Nem én írom le először és tartok tőle, nem is én vagyok az utolsó: az ember életében sokszor a pillanatok jelentik a legtöbbet. Azok a - másodpercnél is rövidebb - részei az életnek, mikor valami egyszerit, megismételhetetlent látunk, hallunk, érzünk. Heteket, hónapokat, éveket értékelnek át, múlnak felül - vagy épp ezek jellemzik a heteket, hónapokat, éveket.
Jók ezek a pillanatok, kellenek. De nem könnyű őket megélni. Félek, sokaknak nem sikerül. És akik nem élik meg ezeket, rengeteget veszítenek. Ők pedig egyre többen vannak.
Meg kell látni a pillanatot, anélkül nem megy. Ehhez pedig nem elég nézni, nem elég meredten bámulni. Látni kell. Aki ül a vonaton és meredten az okostelefon képernyőjét bámulja, nem fogja látni, mi áll a sorompónál. Aki viszont kinéz az ablakon, látja a fehér kocka-Ladát, ahogy ott áll és várja, hogy elhaladjon a vonat.
Na és, mi van abban? Autó áll a sorompónál, ki nem látott még olyat? Én is láttam már, álltam is autóval sorompónál, hagyj engem békén!
Nem, barátom.
Nincs igazad.
Nézd meg jobban!
Látod?
Valami szokatlan van rajta.
Nyitva van a motortér.
A vezető nyakig benne, jobbról hajol bele.
Alapjáratot állít.
Téged ez nem érdekel, nem is tudod, hogy előrefelé nyílik a motortér teteje, fogalmad nincs, mi van alatta. Megtanultad B kategóriás tanfolyamon, de nem foglalkozol vele. Visszafordulsz, belemélyedsz a sorozatod következő részébe. Csak nyugodtan, szórakozni is kell!
De nekem ez mást jelent. Áll az autó a sorompónál, piros lámpánál, körforgalomnál, én pedig az előrefelé nyíló motortértető jótékony árnyékában (nehogy már szemből lássák, ki ez a hülye) jobbról behajolva tekerem a két kis csavart a kesztyűtartóban rejtőző csavarhúzóval. Nincs alapjárat. Vagy most hagyta el magát a karbi, vagy most tettem rendbe, de a lényeg: nincs alapjárat, állítani kell. Csak melegen lehet, de ezért fogok megtenni 4-5 kört a városban? Dehogy! Megyek, ahová kell, azt' ha meg kell állni, majd beállítom. Tető fel, nagy gáz, rohanás jobbra (kurva anyátokér' kellett rá ellenáramú hengerfej, jobb oldali karbival!), elkapom a gázrudazatot, bömböl a motor, elengedem, tekerek. A nagy csavarral addig, hogy sántikáljon, a süllyesztett kicsivel addig, hogy maximális legyen. Négyszer-ötször. Akkor jó, ha már mindegy, merre tekered, fulladni kezd. A következő megállónál újra. 15-20 km elég neki, utána már nem lesz jobb.
Tudom, hogy ilyen, mert csináltam már. Rengetegszer. Te nem tudod, mert ilyet még nem játszottál.Nem meglepő: másak vagyunk. Te tudod, hogyan alakult Hank Moody élete, én azt sem tudom, ki ő. Mikor te a Kaliforgiát nézted, akkor én nyakig olajos voltam. Néztünk egymásra, mint a bolondra. Te nem értettél engem, én nem értettek téged. Mi a jó abban, hogy egy sorozatot nézel, ami nem a valóságról szól? Mi a jó abban, hogy egy autót szerelek, ami nem a valóság része?
Nekem most jó. Kinéztem az ablakon és pár tizedmásodperc alatt lett egy óriási élményem. Jött egy emlék, eszembe jutott valami és mosolyogtam percekig. Te kinéztél és nem értettél semmit. Ami kont volt, nem Hank élete, nem is Karené, de nem is a tiéd. Láttál valamit, amiről nem jutott eszedbe semmi, csak visszafordultál, néztél bele a képernyőbe, mert ott sorozat van.
Leeht, hogy boldog vagy ennyitől. Egészségedre váljon! De én boldogabb vagyok, mert volt egy pillanat, ami nyitott egy kaput. A kapu mögött pedig pillanatok ezrei sorakoznak, amikre csak most emlékszem, de most jó. Édes Istenem! Épp egy évtizede, 2004 nyarán állítottam alapjáratot életemben először. Nem értettem. Ma már többhengeres motoron, több karbin is beállítom.
Elhiszed nekem, hogy a boldogság ebben is elrejtőzhet? Elhiszed, hogy én most boldog vagyok? Igen?
Akkor jó. Mert boldog vagyok. Gyere, szállj ki a képernyőből! Azon kívül van az igazi boldogság!
(küldöm annak az egyre több embernek, aki a képernyőbe mélyed éjjel-nappal)
