Szakkifejezések

"- ... és akkor ennek a késnek a vastagsága...
- Tudod, minek van vastagsága? A ló faszának!
- Ja, tényleg, ennek átmérője van!
- Ez egy 12x12-es HSS kés. Ennek keresztmetszete van"

Nem könnyű a műszaki szakzsargont megszokni.

Pontosság

"Tized, század... Nem mindegy?"
Hát nem, Tibike.

Gonosz

"Én ritka gonosz tudnék lenni, ha lenne, akit bánthatnék"

Azért ezt lehetőleg ne pontosan így add elő, mikor keresed azt a bizonyos személyt. Vannak helyzetek, amikben nem jön jól az őszinteség.

Látvány

"- Na? Hogy tetszik, amit látsz?
- Gyönyörű! Ennél szebbet nem is kívánhattam volna!
- Még szép, hogy tetszik. Hülyén is néznénk ki, ha nem jönne be, mivel nem a valóságot látod, hanem azt, amit látni akarsz"

Bölcsesség

"Én minden hibát csak egyszer követek el!"

Persze, hogy így van: egy hibát csak egyszer lehet elkövetni. Ha másodszor is elköveted, az vagy szimpla hülyeség (ha nem tudod, mi a hiba), vagy rossz szokás (ha tudod, mégis elköveted).

Ellentmondások

Múlt héten egyik nap délutánra kellett menni gyakorlatra. Ilyenkor a délelőtt csupa kreatív feladattal telik: mosok, vasalok, tyúkot etetek, esetleg megrakom a kályhát. Aznap is éppen ez történt. Volt már mindenféle gyújtós: kartonpapír, dióhéj, száraz faág, de a kezdőlöketet adó újságpapír még hiányzott. Eszembe jutott: a konyhaasztalon biztosan van.
A konyhaasztal amolyan igazi falusi konyhaasztal: minden koordinátarendszer origója, minden ehhez képest létezik, ezért elég sokféle kiadvány megfordul rajta. Akkor épp napilapot, fénymásolt buszmenetrendet és egyebeket találtam rajta. A papírok közül pedig kipottyant egy kártyanaptár.
Szép, vörös színe volt, az elején pedig a Munkáspárt logója virított, alatta a jelmondattal: "A rendszerrel van a baj!". Nocsak, nocsak... Úgy látszik, ők még mindig komolyan gondolják. Megfordítottam: nem sok érdekes, 2014 napjai. Gondoltam én.
Tüzetesebb vizsgálat után rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Ez a kártyanaptár ugyanis különleges volt. A hétköznapokat fekete, a vasárnapokat és ünnepnapokat piros szín jelölte. Bocsánat, nem piros, vörös - legyünk precízek, elvtársak!
Volt is ünnepnap bőven. Kicsit több, mint ami a "mezei" kártyanaptárokon lenni szokott. Lássuk csak őket sorban!
január 1. - nincs itt semmi érdekes, ezt a napot a reformkommunisták is ünneplik, ők is ugyanolyan másnaposok ilyenkor, mint mindenki más.
március 15. - ez már nem biztos, hogy a szívük csücske, de nem lehet kihagyni.
március 21. - valószínűleg a Tanácsköztársaság emléknapját jobban szeretik.
április 4. - szerintem a felszabadulás ünnepét is.
április 21. - de ha a felszabadulás napja ünnep, akkor húsvéthétfő is?
május 1. - nem szorul magyarázatra
június 9. - pünkösd és a Munkáspárt? Érdekes párosítás...
augusztus 20. - új kenyér, elvtársak, semmi Szent István.
október 23. - na, ezt nagyon nem értem. Ha ők reformkommunisták, akkor október 23. hogy jön a képbe? Tudom, hivatalos állami ünnep, de ott, ahol április 4. lehet ünnepnap, lehet mást is korrigálni, nem?
november 1. - mindenszentek napja, tessék menni a temetőbe, a baloldal is emberből van.
november 7. - teljes képszakadás: vagy október 23-át ünnepli az ember, vagy november 7-ét. A Nagy Októberi Szocialista November és az 1956-os forradalom erősen szembenálló fogalmak.
december 17. - na, erre sokáig nem jöttem rá. Nem lehet Lenin születésnapja, mert az áprilisban van. Kádár Jánosé, mert az meg júniusban. Thürmer Gyuláé lenne? De az meg nem lehet, mert egy becsületes, Kádár nyomában haladó reformkommunista párt messzire elkerüli a személyi kultuszt. Végül kiderült, hogy a párt megalapításáról kimondó közgyű... izé... kongresszus időpontja volt, vagyis december 17. a párt születésnapja.
december 25-26. - karácsony. Helyett fenyőünnep. Mindegy.

Nagyokat néztem, csodálkoztam. A december 17. utáni kutakodás során még a párt honlapját is felkerestem. Ott is láttam érdekességeket. Egy valamirevaló párt honlapja többnyelvű, magyaron kívül még legalább egy idegen nyelven elérhető. Az általános az angol, mellé szokott jönni a német. A Munkáspárt másképp gondolta, náluk angol és orosz nyelvű változat van. Ja, kérem, ők komolyan gondolják.
Aztán van nekik karácsonyi üdvözlőlapjuk is. Van rajta karácsonyfa, a karácsonyfa csúcsán meg csillag. Vörös csillag. Mert ők komolyan gondolják.
A kártyanaptár zavaros, ellentmondásos, a honlap egyes elemei kimondottan komikusak. Viszont érdemes a dolgok mögé nézni: azért vannak ezek az ellentmondásos, néha egyenesen nevetséges helyzetek, mert a Munkáspárt komolyan veszi az elveit. Ők még mindig reformkommunisták, jó negyed évszázaddal az MSZMP bukása után. Hogy az elveik helyesek-e vagy sem, nem tisztem megítélni, de az mindenképpen becsülendő, hogy kitartanak mellettük akkor is, mikor úgy tűnik, semmi értelme.
A történelemből, politikából kicsit is tájékozott olvasóközönség meg jól szórakozik rajta.

Szembenézni a múlttal

Így, negyed évszázaddal az úgynevezett rendszerváltás után még itt, szűkebb pátriámban is jól halad a nép a múlt feldolgozásával. Az egykori MSZMP-székház ma már a polgármesteri hivatalnak ad helyet, a tanácsteremből pedig okmányiroda lett. Ennek falán egykor két felirat volt látható: az egyik oldalon a "Világ proletárjai, egyesüljetek!" szlogen virított, a másikon pedig a szocializmust éltették.
Tavaly még mindkettő világosan olvasható volt. Szó szerint világosan: a festett faborításra csavarozott egykori kerámiabetűk helye nem sötétedett be a cigarettafüsttől, portól és egyebektől, ezért a szövegek messzire világítottak a falról.
Most már csak az egyik felirat látható, a világ proletárjainak szóló felhívást így, 25 év után eltüntették.

Elétoltak két szekrényt, hogy ne látsszon.

Haladunk lassacskán...

Egyediség felsőbb rendben

Tök jó, hogy ma már mindenki egyedi. A mainstream már unalmas, mindenki outsider és nyomatja az undergroundot. Mert minden underground, amíg csak négyen-öten ismerik. Amint ennél több ember ismeri és kedveli meg, mainstream lesz kötelező jelleggel. És akkor jól ki kell belőle ábrándulni.
Mert a mainstream rossz. Profitorientált, igénytelen, olcsó vacak, szemben a valódi értékeket őrző undergrounddal. Meg ugye a kézművesség, ami nem más, mint az az underground, ami esetleg még jó is valamire. Igazi, eredeti, nagymama receptje szerinti, több száz éves minta alapján, családi hagyomány. A névben még "cz" is van, mer' annyira régi.
A sok egyedi ember pedig megveszi, mer' ami régi, az jó. Ők a jövő, a kulturált, felsőbbrendű értelmiség. Nincs TV-jük, de amíg volt, addig is csak Discovery meg NG ment éjjel-nappal. De ők már ezt a mai mocskot nem nézik - arról pedig szemérmesen hallgatnak, honnan tudják, hogy egyáltalán van VV6 és tele van taplókkal. Hiszen ők csak sorozatokat néznek, szinkron és felirat nélkül, angolul. Mert ők jól tudnak angolul.
Volt alkalmuk megtanulni, mert rengeteget utaztak, hosszabb időt töltöttek az Egyesült Államokban vagy Londonban és minden vágyuk visszamenni oda, mert az mégiscsak kulturáltabb környezet, mint az itthoni fertő. Mert az ő egyedi és igényes lényüknek kultúra kell.
De nem tömegkultúra: felsőbbrendű, magasabb kultúra. Mindenből magasabb szint kell, mert ők is magasabbrendűek. Csak azt nem tudom, hogy ha mindenki mindenkinél felsőbb rendű, akkor hogy is néz ki ama bizonyos hierarchia.

Elem

"- Nem ellem, Tibike. Elem. Egy darab l-lel.
- Jó, jó, de a laposelem már két l!
- Nem, Tibike. Abban is egyetlen l betű, l hang van.
- Nem ám! Lapos-elem. Ott a két l!
- Nem jól tudod, Tibike. A laposelemet egyébként zsebtelepnek hívják, ezért egyetlen l hang van benne!"

Néha már reggel negyed 8-kor elérem a kibírhatatlan szintet.

Szépségeim!

Már évek óta előfizetői vagyunk a megyei napilapnak, ami annak rendje és módja szerint minden reggel landol a postaládánkban. Így aztán minden napra van olvasnivaló, bele is szoktam nézni.
Az újság utolsó oldala amolyan "vegyes felvágott" rendszerben működik, vannak mindenféle színes, érdekes hírek, képregény, vicc, illetve itt található a "Nap szépe" rovat is. Minden nap egy megyénkbeli, önmagát szépnek gondoló hölgy mosolyog a képről, alatta pedig ott van egy rövid bemutatkozás.
Érdekes, miket mondanak a szépségek. Csak az elmúlt heteket tudom felidézni, azokat sem pontosan, mert annyira azért nem érdekelnek ezek a csodák. De valahogy mindnek egy rugóra jár az agya: szeretnek táncolni, bulizni, barátokkal lenni, utazni. Nagyon érdekli őket a modellkedés, szeretnének ezzel foglalkozni, esetleg nagyobb kifutókon is megmutatni magukat. Nagyon szeretik a barátjukat, neki küldik a fotót évfordulóra. Mind tanulnak: gimnáziumban, szakközépiskolában, főiskolán, egyetemen, tanfolyamon. Ezt meghazudtolva idézeteket is szoktak fűzni a képhez, ezek általában alulról súrolják Oravecz Nóra életbölcsességeinek színvonalát (de legalább jó sok közhely van bennük).
Én meg nem értem az egészet. Hála az égnek már évek óta őszintén szemlélhetem a nőket, így már a negatív irányú diszkrimináció is elmúlt, de akkor is értetlenül állok a dolog előtt. Igen, tudom, az itt megjelenő lányok csak egy kis szeletet képviselnek, mert többségük nem ennyire exhibicionista. De akkor is: ők komolyan elhiszik, hogy mindannyian meg tudnak majd élni abból, hogy szépek és mutogatják magukat? És tényleg ennyien lennének, akiknek csak abból áll az élet, hogy hét közben vergődnek valami műkörmös tanfolyamon, hétvégén pedig teszik-veszik magukat? Valóban nincs köztük egy sem, aki többre vágyna, családot akarna, szeretne valami normális munkát?
Mert akkor elég nagy a baj...

Olyan jó...

... mikor az ember az elsőre marha hosszúnak tűnő, kéthetes téli szünet végén jön rá, hogy a szünetre tervezett dolgok harmadát is alig teljesítette.

Igaz, ez talán azért van, mert megint vagy hat hétnyi programot találtam ki magamnak két hétre..

Hírek

Telefonbeszélgetés Krisztával, nem is olyan régről:
"- Te, hallottad, hogy járunk?
- Már megint?
- Miért, már jártunk?
- Én úgy emlékszem, tavaly tavasszal már volt valami.
- Na, bassza meg, mindig lemaradok életem legjobb eseményeiről..."
Öröm látni, hogy a technika fejlődése jóvoltából az embereknek egyre több szabadidejük van. Egyeseknek talán túl sok is, azt' ráérnek kombinálni.

Pontatlanság

Vannak, akik mindig, mindenhonnan elkésnek. Én szerencsésnek tartom magamat, mert bár sokszor kell rohannom, a szerencse mindig mellém áll, végül pont időben érkezem oda, ahová elindultam. Így hát a késés nem okoz problémát, inkább az, hogy néha túlbiztosítom magamat, ezért túl hamar érkezem. De mindig van nálam könyv, sosem unatkozom.

Ennek ellenére mégis úgy érzem, mintha késnék, le lennék maradva. Legalább 6-8, de inkább 10 évvel. Réges-régi emlékek, adósságok, befejezetlen dolgok kerülnek elő. Volt itt kicsit több, mint egy évtized, amiben kicsit nagyvonalú voltam és pár zavaró apróságot csak arrébb rugdostam ahelyett, hogy találtam volna megoldást rájuk. Jó móka lesz múlt évezredi (de jól hangzik, mi?) elmaradásokat behozni...