Hiány

Sok minden hiányzott már az életemből. Hála az égnek ezen hiányok nagy részét sikerült megoldanom. Vagy úgy, hogy beszereztem azt, ami kellett, vagy úgy, hogy átalakítottam az életemet, hogy ne legyen rá szükség, ha már egyszer nincs.
Nem mondom, hogy mindig, minden simán ment, de valahogyan összehoztam. Néha egyenesen, néha kerülőúton. Néha rutinból, néha kreatívan. Néha úgy, ahogy elképzeltem, néha úgy, ahogy el sem tudtam képzelni.
Ha babonás lennék, lekopognám: jól ment eddig ez a dolog. Ha mostanában nagy ritkán volt időm elgondolkodni azon, milyen az életem, sosem voltam elégedetlen. Röviden: van hol és van miből élnem és úgy fekhetek le, hogy tudom, ez holnap is így lesz. Minden rendben.
A minap viszont érdekes dolog történt. Vonaton utaztam valahová, a fülkébe pedig egy kedves fiatal nő szállt be mellém. Temetésre igyekezett és úgy hozta a sors, hogy végigbeszélgettük az utat. Nem szokott ez velem előfordulni, ha van nálam könyv (és mindig van), akkor a külvilág ki van zárva. Na, ez most másképp alakult, Tom Clancy soron következő regénye a táskában maradt.
Érdekes volt a hölgy, meg kell hagyni. Mindenről volt véleménye, mindenhez hozzá tudott fűzni valamit, minden érdekelte: ugyanolyan jól szót értettünk a dohányzás körüli problémákról, mint a belvízről. Szépen, választékosan beszélt, kedves volt - igazi örömöt okozott, hogy vele utazhattam, feldobta a napomat.
A vonatról leszállva furcsa hiányérzetem lett. Olyan, amit nagy ritkán szoktam érezni, de sosem tudom mihez kötni. Most viszont megvolt az indoka: a szép, kedves szó, a civilizált viselkedés hiányzott. Ebből ugyanis nagyon keveset látok mostanában.
A munkahelyemen jó fejek a kollégák, kedveljük egymást, de sajnos eléggé egyszerű lelkek. Meló, kaja, alvás, RTL Klub. Ennyi az élet, erről szól minden. Hallodgeci, figyejjémá, gyóbazmeg, aztakurva - mindennapos szókapcsolatok. Nem lehet ezek nélkül kommunikálni. Hétvégén meg jön a kikapcsolódás: horgászat. Horgászat reggel, délben, este, éjszaka, esőben, hóban, napsütésben. Mellette meg ivás ezerrel, ha kell, ha nem. Mer' ugye ottan nincsen asszony meg le kell vezetni a feszkót. Így hát mindenki iszik, születnek a nagy sztorik. Mikor Csabi kottarészegen beesik a vízbe, Jóska tökrészegen bebiciklizik az árokba, Sanyika atomrészegen belehány a bográcsba - jók a bulik.
Nem baj ez, így is lehet élni. Ettől ők még nem rossz emberek: becsülettel dolgoznak, törődnek a családjukkal, nevelik a gyerekeiket - csak épp ilyenek. Nekem meg másra is lenne igényem. Mondjuk arra, hogy a "barátságos volt, mint Sztálin '38-ban" poént nyugodtan el merjem ereszteni, mert tudom, hogy érti, akinek mondom. Ha pedig érti, akkor nem feltétlenül harsány, két házzal odébb is visszhangzó röhögéssel nyugtázza, hanem valami finomabb módon. Jó lenne, ha valaki nem úgy érdeklődne a hétvégi programom felől, hogy: "Na, vót ivás?" - és ha én kérdezem meg tőle, mit csinált, nem az lenne a válasz, hogy: "Úúúgy bebasztunk, he...". Jó lenne néha ismerőssel, baráttal moziba vagy színházba menni, valami kis kultúrát magunkra szedni - de sajnos nincs rá mód.
Tudom, az ember nem a munkatársak alapján választ magának munkát. Én sem így tettem. Nem is fogok váltani, nem érzem, hogy ne lenne itt jó. Munkába pénzt keresni jár az ember, arra meg tökéletes ez a hely. A baj azzal van, hogy mellette mindent leépítettem. Az egykori barátságok eltűntek, nem élték túl azt, hogy már nem szorulunk egymás segítségére. Újak nem jöttek, így az lett a vége, hogy emberekkel már csak a munkahelyen találkozom.
Nem jó ez így, kellene valami, ami ellensúlyként helyrebillent mindent. Valami, amit munka mellett, munka után csinálok. Néha találkozom régi osztálytársakkal, de az is csak annyiban merül ki, hogy kinek milyen hülyeség történt a munkahelyén. Ez pedig nekem sok. Munka, mosás-főzés-takarítás, alvás, munka, hétvégén, ismerősökkel is csak a munka? Na ne már! Sok ez így, nem fér már bele. Lehet bezzegezni: mer' bezzeg régen, egyetemistaként... Na, mondjuk akkoriban tényleg más volt minden. Színház, mozi, kiállítás, ezt a könyvet olvasd el, üljünk ki a Békás-tó partjára két doboz sörrel, építsünk wifit az albérletben, nézzük a holdfogyatkozást - persze egyetem mellett mindenre ráér az ember. Nem lehetek már annyira végtelenül szabad, mint akkor, de az, hogy megszűnt a hallgatói jogviszonyom, nem azt jelenti, hogy az ilyesfajta kikapcsolódásnak is lőttek.
Jó lenne. Jó lenne valami. Valami, ami kicsit más, mint a munka. Olyan emberek, akik kicsit finomabbak, akikkel más dolgokról lehet beszélni. Olyan helyzetek, amiket a munkában sosem próbálok. Valami más, valami új. Valami kölcsön, valami kék. Ja, nem, az más. Ki kell törni ebből a mókuskerékből, mert nem elég, hogy forog, még kurva kényelmetlen is.
Nesze, hülyegyerek, megint a marhaság. Felépíted magadnak a békés, nyugodt életet, azt' mikor megvan, kitalálod, hogy ez sem elég. Nem baj, unalom ellen ez pont jó. Amit akartam, megvalósítottam, most már van energiám arra is, hogy a mindennapi túlélésnél többet akarjak.