Elindult

Ja, tényleg: időközben elindult a tavasz. Itten van ezerrel, megvolt a lemosó permetezés. Meg az óraátállítás is. Nem is én lennék, ha nem épp éjszakás műszakban kaptam volna el. Volt is sipítozás, mikor reggel 6-kor megindultam hazafelé. Mer' így eggyel kevesebb ledolgozott óra van, ezt így nem lehet, mi lesz... Nem érdekel. Ha összeadják, melyik nap mennyivel tovább maradtam benn, kijön az a plusz egy óra. Talán még egy hét sem kell hozzá.
Ha pedig tavasz, akkor irány a kert! Na, ezt inkább nem részletezem, van belőle elég. Talán még sok is. Mikor húsvéthétfő tiszteletére nyakig olajosan próbálsz rájönni, mi a különbség a rotakapa motorja és a robbantott ábra között, holott eredetileg locsolkodni indultál, akkor átértelmezed a "pihenés" szó fogalmát.
Még szerencse, hogy locsolkodáshoz vittem magammal munkásruhát. Éreztem, hogy nem lesz egyszerű menet.

A nap idézete

"Én még keresek olyan németet, akivel a magam módján komoly - s még sokkal inkább olyat, akivel derűs lehetnék!"
(Friedrich Nietzsche: Bálványok alkonya - Ami a németekből hiányzik)

Valami ilyesmire gondoltam én is akkor, mikor a vonaton - talán épp ezen könyv olvasása helyett - a velem szemben ülővel beszélgettem olyan nagyon jót. Igaz, nem vagyok egy Nietzsche, nem is a németek között keresem azt, akivel szót értenék, de még nem adtam fel a reményt, hogy nem a "gyómáhe az ertéellen a farmba hogy túrták a ganajt" lesz az egyetlen gondolatmenet, amit napi szinten hallani fogok.

Kiejtés

Ha még egyszer valakitől a "briddzsmotor" kifejezést hallom a Briggs & Stratton erőforrásaira, kényszerítő eszközt fogok alkalmazni.

Beindítom

Nem indul.
Megrántom, majd' feldől, semmi.
Még szikra sincs.
Jé, 500-as Briggs!
Ha leállításra tolom a szabályzót, slusszol a gyújtás és fékezi a főtengelyt.
Tehát akkor gázkar.
Nem mozog.
Berohadt a bowden.
Olajzó, WD-40, pajszer, fogó, reccs.
Megmozdult vagy szétszakadt?
Megmozdult.
Szikra már van, benzin sehol.
A légszűrőn átgyön a zokszigén, a Briggs-karbi meg nekem mindig is bonyolult volt. Ez itt le, azon ott fel... Ne bassz már, felfelé folyik a benzin?
Beleöntöm, megrántom, pöfög és okádja a füstöt.
Megint.
Sikerülni fog...

Na, ehhez képest két órával később ugyanott jártam. A fene sem érti ezeket a motorokat. Nem baj, hétfőn folytatás.

A tavasz 0. napja

Így, március végén már aktuális, hogy tavaszt emlegessünk. Hó már rég nem esett, volt pár napsütéses napunk, megvolt az első hosszú hétvége, a tavaszi napéjegyenlőségen is túlvagyunk, hétvégén jön a nyári időszámítás - nem lehet már véka alá rejteni a változást, véget kell érnie a télnek.
Lassan nálam is tavasz lesz. A két évszak határát jelző mérföldkő egyre jobban közeledik. Ma ugyanis már elővettem a hátipermetezőt, bár mivel fújt a szél, használni még nem tudtam. Holnap majd talán jön a lemosózás (tudom, későn van, de csak most érek rá, olyan jó a műszakbeosztásom), akkor végre elindul a tavasz.
És egészen karácsonyig le sem kopik a sár a cipőmről, hogy rohadjon meg.

Motiváció

Árulja már el nekem valaki: mi a francot csinálnak a motivációs trénerek? Jó, persze, a külsőségeket én is látom. Jön Sikeres Jóska, kiáll a színpadra több száz-több ezer ember elé és elmondja. Elmondja, hogy ő aztán nagyon megdolgozott a sikerért és rájött, hogy kell ezt csinálni. És most, csak most, csak nektek át is adja a tudást. Dolgozni kell, hinni magadban, elhitetni másokkal.
Jó, ezt én is látom. Azt is, hogy utána a nép hazamegy és tele van energiával, megváltaná a világot akár most, azonnal is. Minden jobb lesz, minden szebb lesz, elérem a céljaimat, átvágok másokon, én leszek a világ legsikeresebb embere.
De ez tényleg megtörténik? Eléri a célját a tréner? Eltökéltebb lesz a néző? Sikereket fog elérni?
Vagy a siker véget ér ott, hogy kifizette a belépő árát?

Megoldom ügyesen

Kolléga kínlódik. A köszörűgépet állítaná, de az istennek sem tudja leszerelni róla a prizmát, ami az előző, hosszú munkadarabot alátámasztotta. Az újhoz már nem kellene, de nem fér el tőle. Nem erőlködik, hátratolja a prizmát a csúcs alá, ott nincs útban.
Na, majd segítek! Várj csak, megmutatom a tutit: valamelyik traktoros baromállat nem tudta, hogy a prizmát tartó bábot nem kell állat módon ráhúzni a munkahengerre, jól megkalapálta a talpát, hogy szoruljon. Figyeld csak: beleütöm a vágásba a csavarhúzót, megkocogtatom, kinyílik, meghúzom felfelé...
Lejött. Én meg bevágtam a kezemet a csúcsbakba, arról a bőr jött le. Gyorsan rongyot köré, ne vérezzek össze mindent, azt' mehetünk tovább!
Kolléga hálás, megköszöni. Egyúttal elmondja, hogy a módszert ő is ismerte, de nem volt kedve odaverni a kezét.
Tudom, tudom. A jól ismert mondás. "Édes fiam, munkahelyen csak és kizárólag azt csináld, amivel megbíznak, azt se túl lelkesen, mert még megemelik a normát!"

Fiókban találtam 2.

"... majd végül az eredetileg négyhengeres, de holmi csatlakozási hibák miatt a gyárihoz képest 66%-osra redukált hatásfokú autóval éktelen Barkas-hangon elhúzott a nem is olyan távoli messzeségbe, ahol a maradék hengerek is felmondták a szolgálatot, az önindító pedig hiába nyekergett füstölésig, nem tudott életet lehelni a tervezett szolgálati idejét addigra már több száz százalékon teljesített erőforrásba"

Néha a kelleténél bonyolultabban fejezem ki magam.

Hiány

Sok minden hiányzott már az életemből. Hála az égnek ezen hiányok nagy részét sikerült megoldanom. Vagy úgy, hogy beszereztem azt, ami kellett, vagy úgy, hogy átalakítottam az életemet, hogy ne legyen rá szükség, ha már egyszer nincs.
Nem mondom, hogy mindig, minden simán ment, de valahogyan összehoztam. Néha egyenesen, néha kerülőúton. Néha rutinból, néha kreatívan. Néha úgy, ahogy elképzeltem, néha úgy, ahogy el sem tudtam képzelni.
Ha babonás lennék, lekopognám: jól ment eddig ez a dolog. Ha mostanában nagy ritkán volt időm elgondolkodni azon, milyen az életem, sosem voltam elégedetlen. Röviden: van hol és van miből élnem és úgy fekhetek le, hogy tudom, ez holnap is így lesz. Minden rendben.
A minap viszont érdekes dolog történt. Vonaton utaztam valahová, a fülkébe pedig egy kedves fiatal nő szállt be mellém. Temetésre igyekezett és úgy hozta a sors, hogy végigbeszélgettük az utat. Nem szokott ez velem előfordulni, ha van nálam könyv (és mindig van), akkor a külvilág ki van zárva. Na, ez most másképp alakult, Tom Clancy soron következő regénye a táskában maradt.
Érdekes volt a hölgy, meg kell hagyni. Mindenről volt véleménye, mindenhez hozzá tudott fűzni valamit, minden érdekelte: ugyanolyan jól szót értettünk a dohányzás körüli problémákról, mint a belvízről. Szépen, választékosan beszélt, kedves volt - igazi örömöt okozott, hogy vele utazhattam, feldobta a napomat.
A vonatról leszállva furcsa hiányérzetem lett. Olyan, amit nagy ritkán szoktam érezni, de sosem tudom mihez kötni. Most viszont megvolt az indoka: a szép, kedves szó, a civilizált viselkedés hiányzott. Ebből ugyanis nagyon keveset látok mostanában.
A munkahelyemen jó fejek a kollégák, kedveljük egymást, de sajnos eléggé egyszerű lelkek. Meló, kaja, alvás, RTL Klub. Ennyi az élet, erről szól minden. Hallodgeci, figyejjémá, gyóbazmeg, aztakurva - mindennapos szókapcsolatok. Nem lehet ezek nélkül kommunikálni. Hétvégén meg jön a kikapcsolódás: horgászat. Horgászat reggel, délben, este, éjszaka, esőben, hóban, napsütésben. Mellette meg ivás ezerrel, ha kell, ha nem. Mer' ugye ottan nincsen asszony meg le kell vezetni a feszkót. Így hát mindenki iszik, születnek a nagy sztorik. Mikor Csabi kottarészegen beesik a vízbe, Jóska tökrészegen bebiciklizik az árokba, Sanyika atomrészegen belehány a bográcsba - jók a bulik.
Nem baj ez, így is lehet élni. Ettől ők még nem rossz emberek: becsülettel dolgoznak, törődnek a családjukkal, nevelik a gyerekeiket - csak épp ilyenek. Nekem meg másra is lenne igényem. Mondjuk arra, hogy a "barátságos volt, mint Sztálin '38-ban" poént nyugodtan el merjem ereszteni, mert tudom, hogy érti, akinek mondom. Ha pedig érti, akkor nem feltétlenül harsány, két házzal odébb is visszhangzó röhögéssel nyugtázza, hanem valami finomabb módon. Jó lenne, ha valaki nem úgy érdeklődne a hétvégi programom felől, hogy: "Na, vót ivás?" - és ha én kérdezem meg tőle, mit csinált, nem az lenne a válasz, hogy: "Úúúgy bebasztunk, he...". Jó lenne néha ismerőssel, baráttal moziba vagy színházba menni, valami kis kultúrát magunkra szedni - de sajnos nincs rá mód.
Tudom, az ember nem a munkatársak alapján választ magának munkát. Én sem így tettem. Nem is fogok váltani, nem érzem, hogy ne lenne itt jó. Munkába pénzt keresni jár az ember, arra meg tökéletes ez a hely. A baj azzal van, hogy mellette mindent leépítettem. Az egykori barátságok eltűntek, nem élték túl azt, hogy már nem szorulunk egymás segítségére. Újak nem jöttek, így az lett a vége, hogy emberekkel már csak a munkahelyen találkozom.
Nem jó ez így, kellene valami, ami ellensúlyként helyrebillent mindent. Valami, amit munka mellett, munka után csinálok. Néha találkozom régi osztálytársakkal, de az is csak annyiban merül ki, hogy kinek milyen hülyeség történt a munkahelyén. Ez pedig nekem sok. Munka, mosás-főzés-takarítás, alvás, munka, hétvégén, ismerősökkel is csak a munka? Na ne már! Sok ez így, nem fér már bele. Lehet bezzegezni: mer' bezzeg régen, egyetemistaként... Na, mondjuk akkoriban tényleg más volt minden. Színház, mozi, kiállítás, ezt a könyvet olvasd el, üljünk ki a Békás-tó partjára két doboz sörrel, építsünk wifit az albérletben, nézzük a holdfogyatkozást - persze egyetem mellett mindenre ráér az ember. Nem lehetek már annyira végtelenül szabad, mint akkor, de az, hogy megszűnt a hallgatói jogviszonyom, nem azt jelenti, hogy az ilyesfajta kikapcsolódásnak is lőttek.
Jó lenne. Jó lenne valami. Valami, ami kicsit más, mint a munka. Olyan emberek, akik kicsit finomabbak, akikkel más dolgokról lehet beszélni. Olyan helyzetek, amiket a munkában sosem próbálok. Valami más, valami új. Valami kölcsön, valami kék. Ja, nem, az más. Ki kell törni ebből a mókuskerékből, mert nem elég, hogy forog, még kurva kényelmetlen is.
Nesze, hülyegyerek, megint a marhaság. Felépíted magadnak a békés, nyugodt életet, azt' mikor megvan, kitalálod, hogy ez sem elég. Nem baj, unalom ellen ez pont jó. Amit akartam, megvalósítottam, most már van energiám arra is, hogy a mindennapi túlélésnél többet akarjak.

Itt a...

... a tavasz. Vagy valami olyasmi.
Nem kell már a meleg kabát, lerúgom a bakancsot, szép az idő. Vékony dzseki, félcipő, azt' gyerünk!
Délutánosba menni nem nagy művészet így. Süt a nap, meleg van, még így is szakad rólam a víz. Na de hazafelé, este negyed 11-kor...

Kicsit arrébb van még az a tavasz, gyerekek.

Használati útmutató

"Ha már minden kísérlet csődöt mondott, olvasd el a használati útmutatót!"

Intenzíven alkalmazom a fenti bölcsességet. Nekem nem kell útmutató, rájövök magamtól. Arról nem is beszélve, hogy a magyar nyelvű használati útmutató sokszor az égvilágon semmit sem ér, csak az angol vagy német nyelvűből lehet érdemi információt kihalászni, de abból se sokat. Tehát marad a kísérletezés, a logika és a "Most így bekapcsolom, de fussál!" munkavédelmi utasítás. Előbb vagy utóbb minden funkciót sikerül tesztelni.
Történt, hogy karácsonyra kaptam anyukámtól egy elektromos vízforralót. Örültem neki, mert sok teát iszom és a zománcos vízforraló edényből már elegem van. Vízkövesedik, kilocsolom belőle a vizet (egyszerű nyeles lábas, nincs neki csőre), ha pedig elfelejtem, hogy odatettem, fél órán át is forr benne a víz, aztán nem értem, miért úszkál vízkő az Earl Grey-ben. Ellenben ez a kis villanyos csoda mindent megold: megtöltöm vízzel, lezárom a tetejét, bekapcsolom, felforralja a vizet, majd önműködően kikapcsol, ha már megvan a kellő hőfok. Leemelem a talpról, biztonságosan kiöntöm a vizet, nem megy mindenfelé, minden kényelmes, kézreáll, tuti. Gyorsabb, mint a zománcos lábas és nem is vízkövesedik annyira.
De nem ússza meg, ebben is megjelenik előbb-utóbb a matt fehér rettenet. A szép, polírozott acéltalpat nem akartam összekaristolni, ezért inkább megnéztem, mit ajánl a használati útmutató a vízkő eltávolításához. Na, ezt nem kellett volna, nyugodtabban aludnék.
Már az elején erősen indítunk: kötelező biztonsági tudnivalók. Többek között ez:
"A víz forralásánál a gyorsforraló felmelegszik. Ne érintse a forró felületeket".
Na, ezt például tényleg nem hittem volna. Felmelegszik? Miért melegszik fel? Anélkül már nem is megy a forralás?
A használat módján gyorsan átszaladtam (nem ördöglakat ez: megtöltöm, bekapcsolom, azt' melegít), jött a vízkőtelenítés. Attól most tekintsünk el, hogy milyen gyakoriságot ad meg a használati útmutató, annak semmi köze a valósághoz. Ha napi 3-5 forralás mellett az előírás szerinti havi vízkőtelenítéssel próbálkoznék, ahhoz kalapács és véső kellene. Legfeljebb kéthetente neki kell ugrani, hogy ne kelljen bevetni a nehéztüzérséget. De lássuk, milyen módszereket ajánl a gyártó a vízkőtelenítésre!
"- 8% fehér ecet, kereskedelemben kapható"
Meglepődtem: én csak a 10 és 20 százalékos ecetet ismerem, néha látok 15-öset is, azt' annyi. De mint kiderült, 8%-os is létezik. Újat tanultam.
"- Citromsó. A gyorsforralóban forraljon fel 0,5 l vizet, abba szórjon 30 g citromsót, majd hagyja állni kb. 30 percet"
Citromsó? Na, az mi? Sosem hallottam még a kifejezést, de sikerült kitalálnom: a citromsavról van szó. Volt is itthon, ezt választottam, mert egyrészt szennyezett a citromsav és másra úgysem jó, másrészt az ecettől még két nap múlva is büdös van. Felforraltam fél liter vizet és beleszórtam egy evőkanálnyit. Nem, nem méregettem, jó volt az úgy. Láss csodát: működött! Csak tudnám, miért kell grammra megadni!
Később rájöttem, hogy a citromsó is létezik, valami fűszerről van szó. Lehet, hogy nem jó anyagot használtam? Nem érdekel, jó az úgy is. Meg is maradtam a heti-kétheti citromsavas kezelésnél. Nem árt a forralónak, ellenben használ. Hurrá!
Viszont nem csak ennyi a technológia. Nem ér véget a sztori azzal, hogy beleborítom a citromsavat a vízbe és fél órán át hagyom habzani. Igen, természetesen ki is kell önteni a létyót, de van itt más is.
" Ezt követően a gyorsforralót ürítse ki, majd újabb használat előtt 4-5-ször forraljon tiszta vizet és öntse ki"
Hülyeségnek tartottam, nem erőlködtem vele. Csak egyszer próbáltam ki, annak is az lett a vége, hogy a leoldott vízkőréteg újra felépült. Sok értelme nincs, de biztos van valami oka, hogy miért ez a gyári technológia a vízkőmentesítésre.
Nem baj, minden jó, minden csodás, minden működik. Én pedig továbbra sem bízom meg feltétel nélkül a használati útmutatóban.

Itt van Chiron

Hát itt van. Szép, nagy. Nem is gyenge. Az 1.000 lóerő már olyan idejétmúlt, most már 1.500 kell, hogy az enyém legyen a legnagyobb. Mer' azér' a pézér' már legyen a legnagyobb, legerősebb, leggyorsabb. Biztosan ez utóbbi is össze fog jönni. Nem bíznak semmit sem a véletlenre a VW-nél.
Milliárdosok, ide! Nézzétek, ez a ti új álomautótok: feleslegesen drága, értelmetlenül erős, de legalább mindenki tudja rólatok, hogy ha ilyet vezettek, akkor van mit a tejbe aprítani. Ez pedig fontos. Hiába a pénz, ha más nem tud róla.
Nekünk, kevésbé gazdagoknak pedig itt egy majd' kéttonnás gőzmozdony, ami katalógusadatokban verhetetlen, de attól még lehet, hogy nem jobb, mint egy Ariel Atom. De mindegy is: az Atomot talán még megengedhetjük magunknak, a Chiront biztosan nem.