Ja, amúgy hol is jártam? Összedőlt az életem, vége mindennek? Pusztulás van?
Kit érdekel?
Majd meglátogatom Timit, ökörködünk egy sort, kitaláljuk, mi is a megoldás az élet problémáira - azt' majd lesz valahogy.
2016. január 30., szombat
Nekem te ne
Nekem te ne.
Ne szólj bele!
Sőt, ne is szólalj meg egyáltalán!
Ne segíts!
Nem érdekel.
Tudom, hogy ismersz valakit, aki.
Én is ismerek.
Vagy majd megismerem.
Ne poénkodj!
Nem vicces.
Kurvára nem.
Nem erről volt szó.
Az volt a sztori, hogy megbántad, amit tettél és most bocsánatot kérsz meg minden.
Én meg nem hajtalak el a gyászba, hanem szóba állok veled.
Ennyi, nem több. Semmi haverkodás, régi szép idők, poénkodás, hátbaveregetés.
Tudod, két okból sem.
Egyrészt: a régi szép idők nem léteztek. Lehet, hogy te így emlékszel rá vagy szeretnél így emlékezni, de azok az idők egyáltalán nem voltak szépek. Nekem legalábbis nem. Ott, akkor nem tűnt fel, de gondolom, azóta te is rájöttél, hogy nem vagyok hülye. Visszanézve már látom, mi ment akkoriban.
Másrészt: az az idő már rég elmúlt. Sok éve már annak, hogy nem beszélünk egymással. Ennyi idő pedig elég volt ahhoz, hogy megtanuljak nélküled élni és elfelejtselek. Jó volt, mikor nagy ritkán segítettél, köszönet érte, de ami a te dolgod volt egykoron, azt most már megtanultam én magam elvégezni nélküled is. Nem volt könnyű, de sikerült. Így hát nincs már akkora szükségem rád, mint akkoriban.
Sőt, semekkora szükségem nincs rád. Az életem nélküled is működik, mint láthatod, nem kell már a segítséged. A te szerepedet kiírtam a forgatókönyvből. Ha nagyon akarsz, maradhatsz, nézheted, mi történik, de foglalkozni nem fogok veled. Sem időm, sem energiám, sem kedvem nincs hozzá.
Kérlek, ehhez tartsd magad! Nem akarok konfliktust, nem akarlak megint elzavarni. De ha meg kell tennem, nem fog rosszul esni.
Ne szólj bele!
Sőt, ne is szólalj meg egyáltalán!
Ne segíts!
Nem érdekel.
Tudom, hogy ismersz valakit, aki.
Én is ismerek.
Vagy majd megismerem.
Ne poénkodj!
Nem vicces.
Kurvára nem.
Nem erről volt szó.
Az volt a sztori, hogy megbántad, amit tettél és most bocsánatot kérsz meg minden.
Én meg nem hajtalak el a gyászba, hanem szóba állok veled.
Ennyi, nem több. Semmi haverkodás, régi szép idők, poénkodás, hátbaveregetés.
Tudod, két okból sem.
Egyrészt: a régi szép idők nem léteztek. Lehet, hogy te így emlékszel rá vagy szeretnél így emlékezni, de azok az idők egyáltalán nem voltak szépek. Nekem legalábbis nem. Ott, akkor nem tűnt fel, de gondolom, azóta te is rájöttél, hogy nem vagyok hülye. Visszanézve már látom, mi ment akkoriban.
Másrészt: az az idő már rég elmúlt. Sok éve már annak, hogy nem beszélünk egymással. Ennyi idő pedig elég volt ahhoz, hogy megtanuljak nélküled élni és elfelejtselek. Jó volt, mikor nagy ritkán segítettél, köszönet érte, de ami a te dolgod volt egykoron, azt most már megtanultam én magam elvégezni nélküled is. Nem volt könnyű, de sikerült. Így hát nincs már akkora szükségem rád, mint akkoriban.
Sőt, semekkora szükségem nincs rád. Az életem nélküled is működik, mint láthatod, nem kell már a segítséged. A te szerepedet kiírtam a forgatókönyvből. Ha nagyon akarsz, maradhatsz, nézheted, mi történik, de foglalkozni nem fogok veled. Sem időm, sem energiám, sem kedvem nincs hozzá.
Kérlek, ehhez tartsd magad! Nem akarok konfliktust, nem akarlak megint elzavarni. De ha meg kell tennem, nem fog rosszul esni.
2016. január 27., szerda
Reccs
Felnéztem. Láttam, hogy a mennyezetről vakolatdarabok potyognak. Nem nagy ügy, eddig is rendszeres volt, főleg olyan földrengések idején, amik mostanában napról napra, percről percre megrázták a környéket. Egy kis por nem a világ, majd elmúlik a földmozgás, megnyugszik minden.
Remegés, csörömpölés, nyikorgó asztal. A talpam alatt ropog a vakolat pora, ahogy átmegyek a másik szobába. Tudom, ilyenkor az ajtónyílásba vagy egyéb áthidaló alá kellene állni, asztal alá bújni, kiszaladni az utcára, blablabla... Tíz éve, az első ilyennél még meg is tettem. De már évek óta leszoktam róla. Mikor naponta többször mozog a föld, nem tud izgatni. Rengett ma is, tegnap is, holnap is fog. Tudom, hogy semmi komoly.
Visszajövök, kezemben a teám, várom a csinnadratta végét. Kinézek az ablakon, néha belekortyolok a bögrémbe. Az egyetlen érdekesség csak a kis kerámiafedél: nagyon utálom, mikor belehull a por a teámba és csikorog a fogaim között. Arról nem beszélve, hogy az Earl Grey bergamottaromájával nem nagyon harmonizál az Aquakolorral (színkód: 400 sárga és némi 550 okker) színezett Héra botrányos íze.
Lehet, hogy csak látszólagos a nyugalmam, de még az a kicsi is véget ér, mikor mögöttem valami puffan az asztalon. Leugrott volna a macska a polcról? De nincs is macskám!
Nem macska volt. Egy kisebb, tenyérnyi betondarab. Nem vicc ez, kérem, itt már nem csak a vakolat hullik. A födém mintha nem bírná a fárasztó igénybevételt. Ismét felpillantok és látom: a repedések már nem csak a vakolatban futnak. Olyan nagy baj nem lehet, volt már ilyen és túléltük. Amúgy sem fogok szaladni, még nem fogyott el a tea. Még kiborul!
Inkább nézzük ki a... Na, az ablakon már nem fogok kinézni. A falon átlósan végigfutó repedésre nagy dörrenéssel betört. Az üveg rugalmassága eléggé gyér és ezen a műanyagkeret sem segít. Tehát üveg nincs és ahogy nézem, a fal sincs a helyzet magaslatán. Igaz, lassan már nem kell semmit sem tartania, mert a födém egyre jobban potyog. Mégiscsak kellene keresni valami áthidalót és beállni alá, az a tuti.
Jó ötlet volt: a szobában most már szőnyegbombázás van. Itt-ott a plafonból kiforduló betonacél rudak is színesítik a képet, a bútorok lassan átmennek gyújtósba. Na, jól nézünk ki. Lőttek az esti olvasgatásnak. Tom Clancy hiába írt jókat, ha összedől fölöttem a ház.
Nagy robaj: eddig bírta a tető. Most már nem kell álmennyezetet építenem és LED-eket kötözgetnem, hogy megtekintsem a csillagos eget. Közben a talaj még mindig mozog, nem akar elülni a földrengés. Valami nagy baj lehet. Most, most kellene elszaladni, ki az utcára, rám ne dőljön az egész, de nem lehet. Nem akarok.
Dől minden, dőlnek a falak, roppan fölöttem az áthidaló, nagy döndüléssel megérkezik a repedező padlóra az ajtó, tokkal együtt. Kész, ennyi, ez összedőlt. Vár állott, most kőhalom meg ilyenek. Megreccsent, de nagyon.
Ez van, összedőlt, nincs mese. Óriási sitthalmot várnék, de alig van valami. Csak pár lapátnyi szemét hever szétszórva. A megerősített vasbeton födém csak látszat volt, valójában korhadt nádpadló pergett a nyakamba. A falazóblokkok helyén is csak szétporladt vályogtéglákat látok, a válaszfalak martinsalaktól vörösesek. A szilárd, földrengésállónak hitt ház valójában egy botrányos, összetákolt förmedvény volt, csoda, hogy nem vitte el az első fuvallat. Magam sem tudom, hogy bírt ki ennyi földrengést. Most viszont kész, vége, nincs tovább. Összedőlt, én meg itt állok a semmi közepén, fedél nélkül. És még a teám is kiborult. A könyvemről nem is beszélve!
Hát így esett, hogy ma annak rendje és módja szerint a fejemre omlott ez a képzeletbeli építmény, ami elmém szövevényes és egyre sötétebb térképén az "élet" nevű területen állott. Ez volt az én életem, amiről azt hittem, hogy működőképes, teljes egész. Megdőlt, összeborult, vége van. Persze jobban megnézve kiderül, hogy minden volt ez, csak rendes élet nem, de akkor sem akartam, hogy így boruljon fel minden. Holnap megint fel kell kelni, be kell menni dolgozni, mintha mi sem történt volna. Újra 100, de inkább 110 százalékot kell teljesíteni, mert termelés van, hajtjuk a GDP-t. De én holnap már nem ugyanaz az ember leszek, aki tegnap dolgozott. És ami rosszabb: nem is tudom, ki leszek. De a teljesítménynek maradnia kell. Maradnia kell a humornak, az ütődött poénoknak, a kényszeres jópofizásnak, az ismerősök felé mutatott pozitív arculatnak - semmi sem változhat.
Menni kell. Menni el innen, jó messzire. Oda, ahol nem ismernek, ahol én sem ismerek senkit és azt alakítok ki magam körül, amit csak akarok.
Remegés, csörömpölés, nyikorgó asztal. A talpam alatt ropog a vakolat pora, ahogy átmegyek a másik szobába. Tudom, ilyenkor az ajtónyílásba vagy egyéb áthidaló alá kellene állni, asztal alá bújni, kiszaladni az utcára, blablabla... Tíz éve, az első ilyennél még meg is tettem. De már évek óta leszoktam róla. Mikor naponta többször mozog a föld, nem tud izgatni. Rengett ma is, tegnap is, holnap is fog. Tudom, hogy semmi komoly.
Visszajövök, kezemben a teám, várom a csinnadratta végét. Kinézek az ablakon, néha belekortyolok a bögrémbe. Az egyetlen érdekesség csak a kis kerámiafedél: nagyon utálom, mikor belehull a por a teámba és csikorog a fogaim között. Arról nem beszélve, hogy az Earl Grey bergamottaromájával nem nagyon harmonizál az Aquakolorral (színkód: 400 sárga és némi 550 okker) színezett Héra botrányos íze.
Lehet, hogy csak látszólagos a nyugalmam, de még az a kicsi is véget ér, mikor mögöttem valami puffan az asztalon. Leugrott volna a macska a polcról? De nincs is macskám!
Nem macska volt. Egy kisebb, tenyérnyi betondarab. Nem vicc ez, kérem, itt már nem csak a vakolat hullik. A födém mintha nem bírná a fárasztó igénybevételt. Ismét felpillantok és látom: a repedések már nem csak a vakolatban futnak. Olyan nagy baj nem lehet, volt már ilyen és túléltük. Amúgy sem fogok szaladni, még nem fogyott el a tea. Még kiborul!
Inkább nézzük ki a... Na, az ablakon már nem fogok kinézni. A falon átlósan végigfutó repedésre nagy dörrenéssel betört. Az üveg rugalmassága eléggé gyér és ezen a műanyagkeret sem segít. Tehát üveg nincs és ahogy nézem, a fal sincs a helyzet magaslatán. Igaz, lassan már nem kell semmit sem tartania, mert a födém egyre jobban potyog. Mégiscsak kellene keresni valami áthidalót és beállni alá, az a tuti.
Jó ötlet volt: a szobában most már szőnyegbombázás van. Itt-ott a plafonból kiforduló betonacél rudak is színesítik a képet, a bútorok lassan átmennek gyújtósba. Na, jól nézünk ki. Lőttek az esti olvasgatásnak. Tom Clancy hiába írt jókat, ha összedől fölöttem a ház.
Nagy robaj: eddig bírta a tető. Most már nem kell álmennyezetet építenem és LED-eket kötözgetnem, hogy megtekintsem a csillagos eget. Közben a talaj még mindig mozog, nem akar elülni a földrengés. Valami nagy baj lehet. Most, most kellene elszaladni, ki az utcára, rám ne dőljön az egész, de nem lehet. Nem akarok.
Dől minden, dőlnek a falak, roppan fölöttem az áthidaló, nagy döndüléssel megérkezik a repedező padlóra az ajtó, tokkal együtt. Kész, ennyi, ez összedőlt. Vár állott, most kőhalom meg ilyenek. Megreccsent, de nagyon.
Ez van, összedőlt, nincs mese. Óriási sitthalmot várnék, de alig van valami. Csak pár lapátnyi szemét hever szétszórva. A megerősített vasbeton födém csak látszat volt, valójában korhadt nádpadló pergett a nyakamba. A falazóblokkok helyén is csak szétporladt vályogtéglákat látok, a válaszfalak martinsalaktól vörösesek. A szilárd, földrengésállónak hitt ház valójában egy botrányos, összetákolt förmedvény volt, csoda, hogy nem vitte el az első fuvallat. Magam sem tudom, hogy bírt ki ennyi földrengést. Most viszont kész, vége, nincs tovább. Összedőlt, én meg itt állok a semmi közepén, fedél nélkül. És még a teám is kiborult. A könyvemről nem is beszélve!
Hát így esett, hogy ma annak rendje és módja szerint a fejemre omlott ez a képzeletbeli építmény, ami elmém szövevényes és egyre sötétebb térképén az "élet" nevű területen állott. Ez volt az én életem, amiről azt hittem, hogy működőképes, teljes egész. Megdőlt, összeborult, vége van. Persze jobban megnézve kiderül, hogy minden volt ez, csak rendes élet nem, de akkor sem akartam, hogy így boruljon fel minden. Holnap megint fel kell kelni, be kell menni dolgozni, mintha mi sem történt volna. Újra 100, de inkább 110 százalékot kell teljesíteni, mert termelés van, hajtjuk a GDP-t. De én holnap már nem ugyanaz az ember leszek, aki tegnap dolgozott. És ami rosszabb: nem is tudom, ki leszek. De a teljesítménynek maradnia kell. Maradnia kell a humornak, az ütődött poénoknak, a kényszeres jópofizásnak, az ismerősök felé mutatott pozitív arculatnak - semmi sem változhat.
Menni kell. Menni el innen, jó messzire. Oda, ahol nem ismernek, ahol én sem ismerek senkit és azt alakítok ki magam körül, amit csak akarok.
2016. január 15., péntek
A hetedik
Hallgatom a rádiót, teljes a nyugalom. Megyek is mindjárt aludni, nem érdemes tovább halogatni, jön az éjszakás műszak, akkor majd úgysem alszom.
És akkor megszólal valami.
Valami, amire nem számítottam.
"E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!"
Nahát, József Attila!
Nem. Nem tudtam, hogy ő írta.
Hobo Blues Band.
És akkor elindult valami.
Emlékszem még a debreceni évekre. Akkor láttam Hobót először élőben. A vadászat. Ez volt az est címe, az album dalaira fűzte fel a mondandóját. Az elején hangzott el a híres mondat: "A hetedik te magad légy!"
Beugrott. Beugrott minden. A végtelen hosszúságú séták a Bolyai utcán, a Thomas Mann utcán és a környéken, mikor Hobo szövegei jártak a fejemben. Ott kavargott minden, sütött a nap - emlékszem, tavasz volt. Öröm, boldogság, kivirul minden. Nekem meg fogalmam sem volt, hogyan folytatódik az életem. Az egyetemen összedőlt minden, alternatíva nem volt. Elindult egy nagy lejtmenet, ami napra pontosan három évvel ezelőtt ért véget a gödör legmélyén.
Pontosan látok, érzek mindent. Ahogy kilépek a hatalmas lombú fák árnyékából az Űrhajósok terén és megcsap a forróság, ahogy kóválygok a Jerikón, ahogy süti a talpamat az aszfalt a Borbíró téren. Rémlenek még a madárcsicsergős, tücsökzenés, jó illatú esték a Cívis utca környékén - nem csak emlékszem, át is élem. Újra ott vagyok.
Persze tudom, ma már minden más. A Csoki előtt villamos vágtázik, nincs 31-es és 32-es busz, a csónakázótavat és a Kikötőt felfalta a stadion. De akkor is: én most is azt látom.
Gyönyörű időszak volt. Igazán szépnek láttam Debrecent, jól éreztem magamat. És ez az időszak volt az, mikor szétesett az életem. A mai napig nem tudom, mitől. Nem tudom, mi csúszott félre, de az eredményei most is itt vannak és úgy néz ki, nem is szabadulok meg tőlük.
De nem érdekel. Hobo nekem akkor is egyet jelent a debreceni évekkel. Onnantól, hogy első éven Jocóval megismertük a színházi estet és rácsodáltam Enci szépségére, azon keresztül, hogy a legsötétebb napokon a Vadászat tartotta bennem a lelket, addig, hogy Hobót dúdolgatva sétálgattam az utolsó napjaimon a rettenetes hőségben. Szép volt, jó volt, de nem biztos, hogy megérte.
És akkor megszólal valami.
Valami, amire nem számítottam.
"E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!"
Nahát, József Attila!
Nem. Nem tudtam, hogy ő írta.
Hobo Blues Band.
És akkor elindult valami.
Emlékszem még a debreceni évekre. Akkor láttam Hobót először élőben. A vadászat. Ez volt az est címe, az album dalaira fűzte fel a mondandóját. Az elején hangzott el a híres mondat: "A hetedik te magad légy!"
Beugrott. Beugrott minden. A végtelen hosszúságú séták a Bolyai utcán, a Thomas Mann utcán és a környéken, mikor Hobo szövegei jártak a fejemben. Ott kavargott minden, sütött a nap - emlékszem, tavasz volt. Öröm, boldogság, kivirul minden. Nekem meg fogalmam sem volt, hogyan folytatódik az életem. Az egyetemen összedőlt minden, alternatíva nem volt. Elindult egy nagy lejtmenet, ami napra pontosan három évvel ezelőtt ért véget a gödör legmélyén.
Pontosan látok, érzek mindent. Ahogy kilépek a hatalmas lombú fák árnyékából az Űrhajósok terén és megcsap a forróság, ahogy kóválygok a Jerikón, ahogy süti a talpamat az aszfalt a Borbíró téren. Rémlenek még a madárcsicsergős, tücsökzenés, jó illatú esték a Cívis utca környékén - nem csak emlékszem, át is élem. Újra ott vagyok.
Persze tudom, ma már minden más. A Csoki előtt villamos vágtázik, nincs 31-es és 32-es busz, a csónakázótavat és a Kikötőt felfalta a stadion. De akkor is: én most is azt látom.
Gyönyörű időszak volt. Igazán szépnek láttam Debrecent, jól éreztem magamat. És ez az időszak volt az, mikor szétesett az életem. A mai napig nem tudom, mitől. Nem tudom, mi csúszott félre, de az eredményei most is itt vannak és úgy néz ki, nem is szabadulok meg tőlük.
De nem érdekel. Hobo nekem akkor is egyet jelent a debreceni évekkel. Onnantól, hogy első éven Jocóval megismertük a színházi estet és rácsodáltam Enci szépségére, azon keresztül, hogy a legsötétebb napokon a Vadászat tartotta bennem a lelket, addig, hogy Hobót dúdolgatva sétálgattam az utolsó napjaimon a rettenetes hőségben. Szép volt, jó volt, de nem biztos, hogy megérte.
2016. január 13., szerda
Beszéljük meg!
"- Hogy köszönjek, ha bemegyünk? Mit mondjak?
- Te? Te leginkább maradj csendben, az a biztos!"
De legalább előre kérdezett.
- Te? Te leginkább maradj csendben, az a biztos!"
De legalább előre kérdezett.
Megéri
Az imént láttam az Indexen egy címlapos hírt, biztos marha fontos: Emma Watson 13 milliárdért végigrettegte a tinikorát.
Biztos nem lehetett neki könnyű - jutott eszembe. Ha már megakadt rajta a szemem (nem Emmán, bár rajta is megakadhat, van mit csodálni rajta), el is olvastam. Tényleg nem lehetett neki könnyű, el sem tudom képzelni, milyen lehet egy ehhez hasonló helyzet.
De a fene vigye el, ennyi pénzért én is szívesen rettegtem volna tizenéves koromban...
Biztos nem lehetett neki könnyű - jutott eszembe. Ha már megakadt rajta a szemem (nem Emmán, bár rajta is megakadhat, van mit csodálni rajta), el is olvastam. Tényleg nem lehetett neki könnyű, el sem tudom képzelni, milyen lehet egy ehhez hasonló helyzet.
De a fene vigye el, ennyi pénzért én is szívesen rettegtem volna tizenéves koromban...
2016. január 12., kedd
Mérőszalag
Na, még azt találd ki, hogy mérőszalaggal kezdesz neki beállni a műhelybe! Há' minek? Látom én, hogy befér!
Aó, há' most attú', hogy az öt méter húsz centi, itt meg csak 4,70 van, befér! Úgy kell állni, hogy egészen előre, meg így kicsit srégan, azt' elfér az!
Na, gyere, befér!
Akkó' engeggyé oda, beállok én neked, eztet nézzed, így kell, e!
Mennyé mán a mérőszallagoddal, hülyeség!
Így ide befor...
Fél órával és egy lökhárítóval később kiderült, hogy a mérőszalag tényleg nem hazudik. Szeretem a precíz embereket.
Aó, há' most attú', hogy az öt méter húsz centi, itt meg csak 4,70 van, befér! Úgy kell állni, hogy egészen előre, meg így kicsit srégan, azt' elfér az!
Na, gyere, befér!
Akkó' engeggyé oda, beállok én neked, eztet nézzed, így kell, e!
Mennyé mán a mérőszallagoddal, hülyeség!
Így ide befor...
Fél órával és egy lökhárítóval később kiderült, hogy a mérőszalag tényleg nem hazudik. Szeretem a precíz embereket.
2016. január 9., szombat
Gólyahajó
Jó pár éves sztori már ez. Miután leérettségiztünk, a középiskolai osztály szétszóródott, de az első 1-2 évben még sikerült összejönnünk kisebb-nagyobb találkozókra. Bár ha jól emlékszem, még talán 5 év után is volt osztálytalálkozónk. El is mentem, de aztán megfogadtam, hogy soha többé.
A fene enné meg a kitérőimet, vissza a sztorihoz! Tehát ott voltunk kétezer-akárhány őszén, érettségi után, a társulat jó része épp az első főiskolai-egyetemi tanulmányi időszakát gyűrte, annak is valahol a vége felé jártunk. Összeültünk az egykor törzshelyünknek számító kocsmában eszmét cserélni: kinek hogy tetszik a felsőoktatás, mik a kilátások. Lelkes gólyaként mindenki mesélt a gólyatáborról, gólyabálról, felsőbbévesekről - ebből én kimaradtam, mert bár akkor még jártam egyetemre, a gólyatáborból és a gólyabálból tudatosan maradtam ki, már akkor sem bírtam a kényszeredett jófejkedést. Volt nekem jobb dolgom is.
Két jó barátnő mesélte egymásnak nagy lelkesedéssel a gólyalét érdekességeit. Egyikük, Zita, a Debreceni Egyetemre járt, másikuk, Kata a Corvinusra. Vagy a BME-re, vagy a fene se tudja, de valamelyik budapesti egyetemre. Kata volt épp soron:
- ... és képzeld, nekünk volt még gólyahajó is!
- Gólyahajó? Az milyen? - kérdezett vissza nagyra nyílt szemekkel Zita.
- Az olyan, hogy a Dunán ott állt a kikötőben egy hajó, oda felmentünk, kihajóztunk és ott volt nekünk mindenféle program. Koncert, vacsora, rendes, kiöltözős bál, hajnalig ment a buli, közben a hajó ment fel-le a Dunán, néztük a várost... Óriási volt!
- Ez tök jó! Nálunk miért nincs ilyen?
Rövid csend következett. Mindenki várta, hogy leesik a poén valahol, de nem esett le. Zita tényleg nem értette, hogy Debrecenben miért nincs ilyen. Éreztem, hogy ebből baj is lehet, ezért próbáltam rávezetni a témára.
Nem buta ő, rá fog jönni.
Tudja, hogy Budapesten ott van a Duna.
Na, és mi Debrecen folyója?
Értem én, hogy bő két hónap alatt még nem hallott róla és egyébként sem oda akart menni egyetemre, ezért nem ismeri a várost, de hátha megvan.
Látott már hidat a városban?
Nem, a homokkerti felüljáró nem játszik.
Na, lassan megvan...
Tíz perc alatt meglett a megoldás. Azért nincs Debrecenben gólyahajó, mert nem tud kikötni az egyetem közelében úgy, ahogy Katáéknál.
Ennyiben maradtunk. Végülis a megoldás helyes, csak nem kellően pontos. De akkor, ott elég volt.
(Zita egyébként csúszás nélkül szerezte meg az alap- és mesterdiplomáját, most, ha jól tudom, PhD képzésen vesz részt - de tény, hogy nem földrajz szakos)
A fene enné meg a kitérőimet, vissza a sztorihoz! Tehát ott voltunk kétezer-akárhány őszén, érettségi után, a társulat jó része épp az első főiskolai-egyetemi tanulmányi időszakát gyűrte, annak is valahol a vége felé jártunk. Összeültünk az egykor törzshelyünknek számító kocsmában eszmét cserélni: kinek hogy tetszik a felsőoktatás, mik a kilátások. Lelkes gólyaként mindenki mesélt a gólyatáborról, gólyabálról, felsőbbévesekről - ebből én kimaradtam, mert bár akkor még jártam egyetemre, a gólyatáborból és a gólyabálból tudatosan maradtam ki, már akkor sem bírtam a kényszeredett jófejkedést. Volt nekem jobb dolgom is.
Két jó barátnő mesélte egymásnak nagy lelkesedéssel a gólyalét érdekességeit. Egyikük, Zita, a Debreceni Egyetemre járt, másikuk, Kata a Corvinusra. Vagy a BME-re, vagy a fene se tudja, de valamelyik budapesti egyetemre. Kata volt épp soron:
- ... és képzeld, nekünk volt még gólyahajó is!
- Gólyahajó? Az milyen? - kérdezett vissza nagyra nyílt szemekkel Zita.
- Az olyan, hogy a Dunán ott állt a kikötőben egy hajó, oda felmentünk, kihajóztunk és ott volt nekünk mindenféle program. Koncert, vacsora, rendes, kiöltözős bál, hajnalig ment a buli, közben a hajó ment fel-le a Dunán, néztük a várost... Óriási volt!
- Ez tök jó! Nálunk miért nincs ilyen?
Rövid csend következett. Mindenki várta, hogy leesik a poén valahol, de nem esett le. Zita tényleg nem értette, hogy Debrecenben miért nincs ilyen. Éreztem, hogy ebből baj is lehet, ezért próbáltam rávezetni a témára.
Nem buta ő, rá fog jönni.
Tudja, hogy Budapesten ott van a Duna.
Na, és mi Debrecen folyója?
Értem én, hogy bő két hónap alatt még nem hallott róla és egyébként sem oda akart menni egyetemre, ezért nem ismeri a várost, de hátha megvan.
Látott már hidat a városban?
Nem, a homokkerti felüljáró nem játszik.
Na, lassan megvan...
Tíz perc alatt meglett a megoldás. Azért nincs Debrecenben gólyahajó, mert nem tud kikötni az egyetem közelében úgy, ahogy Katáéknál.
Ennyiben maradtunk. Végülis a megoldás helyes, csak nem kellően pontos. De akkor, ott elég volt.
(Zita egyébként csúszás nélkül szerezte meg az alap- és mesterdiplomáját, most, ha jól tudom, PhD képzésen vesz részt - de tény, hogy nem földrajz szakos)
2016. január 8., péntek
Rádió
Jövök-megyek itthon, hogy valami zörögjön, bekapcsolom a rádiót. Épp a Kossuth van rajta beállítva, szilveszterkor azon ment a Rádiókabaré, úgy maradt. Recseg is egész délelőtt.
menekült, migráns, terrorveszély, biztonságpolitika, terror, biztonság, menekült, migráns, terrortámadás, menekült, Szíria, menekült, nem hagyjuk, migráns, Iszlám Állam, megvédjük magunkat, menekült, terror, menekült, menekült, menekült, migráns, kormányintézkedés, menekült, új CSOK, fellendülés, menekült, tízmillió, otthonteremtés, menekült, javuló foglalkoztatottság, migráns, menekült, menekült, muszlim, terrorista, menekült, jobban teljesít, kvótarendszer, menekült, terrorista, menekült, nem hagyjuk, megvédjük magunkat, menekült
Erről szól az életünk ma, 2016 januárjának első napjaiban.
menekült, migráns, terrorveszély, biztonságpolitika, terror, biztonság, menekült, migráns, terrortámadás, menekült, Szíria, menekült, nem hagyjuk, migráns, Iszlám Állam, megvédjük magunkat, menekült, terror, menekült, menekült, menekült, migráns, kormányintézkedés, menekült, új CSOK, fellendülés, menekült, tízmillió, otthonteremtés, menekült, javuló foglalkoztatottság, migráns, menekült, menekült, muszlim, terrorista, menekült, jobban teljesít, kvótarendszer, menekült, terrorista, menekült, nem hagyjuk, megvédjük magunkat, menekült
Erről szól az életünk ma, 2016 januárjának első napjaiban.
2016. január 6., szerda
Esik
Esik.
Reggel is esett.
Tegnap este is.
Közben kicsit abbahagyta, hogy legyen honnan újrakezdeni.
Seprem, lapátolom, felszórom.
Értékelik is a szomszédok.
Miért csúszik, miért hagytad, hogy letapossák, bezzeg a szomszédba' Aranka néninél de szép!
Jó itt élni.
Reggel is esett.
Tegnap este is.
Közben kicsit abbahagyta, hogy legyen honnan újrakezdeni.
Seprem, lapátolom, felszórom.
Értékelik is a szomszédok.
Miért csúszik, miért hagytad, hogy letapossák, bezzeg a szomszédba' Aranka néninél de szép!
Jó itt élni.
2016. január 5., kedd
Visszaálltunk
A hatalmas (nem volt két hét sem) téli leállás után tegnap végre újraindult a munka. Előtte, a tavalyi év utolsó napján nagytakarítást tartottunk az üzemben: eltüntettük az olajfoltokat, helyére került minden széthagyott szerszám és gépalkatrész, kidobtuk a fiókokban, ládákban hagyott szemetet, minden tiszta és rendezett lett.
Ehhez képest tegnap úgy folytatódott a munka, mintha semmi sem történt volna decemberben. A csavarkulcsokat egyesével kellett összevadászni a gépasztalok fiókjaiból, a nyomtékkulcsokhoz tartozó bitfejek nyomtalanul eltűntek, olajfoltokon csúszkáltunk, az irattartó fiókokban összegyűrt nejlonzacskók és üres kávéspoharak éktelenkedtek, a raktárban szétdobált tárolódobozokban botladoztunk - nem kellett egy óra sem, hogy minden visszaálljon a szokásos kerékvágásba.
Ilyenkor szoktam elgondolkodni: van értelme a rendnek? Hiába próbálok rendet tartani magam körül, hiába dobom ki a szemetet akkor is, ha nincs nagytakarítás, hiába hordok vissza a helyére minden szükségtelen szerszámot és alkatrészt, ha egyedüliként teszem ezt. Lassan majd elmúlik ez a dilim, örökké nem lehet kitartani semmi mellett. Csak az a baj, hogy tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki az elmúlt pár hónapban lejjebb adott az ilyen irányú igényeiből.
Ehhez képest tegnap úgy folytatódott a munka, mintha semmi sem történt volna decemberben. A csavarkulcsokat egyesével kellett összevadászni a gépasztalok fiókjaiból, a nyomtékkulcsokhoz tartozó bitfejek nyomtalanul eltűntek, olajfoltokon csúszkáltunk, az irattartó fiókokban összegyűrt nejlonzacskók és üres kávéspoharak éktelenkedtek, a raktárban szétdobált tárolódobozokban botladoztunk - nem kellett egy óra sem, hogy minden visszaálljon a szokásos kerékvágásba.
Ilyenkor szoktam elgondolkodni: van értelme a rendnek? Hiába próbálok rendet tartani magam körül, hiába dobom ki a szemetet akkor is, ha nincs nagytakarítás, hiába hordok vissza a helyére minden szükségtelen szerszámot és alkatrészt, ha egyedüliként teszem ezt. Lassan majd elmúlik ez a dilim, örökké nem lehet kitartani semmi mellett. Csak az a baj, hogy tudom, nem én vagyok az egyetlen, aki az elmúlt pár hónapban lejjebb adott az ilyen irányú igényeiből.
2016. január 4., hétfő
Öröm
Hazafelé bicikliztem, mikor megláttam az elsőt. Kicsi volt, csak úgy dobálta a szél. De tudtam: ez az. Itt van.
Hamarosan követte a második, a harmadik, majd még jó pár. Nem sok, csak apránként szállingóztak. De egyértelműen jelezték: megvannak, élnek, hiába siránkozunk a klímaváltozás miatt, attól még nem tűnt el a mi éghajlati övezetünkből a téli hó.
Szépek voltak az apró hópelyhek, kis csillagokként szálltak alá az égből. Ahová lehullottak, meg is maradtak a fagy miatt, bár nem volt belőlük annyi, hogy hószőnyeg alakuljon ki. Mindegy, nekem akkor is nagy öröm volt újra látni őket.
Aztán eszembe jutott a nagy kérdés: hol a hólapátom? Tavaly március óta nem találom és most már muszáj megkeresnem, mert hamarosan aktuális lesz.
Ez kicsit letörte a marha nagy örömöket.
Hamarosan követte a második, a harmadik, majd még jó pár. Nem sok, csak apránként szállingóztak. De egyértelműen jelezték: megvannak, élnek, hiába siránkozunk a klímaváltozás miatt, attól még nem tűnt el a mi éghajlati övezetünkből a téli hó.
Szépek voltak az apró hópelyhek, kis csillagokként szálltak alá az égből. Ahová lehullottak, meg is maradtak a fagy miatt, bár nem volt belőlük annyi, hogy hószőnyeg alakuljon ki. Mindegy, nekem akkor is nagy öröm volt újra látni őket.
Aztán eszembe jutott a nagy kérdés: hol a hólapátom? Tavaly március óta nem találom és most már muszáj megkeresnem, mert hamarosan aktuális lesz.
Ez kicsit letörte a marha nagy örömöket.
2016. január 3., vasárnap
A nap idézete
Holnaptól folytatódik a munka, mondhatnám, hogy ennek kapcsán jutott eszembe, de nem. Teljesen véletlenül bukkantam rá, bár pont illik a helyzethez.
"Nincs új a nap alatt, mindig, mindenhol kellenek kirakatemberek. Aki rendesen dolgozik, annak se ideje, se energiája nincs rá, hogy azzá váljon"
"Nincs új a nap alatt, mindig, mindenhol kellenek kirakatemberek. Aki rendesen dolgozik, annak se ideje, se energiája nincs rá, hogy azzá váljon"
2016. január 2., szombat
Dugipia
Felhív régi barátom, Norbi: átjönne újévet köszönteni. Hej, gyere, komám, ha már erre játsz! Legutóbb én látogattam meg őt, most rajta a sor.
Szervusz, szervusz, gyere beljebb, de tudod, mit? Ne is vedd le a cipőt-kabátot, menjünk le a pincébe! Nem hoztam fel semmi itókát, most megyek le érte, de gyere te is, nézzük meg, mi van lenn!
Príma fehérbor, nézd csak meg! Valami félédes. Na, gyere, ebből viszünk fel, de előbb egy pohárkával... Nem viszünk fel, elkezdett megint forrni.
Nem baj, itt a szederbor! Egy hónapja fejtettem, letisztult, nézzük... Borecet. Príma. Ebből sem viszünk fel.
Várj, itt a tuti! Szatmári szilvapálinka, tegnap hoztam nagyapámtól! Nem kósoltam még, na, egy féldeci, hopp! Höűáéhőőőőő... KHE! Baszki, mi baja ennek? Mint a körömlakklemosó!
Na, jó, tudod, mit?
Faszom az ilyen-olyan tuti házi piákba!
Ott a dugiban egy üveg Martini Rosso, megisszuk azt!
A fene vinné el, hogy a boltit még meg is lehet inni... És nem vagyunk tőle másnaposak!
Szervusz, szervusz, gyere beljebb, de tudod, mit? Ne is vedd le a cipőt-kabátot, menjünk le a pincébe! Nem hoztam fel semmi itókát, most megyek le érte, de gyere te is, nézzük meg, mi van lenn!
Príma fehérbor, nézd csak meg! Valami félédes. Na, gyere, ebből viszünk fel, de előbb egy pohárkával... Nem viszünk fel, elkezdett megint forrni.
Nem baj, itt a szederbor! Egy hónapja fejtettem, letisztult, nézzük... Borecet. Príma. Ebből sem viszünk fel.
Várj, itt a tuti! Szatmári szilvapálinka, tegnap hoztam nagyapámtól! Nem kósoltam még, na, egy féldeci, hopp! Höűáéhőőőőő... KHE! Baszki, mi baja ennek? Mint a körömlakklemosó!
Na, jó, tudod, mit?
Faszom az ilyen-olyan tuti házi piákba!
Ott a dugiban egy üveg Martini Rosso, megisszuk azt!
A fene vinné el, hogy a boltit még meg is lehet inni... És nem vagyunk tőle másnaposak!
2016. január 1., péntek
Fiókban találtam
Nyüzsgés, rohanás, kiabálás. Emberek mindenfelé. Tom utat törne magának az aluljáró lépcsőjén, de látja, hogy felesleges. Teltház van.
"Ez a világ legrendezettebb káosza" - gondolja magában. Épp, mint tizenöt éve. Hiába, a város semmit sem változik. Komótosan lépdel felfelé, egyszer majd csak vége lesz a lépcsőnek. Egyébként sem siet sehová, így, karácsony és újév között mi lehet sürgős?
A felszínre érve megcsapja a hideg szél. Érti már, miért vonul olyan lassan a tömeg: ezért neki se lenne kedve rohanni. Igaz, hogy a metrón zsúfoltság és bűz van, de még ez is jobb, mint ez a tenger felől érkező rettenet. Nem irigyli azokat, akik itt élnek.
Az órájára pillant: háromnegyed 10. Van még negyed órája odaérni, nincs probléma. Innen egy saroknyira van a kávézó, az meglesz ennyi idő alatt. Feltéve, hogy nem vesz szuvenírt, nem lép be valami új egyházba, nem adakozik az éhező afrikai, ázsiai vagy épp mikor hová valósi gyerekeknek - erre ugyanis mind megvan a lehetősége csupán három lépésnyi távolságon belül. Ahogy mondják is: ez itt a lehetőségek földje.
Ezen a sarkon lesz. Kávézónak kávézó, de nem pont az, amire emlékezett. Üvegfal, világos járólap, dizájnos bútorok - pont, mint valamennyi méregdrága egyenkávézó. "Érdekli a francot, most már bemegyek" - morog magában. Jobban tetszett neki a régi hely, de nincs mit tenni. Fejlődik a világ, menni kell vele.
10 előtt 3 perccel feltűnik az utca túloldalán Liz. A haja rövidebb és világosabb, mint volt, de más nem árulkodik arról, hogy már 15 év telt el. Még a kabátja is ugyanaz, mint ami akkor volt rajta. "Nem tud megöregedni és a pontossága is a régi" - foglalja össze magának Tom a legfontosabb tudnivalókat. Ahogy számolta, éppen akkor ugrik 10:00-ra a mutató, mikor Liz belép az ajtón. Soha, sehonnan nem késik, de bele is betegedne, ha tudná, hogy valahová két perccel később is elindulhatott volna.
(...)
A külvilág persze ebből nem lát semmit. Egy nő és egy férfi sétál a Conservatory Gardenben, beszélgetnek, némelyikük néha nevet. Nincs ebben semmi különös. A padon üldögélő festőművész rosszallóan néz rájuk: nem hangosak, de kizökkentik az alkotói magányból. Tőle nem messze a parkőr is figyel: nincs gond, de ha ennél hangosabbak lesznek, az már sok. Van helye az örömnek, de csak halkan.
Pedig ha tudnák, amit ez a két ember tud, akkor még az sem jutna eszükbe, hogy csúnyán nézzenek rájuk. Talán annak köszönhető, hogy ők most itt ülhetnek és a sok-sok nehézség ellenére is béke veszi őket körül.
De azt nem tudja senki, csak Liz és Tom. Csak ők tudják, min mentek át tizenöt évvel ezelőtt karácsonytól újévig New York-ban.
Nem tudom, mi ez és honnan került a fiókomba. Valaminek a vége lehet, de mivel az elejét sehol sem találom, ezért fogalmam sincs, mit fejeztem be így.
"Ez a világ legrendezettebb káosza" - gondolja magában. Épp, mint tizenöt éve. Hiába, a város semmit sem változik. Komótosan lépdel felfelé, egyszer majd csak vége lesz a lépcsőnek. Egyébként sem siet sehová, így, karácsony és újév között mi lehet sürgős?
A felszínre érve megcsapja a hideg szél. Érti már, miért vonul olyan lassan a tömeg: ezért neki se lenne kedve rohanni. Igaz, hogy a metrón zsúfoltság és bűz van, de még ez is jobb, mint ez a tenger felől érkező rettenet. Nem irigyli azokat, akik itt élnek.
Az órájára pillant: háromnegyed 10. Van még negyed órája odaérni, nincs probléma. Innen egy saroknyira van a kávézó, az meglesz ennyi idő alatt. Feltéve, hogy nem vesz szuvenírt, nem lép be valami új egyházba, nem adakozik az éhező afrikai, ázsiai vagy épp mikor hová valósi gyerekeknek - erre ugyanis mind megvan a lehetősége csupán három lépésnyi távolságon belül. Ahogy mondják is: ez itt a lehetőségek földje.
Ezen a sarkon lesz. Kávézónak kávézó, de nem pont az, amire emlékezett. Üvegfal, világos járólap, dizájnos bútorok - pont, mint valamennyi méregdrága egyenkávézó. "Érdekli a francot, most már bemegyek" - morog magában. Jobban tetszett neki a régi hely, de nincs mit tenni. Fejlődik a világ, menni kell vele.
10 előtt 3 perccel feltűnik az utca túloldalán Liz. A haja rövidebb és világosabb, mint volt, de más nem árulkodik arról, hogy már 15 év telt el. Még a kabátja is ugyanaz, mint ami akkor volt rajta. "Nem tud megöregedni és a pontossága is a régi" - foglalja össze magának Tom a legfontosabb tudnivalókat. Ahogy számolta, éppen akkor ugrik 10:00-ra a mutató, mikor Liz belép az ajtón. Soha, sehonnan nem késik, de bele is betegedne, ha tudná, hogy valahová két perccel később is elindulhatott volna.
(...)
A külvilág persze ebből nem lát semmit. Egy nő és egy férfi sétál a Conservatory Gardenben, beszélgetnek, némelyikük néha nevet. Nincs ebben semmi különös. A padon üldögélő festőművész rosszallóan néz rájuk: nem hangosak, de kizökkentik az alkotói magányból. Tőle nem messze a parkőr is figyel: nincs gond, de ha ennél hangosabbak lesznek, az már sok. Van helye az örömnek, de csak halkan.
Pedig ha tudnák, amit ez a két ember tud, akkor még az sem jutna eszükbe, hogy csúnyán nézzenek rájuk. Talán annak köszönhető, hogy ők most itt ülhetnek és a sok-sok nehézség ellenére is béke veszi őket körül.
De azt nem tudja senki, csak Liz és Tom. Csak ők tudják, min mentek át tizenöt évvel ezelőtt karácsonytól újévig New York-ban.
Nem tudom, mi ez és honnan került a fiókomba. Valaminek a vége lehet, de mivel az elejét sehol sem találom, ezért fogalmam sincs, mit fejeztem be így.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)