Jól sikerült.
Tényleg.
Végül azt hiszem, négyszer volt ma nálam reggel 7 óra.
De 9-re rendeződött a helyzet.
Az már csak kétszer jött össze.
Egyre rosszabb a viszonyom a számokkal.
2013. március 31., vasárnap
2013. március 30., szombat
A nap idézete
Nem is a mai napé, még csütörtökön hallottam. De most jutott eszembe.
"Így hát levettem a puskát a falról és leadtam két figyelmeztető lövést. A fejébe."
Na, ki ismeri fel, honnan van?
"Így hát levettem a puskát a falról és leadtam két figyelmeztető lövést. A fejébe."
Na, ki ismeri fel, honnan van?
2013. március 29., péntek
Lépcsőfokok
Valamelyik reggel elszakadt a cipőfűzőm. Drága jó nagyapám mondta mindig: "Kisunokám, az új cipő mellé mindig vegyél egy pár hozzá illő fűzőt, mert a gyári sz*rt sem ér!" Igaza volt: az eredeti fűző általában semeddig sem bírja, de amit utána húzok bele, az valamiért évekig jó.
Nem történt katasztrófa, kihúztam a fűzőt egy másik cipőmből, azt használtam, de minden volt, csak szép nem. Tegnap végre eszembe jutott, hogy bemenjek a rövidáruboltba egy pár új fűzőért.
Gyalog voltam, így volt időm körülnézni. Hihetetlen, hogy hányszor megyek végig kis városkánk főutcáján, mégis van számtalan dolog, amit észre sem veszek. Az állandó rohanás...
Na, de tegnap szétnéztem. Volt némi átrendeződés, pár üzlet arrébb költözött, én meg rácsodáltam arra, mi hová is került. Így láttam meg egymás mellett 4 épületet (nem tudok rá jobb szót), amik... Nos, amiket bár a véletlen sodort egymás mellé, mégis mintha történetük lenne.
Az első a takarékszövetkezet irodája. Ez az első lépcső a mai, nehéz világban: ide az jön, akinek még van pénze. Vagy azért jön, hogy fialtassa, vagy azért, hogy kivegye a számlájáról. Vagy csak azért, hogy hitelt vegyen fel, mert még van neki mire. Ablakaiban sorban plakátok: betéti akció azoknak, akiknek még van mit betenni, hitelakció azoknak, akiknek nincs.
Mellette van a zálogház. Akinek már nincs pénze és hitelt sem adnak neki, ide térhet be. Ez már a főutcáról nyíló kis utcában van, ami - némi iróniával - egyirányú. Csak befelé lehet menni. A zálogház a második lépcső, hirdeti is magát ingyen kiváltással, alacsony kamattal. Amíg még megvan a családi ezüst, nagymama bundája vagy bármi más, ide lehet menni.
Ha már ez sincs meg, ott a következő ajtó. Itt a Baptista Szeretetszolgálat helyi irodája működik. Az ablakban egy szerény A/4-es papír árulkodik erről, reklám nincs. Itt már nem kell a nagy hírverés, itt senki sem vidám. Ez a következő lépcsőfok az után, hogy már nincs az embernek se pénze, se értéke.
Egyirányú utcán vagyunk. A takarék, a zálogház és a szeretetszolgálat ajtaján kijövő ember is csak egy iránya indulhat: befelé a kis utcába. A következő ajtó egy éles kanyarban van. Olyan, mintha zsákutca lenne az utca, csak az ajtó elé érve látszik, hogy folytatódik. Aki messzebbről néz rá, azt látja: ez az utolsó ház, végállomás, az egyirányú út eddig tartott.
Hogy mi van itt? Egy bolt. Nem valami nagy, nem is igazi bolthelyiség, mert egy földszintes parasztház utcára nyíló helyiségeiből alakították ki. Kicsi, sötét, de legalább van. A homlokzaton éktelen méretű felirat: "VÁLSÁG CENTER". Benn mérhetetlen mennyiségű gagyi termék. De legalább olcsók. Ez a negyedik lépcsőfok: mindenki ide jut végül, függetlenül attól, honnan indult. A gagyibolt a végállomás, csak erre marad pénzed.
Hát, ilyen apró történetek jutnak néha eszembe séta közben. Néha azt mondják, túl sokat asszociálok.
Nem történt katasztrófa, kihúztam a fűzőt egy másik cipőmből, azt használtam, de minden volt, csak szép nem. Tegnap végre eszembe jutott, hogy bemenjek a rövidáruboltba egy pár új fűzőért.
Gyalog voltam, így volt időm körülnézni. Hihetetlen, hogy hányszor megyek végig kis városkánk főutcáján, mégis van számtalan dolog, amit észre sem veszek. Az állandó rohanás...
Na, de tegnap szétnéztem. Volt némi átrendeződés, pár üzlet arrébb költözött, én meg rácsodáltam arra, mi hová is került. Így láttam meg egymás mellett 4 épületet (nem tudok rá jobb szót), amik... Nos, amiket bár a véletlen sodort egymás mellé, mégis mintha történetük lenne.
Az első a takarékszövetkezet irodája. Ez az első lépcső a mai, nehéz világban: ide az jön, akinek még van pénze. Vagy azért jön, hogy fialtassa, vagy azért, hogy kivegye a számlájáról. Vagy csak azért, hogy hitelt vegyen fel, mert még van neki mire. Ablakaiban sorban plakátok: betéti akció azoknak, akiknek még van mit betenni, hitelakció azoknak, akiknek nincs.
Mellette van a zálogház. Akinek már nincs pénze és hitelt sem adnak neki, ide térhet be. Ez már a főutcáról nyíló kis utcában van, ami - némi iróniával - egyirányú. Csak befelé lehet menni. A zálogház a második lépcső, hirdeti is magát ingyen kiváltással, alacsony kamattal. Amíg még megvan a családi ezüst, nagymama bundája vagy bármi más, ide lehet menni.
Ha már ez sincs meg, ott a következő ajtó. Itt a Baptista Szeretetszolgálat helyi irodája működik. Az ablakban egy szerény A/4-es papír árulkodik erről, reklám nincs. Itt már nem kell a nagy hírverés, itt senki sem vidám. Ez a következő lépcsőfok az után, hogy már nincs az embernek se pénze, se értéke.
Egyirányú utcán vagyunk. A takarék, a zálogház és a szeretetszolgálat ajtaján kijövő ember is csak egy iránya indulhat: befelé a kis utcába. A következő ajtó egy éles kanyarban van. Olyan, mintha zsákutca lenne az utca, csak az ajtó elé érve látszik, hogy folytatódik. Aki messzebbről néz rá, azt látja: ez az utolsó ház, végállomás, az egyirányú út eddig tartott.
Hogy mi van itt? Egy bolt. Nem valami nagy, nem is igazi bolthelyiség, mert egy földszintes parasztház utcára nyíló helyiségeiből alakították ki. Kicsi, sötét, de legalább van. A homlokzaton éktelen méretű felirat: "VÁLSÁG CENTER". Benn mérhetetlen mennyiségű gagyi termék. De legalább olcsók. Ez a negyedik lépcsőfok: mindenki ide jut végül, függetlenül attól, honnan indult. A gagyibolt a végállomás, csak erre marad pénzed.
Hát, ilyen apró történetek jutnak néha eszembe séta közben. Néha azt mondják, túl sokat asszociálok.
2013. március 27., szerda
Húsvéti átok
Kriszta ma felidegesített a nyavalygásával. Nem ez az első alkalom, előfordult már ilyen. Persze nem haragudtam én rá nagyon, de valahogy mégiscsak vissza kellett adnom.
"- Na, most már fejezd be a nyivákolást!
- Mert ha nem? (imádom egyébként, mikor ilyen helyzetben kíváncsian néz rám, ilyenkor különösen szépek a szemei)
- Akkor húsvéthétfőn meg foglak locsolni.
- Engem?
- Igen, téged.
- Nem fogsz.
- De, igen.
- Hát, ha ennyire akarod, veled talán kivételt tehetek és megengedem, hogy meglocsolj. Látod, nincs is itt semmi baj. Engem ilyennel nem tudsz sakkban tartani.
- És ha azt mondom, hogy van egy üveg Krasznaja Moszkvám?
- Ööö... Azt hiszem, nem leszek itthon húsvétkor..."
Bejött a trükk, abbamaradt a nyavalygás. Mégiscsak jó valamire a műhelyszekrényben pihenő rettenet (kulcsra zárva tartom, az a biztos).
"- Na, most már fejezd be a nyivákolást!
- Mert ha nem? (imádom egyébként, mikor ilyen helyzetben kíváncsian néz rám, ilyenkor különösen szépek a szemei)
- Akkor húsvéthétfőn meg foglak locsolni.
- Engem?
- Igen, téged.
- Nem fogsz.
- De, igen.
- Hát, ha ennyire akarod, veled talán kivételt tehetek és megengedem, hogy meglocsolj. Látod, nincs is itt semmi baj. Engem ilyennel nem tudsz sakkban tartani.
- És ha azt mondom, hogy van egy üveg Krasznaja Moszkvám?
- Ööö... Azt hiszem, nem leszek itthon húsvétkor..."
Bejött a trükk, abbamaradt a nyavalygás. Mégiscsak jó valamire a műhelyszekrényben pihenő rettenet (kulcsra zárva tartom, az a biztos).
2013. március 26., kedd
Zavar az Erőben
Én nem értem, komolyan.
A húsvéti készülődés már nem olyan nálunk, mint régen.
Nem várunk locsolókat, mi sem megyünk sehová.
Nincs is olyan nagy sütés-főzés, nagytakarítás, mint egykoron.
Ezzel még nincs is baj.
De azt tényleg nem tudom hová tenni, hogy húsvétra készülődve havat lapátolok...
A húsvéti készülődés már nem olyan nálunk, mint régen.
Nem várunk locsolókat, mi sem megyünk sehová.
Nincs is olyan nagy sütés-főzés, nagytakarítás, mint egykoron.
Ezzel még nincs is baj.
De azt tényleg nem tudom hová tenni, hogy húsvétra készülődve havat lapátolok...
2013. március 25., hétfő
Még egy kis szemét
Nem hagy nyugodni a szemét. Vagy két hete írtam a 38-as út és a vasútvonal melletti rengeteg hulladékról, de azóta is vannak élményeim bőven. És egyszerűen nem hagy nyugodni egy megválaszolatlan kérdés.
Jó pár éve már, hogy a kerítésünk mellé az önkormányzat szelektív hulladékgyűjtő szigetet telepített. Én sosem ágáltam ellene, nem vagyok az a fajta, aki fennhangon hőbörögne, hogy "de énnekem ne szemeteljenek itten". Használom is a gyűjtőszigetet, bár nem sokat: mivel állatokat tartunk és a kertet is műveljük, kevés hulladék keletkezik nálunk. A konyhai maradékot megeszik a tyúkok, a nyulak, a kutyák vagy a macskák, tojást, húst, zöldséget egyáltalán nem vagy nagyon ritkán veszünk. Szénsavas és egyéb üdítők is ritkák errefelé: van csapvíz, szoktuk inni, főzünk belőle teát, egyébként meg ott a szódavíz, cseréljük a szifonokat és vannak hozzá házi szörpök, ha már gyümölcsfák is állnak a kertben. Az üvegpalackokból vagy szörppel tele állnak a spájzban, vagy bor van bennük a pincében, a PET-palackok meg egy darabig bírják, mint tejesedény, aztán végképp végük, megbüdösödnek, akkor már tényleg nem jók semmire. Az ilyen-olyan papírhulladék pedig - szégyen, nem szégyen - gyújtósként végzi a kályhákban.
Nincs ebben szélsőséges bio-öko-zöld gondolatmenet, szó sincs neokommunista önellátásról, egyszerűen csak spórolunk. És mivel spórolunk, kevés dolgot veszünk, kevés csomagolóanyag kerül a szemétbe. Van, hogy a 60 literes kukát két hét alatt sem töltjük meg négyen.
Na, de ne kalandozzunk el! Miért is írtam le ezt? Azért, mert bár keveset használom a gyűjtőszigetet, elég sokat találkozom az oda dobott szeméttel. Egy része a kukák mellé hullva rögtön beszáll hozzánk, más részét meg a visszaváltható üvegekre vadászó csövesek hajigálják szét, a szél pedig azt is nálunk teszi le. Ez utóbbi problémát jeleztük már az önkormányzatnak és a szemétszállítást végző vállalatnak is, ők végül zárhatóra alakították át a konténerek tetejét. Csak a kukásokat borzasztóan zavarta, hogy a szelektív gyűjtőjárat érkezésekor mindig nyitni-csukni kellett a fedeleket, ezért 1-2 hónap után leszoktak a zárak használatáról, majd valaki, valamikor ki is törte őket a fedelekből.
Marad hát a mikor merre szálló szemét. Bár most már jobb, mint régebben, mert végre van rendes kerítés a kukák körül, az megfogja a nagyját. Viszont így is találkozom azzal, amit odavisznek. És néha meg szoktam lepődni.
A hulladék nagy része ugyanis csomagolóanyag. Mégpedig főleg élelmiszerek csomagolása. Tálcás, fóliás felvágott, paprika, paradicsom, hipermarketben kapható ilyen-olyan sütemények, sajt, tejföl, félkész vagy készételek, ketchup, mustár, majonéz dobozai, nejlonzsákok kifli, zsemle vagy más péksütemények vonalkódjaival, chipsek, csokoládék csomagolásai... Mondjuk jó kérdés, hogy ezeket miért akarják belegyömöszölni a műanyag palackoknak fenntartott konténerbe, de én nem érthetek mindent.
Ital is van: kólás- és ásványvizes üvegek borzasztó mennyiségben (de tényleg, egy hét alatt megtelik a konténer), szörpös és gyümölcsleves flakonok, sörösüvegek, borosflakonok, pezsgős- és töményes üvegek - rettenetes, mennyi alkoholosüveg landol errefelé.
De ugyanez van a környékbeli, mélyszegénység mintaképeinek tartott falvakban is. A kerteket felveri a gaz, haszonállatok nincsenek, hó elején pedig tömegek buszoznak-vonatoznak a közeli városokba, aztán rogyásig tömve jár a Tesco-busz a vasútállomás és a hipermarket között. Telnek a bevásárlókocsik, jut édesség a gyerekeknek, jó világ van. Később már csak a falusi boltig jutnak a szerényebb keresetűek, ott vesznek egy doboz tojást megy félkilós kenyeret, sokszor "hozomra".
Én pedig nem értek valamit. Ahogy nézem az itt és máshol kidobott szemetet (no meg minden mást, ami erre utal), az az érzésem, hogy sok olyan háztartás van, ami gyakorlatilag minden élelmiszert boltból vesz. Ez pedig nem kevés pénzbe kerül. Ráadásul most - mint tudjuk - válság van, semmire sincs pénz, mindenkinek rossz.
Viszont meséltek már nekem sokkal cifrább időkről is. A nagyszüleim szerencsétlen korben látták meg a napvilágot: gyerekként élték meg a II. világháborút, fiatal felnőttként az utána következő újjáépítést. Mondták, hogy felfoghatatlan volt a nyomor, rettenetes szegénység volt. Ezen pedig úgy próbáltak úrrá lenni, hogy önellátóak voltak: szégyen volt a faluban, ha valakinek az udvarán nem volt tehén, valahol nem voltak tyúkok vagy a gaz vetette fel a portát. Nem volt pénz, ezért igyekeztek legalább az élelmet megtermelni maguknak, de bizony még a ruhákat is sokszor maguk varrták. Így tudtak spórolni.
Akkor talán most mégsem olyan nagy a szegénység, mint mondják. Hiszen a lecsúszott, elszegényedett embereknek is van annyi pénzük, hogy elmenjenek a "teszkóba", aztán mindent ott vegyenek meg, jó pénzért. Mert valakinek ki kell fizetnie azt a hihetetlen mennyiségű csomagolóanyagot, ami az utak szélén, vasúti töltések mellett, faluk végén, konténerek körül szemétként végzi. Meg ki kell fizetni az áruházláncok nyereségét is. De úgy látszik, nincs nagy gond, mert erre van pénz.
Jó pár éve már, hogy a kerítésünk mellé az önkormányzat szelektív hulladékgyűjtő szigetet telepített. Én sosem ágáltam ellene, nem vagyok az a fajta, aki fennhangon hőbörögne, hogy "de énnekem ne szemeteljenek itten". Használom is a gyűjtőszigetet, bár nem sokat: mivel állatokat tartunk és a kertet is műveljük, kevés hulladék keletkezik nálunk. A konyhai maradékot megeszik a tyúkok, a nyulak, a kutyák vagy a macskák, tojást, húst, zöldséget egyáltalán nem vagy nagyon ritkán veszünk. Szénsavas és egyéb üdítők is ritkák errefelé: van csapvíz, szoktuk inni, főzünk belőle teát, egyébként meg ott a szódavíz, cseréljük a szifonokat és vannak hozzá házi szörpök, ha már gyümölcsfák is állnak a kertben. Az üvegpalackokból vagy szörppel tele állnak a spájzban, vagy bor van bennük a pincében, a PET-palackok meg egy darabig bírják, mint tejesedény, aztán végképp végük, megbüdösödnek, akkor már tényleg nem jók semmire. Az ilyen-olyan papírhulladék pedig - szégyen, nem szégyen - gyújtósként végzi a kályhákban.
Nincs ebben szélsőséges bio-öko-zöld gondolatmenet, szó sincs neokommunista önellátásról, egyszerűen csak spórolunk. És mivel spórolunk, kevés dolgot veszünk, kevés csomagolóanyag kerül a szemétbe. Van, hogy a 60 literes kukát két hét alatt sem töltjük meg négyen.
Na, de ne kalandozzunk el! Miért is írtam le ezt? Azért, mert bár keveset használom a gyűjtőszigetet, elég sokat találkozom az oda dobott szeméttel. Egy része a kukák mellé hullva rögtön beszáll hozzánk, más részét meg a visszaváltható üvegekre vadászó csövesek hajigálják szét, a szél pedig azt is nálunk teszi le. Ez utóbbi problémát jeleztük már az önkormányzatnak és a szemétszállítást végző vállalatnak is, ők végül zárhatóra alakították át a konténerek tetejét. Csak a kukásokat borzasztóan zavarta, hogy a szelektív gyűjtőjárat érkezésekor mindig nyitni-csukni kellett a fedeleket, ezért 1-2 hónap után leszoktak a zárak használatáról, majd valaki, valamikor ki is törte őket a fedelekből.
Marad hát a mikor merre szálló szemét. Bár most már jobb, mint régebben, mert végre van rendes kerítés a kukák körül, az megfogja a nagyját. Viszont így is találkozom azzal, amit odavisznek. És néha meg szoktam lepődni.
A hulladék nagy része ugyanis csomagolóanyag. Mégpedig főleg élelmiszerek csomagolása. Tálcás, fóliás felvágott, paprika, paradicsom, hipermarketben kapható ilyen-olyan sütemények, sajt, tejföl, félkész vagy készételek, ketchup, mustár, majonéz dobozai, nejlonzsákok kifli, zsemle vagy más péksütemények vonalkódjaival, chipsek, csokoládék csomagolásai... Mondjuk jó kérdés, hogy ezeket miért akarják belegyömöszölni a műanyag palackoknak fenntartott konténerbe, de én nem érthetek mindent.
Ital is van: kólás- és ásványvizes üvegek borzasztó mennyiségben (de tényleg, egy hét alatt megtelik a konténer), szörpös és gyümölcsleves flakonok, sörösüvegek, borosflakonok, pezsgős- és töményes üvegek - rettenetes, mennyi alkoholosüveg landol errefelé.
De ugyanez van a környékbeli, mélyszegénység mintaképeinek tartott falvakban is. A kerteket felveri a gaz, haszonállatok nincsenek, hó elején pedig tömegek buszoznak-vonatoznak a közeli városokba, aztán rogyásig tömve jár a Tesco-busz a vasútállomás és a hipermarket között. Telnek a bevásárlókocsik, jut édesség a gyerekeknek, jó világ van. Később már csak a falusi boltig jutnak a szerényebb keresetűek, ott vesznek egy doboz tojást megy félkilós kenyeret, sokszor "hozomra".
Én pedig nem értek valamit. Ahogy nézem az itt és máshol kidobott szemetet (no meg minden mást, ami erre utal), az az érzésem, hogy sok olyan háztartás van, ami gyakorlatilag minden élelmiszert boltból vesz. Ez pedig nem kevés pénzbe kerül. Ráadásul most - mint tudjuk - válság van, semmire sincs pénz, mindenkinek rossz.
Viszont meséltek már nekem sokkal cifrább időkről is. A nagyszüleim szerencsétlen korben látták meg a napvilágot: gyerekként élték meg a II. világháborút, fiatal felnőttként az utána következő újjáépítést. Mondták, hogy felfoghatatlan volt a nyomor, rettenetes szegénység volt. Ezen pedig úgy próbáltak úrrá lenni, hogy önellátóak voltak: szégyen volt a faluban, ha valakinek az udvarán nem volt tehén, valahol nem voltak tyúkok vagy a gaz vetette fel a portát. Nem volt pénz, ezért igyekeztek legalább az élelmet megtermelni maguknak, de bizony még a ruhákat is sokszor maguk varrták. Így tudtak spórolni.
Akkor talán most mégsem olyan nagy a szegénység, mint mondják. Hiszen a lecsúszott, elszegényedett embereknek is van annyi pénzük, hogy elmenjenek a "teszkóba", aztán mindent ott vegyenek meg, jó pénzért. Mert valakinek ki kell fizetnie azt a hihetetlen mennyiségű csomagolóanyagot, ami az utak szélén, vasúti töltések mellett, faluk végén, konténerek körül szemétként végzi. Meg ki kell fizetni az áruházláncok nyereségét is. De úgy látszik, nincs nagy gond, mert erre van pénz.
2013. március 23., szombat
Hol a könyv?
Még december elején voltunk Bundi barátommal Miskolcon. A Napirajz legújabb kötetét vettük meg és ha már megvettük, alá is rajzoltattuk Grafitemberrel (nem, nem aláírta, alárajzolta, mer' ő ilyen). Hazafelé pedig Bundi elkérte tőlem a könyvet, amit magammal vittem az odaútra olvasni. Azóta folyamatosan mondja, hogy egyszer már igazán visszaadná, de eddig nem jött össze a dolog. Na, tegnap végre sikerült. Nem is akárhogyan.
Este fél 8, kabát, hátizsák, sziasztok, nem leszek soká. Siessünk, mert 8-ra oda kell érni, sorompó, miért nem jön már, jön, elment, nyit. Még 20 perc, meglesz az, megyek a rövidebb úton, zebra. Melyik utca? Igen, ez az, még egy kereszteződés, de rohadt sötét van, kapu, csengő.
Melyik a csengő? Két gomb, megnyomom az alsót, ja, nem, a felső az, jön már. Szevasz, Bundi, nahát, ez mi, ja, welcome drink, de ne a kapuban már, mindegy, huh, hány fokos ez? Ötvenhárom, nab*zmeg.
Én csak sört, a vörös elfogyott, fehér van, de az meg kell húsvétra. Várj, lehúzom, nem kell, de jó. Hű, de meleg, tegyük be a hűtőbe, pohár is, f*sza. Vöröset szódával? Nem tudom, megnézzük. Nem rossz, kólával jobb, mindegy már, egészség. Neked munka? Az jó, valami majd lesz, a semminél több, egészség.
Hoztál kólát? Na, végre! Mindjárt más. Ezzel az igazi, jó édes, kicsit büfögtet, oda se neki, egészség. Tibi nem jön? Akkor miért négy pohár van. Ja, hogy annyit hoztál. Mindegy, egészség.
Ja, ma is voltam, jövő héten mások mennek, utána meglátjuk. Jó volt, hülyéskedtünk egy sort, úgy-ahogy megtanultam, egy hét alatt ne várjunk csodát, egészség.
Hol a WC, ja, tényleg, villany nincs, jó az, na, hagyjál már, egyedül jobb, fognád, mi, ej, ne b*zuljunk! Peti nem jön? Ja, csak késik, mindegy, megvárjuk, egészség.
Van fehér, adjál már, Marci-féle, fröccsnek jó lesz, b*zmeg, ennek lábszaga van, ízre nem rossz, egészség.
Várjál, csörög, Peti az, mondjad, öcsém, itt vagyok már, ideérsz még ma, jóvan, gyere. Jön Peti, ja, hallottad, mindjárt itt van, egészség.
Cső, Peti, gyere, igyál, egészség. Sört hoztál? Én is. Mindegy, adjál, az is jó lesz, egészség. Milyen meccs, magyar-román, nem tudom, nem értek hozzá, egészség. Hallod, hogy mellélőtte, ez most román, ja, nem, magyar, figyeld már, a románoknak cipőjük van, nem is szőrös a talpuk, egészség.
Hol voltál, az jó hely, mit mondtak, f*sza, akkor most lesz valami, nem tudjuk, egyetemből mennyi, az már nem sok, jövőre megvagy, utána Pest, ott könnyebb, csak kéne valami társaság, egyedül nem gazdaságos, jó lesz az, egészség.
Nézd már, 1-0, a románoknak, nem, nekünk, mióta, már az előbb is annyi volt, akkor jóvan, egészség.
Tényleg, Bundi, rotakapád megvan még, eladtad, kár, kertet kéne. Sanyinak van, mi a száma, jóvan, majd megbeszélem vele. Nekem nincs, kéne már venni, de egy kerthez minek, majd megoldom, egészség.
Mi van már ott, gólt lőttek, 2-1, akkor kettőt is lőttek, mindegy már, egészség. Mi a francot lehet ezen élvezni, inkább a Forma-1, mondjuk ez se rossz, nekem nem tetszik, nem baj, egészség. Mi ez, Bástya, azt nem, jaj, de rossz, gólyatáborban nyomtuk, nagyon rettenetes, nem emlékszem semmire, kólát adjál, egészség, WÖÖÁÁÁÁ.
Pálinkát? Semmiképp. Jó, akkor csak stampót, te, ez nagyon rossz, miből főzted, ló volt benne? Szódát add már ide, egészség. Hú, b*zmeg, ez üt, add a szódát, ettől se jobb, meccsen mi van, belőtték. Adjál Bástyát, megisszuk.
Már tíz óra, haza kellett volna érnem, mindegy, majd megyek, utána mi jön, várjál, WC. Peti, te cigizel? Rohadt büdös, tedd már le, ne fúj a képembe, mindegy az, magadnak csinálod, mi ez, Bástya, egészség. Nem is rossz, adjál már még, Bundi, hányasba keverted, tisztán, az se baj, egészség.
Némá, Forma-1, Malajzia, hű, de sz*r az idő, esni fog, interrel megy ki, nem, ez Vettel, megadja a zöldet. ERRE MEGADJA A ZÖLDET? Ez hülye, vizes a pálya, a 2-esben áll a víz, ez nem zöld, ez piros. Karbon hát, abból van az egész, látod, hogy felkapja a vizet a diffúzor, egészség. Nem normális, b*zmeg, kinyitja a bokszutcát, mindegy, hadd menjenek, egészség.
Mennyi az idő, fél 12, nem baj, majd hazaérek, töltsél még Bástyát, egészség. Szia, Petra, sziasztok, hazaértetek, hol jártatok, Bástyát kértek, nem baj, azért mi iszunk, egészség. Pálinkát kösz, nem, na, jó, ne tartogasd, keveset, egészség.
VÖÖÖÖLGYVIDÉÉÉÉÉKEEEEEN ÉÉÉÉS HEGYGERINCEN ÁÁÁÁÁÁÁÁT... Jól van na, nem éneklünk, egészség, megvan a többi is, na, nyomassad, Beatrice állat, töltsél Bástyát, egészség. Szép az idő, száz evező, egészség, nézzed már, elfogyott a Bástya, van még, francba. Azt hittem, rendeset is iszunk, mindegy, egészség.
CSINÁLJUNK EGY ŐŐŐŐRÜLT NAGY BULIT MA ÉÉÉÉÉJJEEEEL, csókolom, Ilonka néni, tudom, mennyi az idő, ja, hogy már elmúlt 1 óra, oké, csendesebbek leszünk, elnézést. Ja, hogy anyukád nem Ilona? Mindegy, egészség. Már fél 2, menni kéne haza, hű, de szédülök, mindegy már, egészség. Te, ez finom, nem is kell bele kóla, nem, megyek, jóvan már.
Erre induljunk, te is jössz, cső, Bundi, köszi mindent, forduljál már, erre laksz, te hülye, be vagy rúgva, szevasz, Petikém. Irány haza, 20 perc alatt megvan, hű, de messze van, hol a csík, hopp, egy lámpaoszlop, nem baj, sorompó nincs, hol a kulcs, leesett, megvan, hol a lyuk, na, kinyílt, irány be, hol az ajtó, sötétítő, cipőt le, ágynemű, be az ágyba, alvás. Jaj, de forog minden, na, megállt, okés, ébresz...
Reggel SMS Bunditól: "Bazmeg a konyv..."
Otthagytam.
Ja, és soha többé nem iszom Bástyát...
(jó volt a ma reggel)
Este fél 8, kabát, hátizsák, sziasztok, nem leszek soká. Siessünk, mert 8-ra oda kell érni, sorompó, miért nem jön már, jön, elment, nyit. Még 20 perc, meglesz az, megyek a rövidebb úton, zebra. Melyik utca? Igen, ez az, még egy kereszteződés, de rohadt sötét van, kapu, csengő.
Melyik a csengő? Két gomb, megnyomom az alsót, ja, nem, a felső az, jön már. Szevasz, Bundi, nahát, ez mi, ja, welcome drink, de ne a kapuban már, mindegy, huh, hány fokos ez? Ötvenhárom, nab*zmeg.
Én csak sört, a vörös elfogyott, fehér van, de az meg kell húsvétra. Várj, lehúzom, nem kell, de jó. Hű, de meleg, tegyük be a hűtőbe, pohár is, f*sza. Vöröset szódával? Nem tudom, megnézzük. Nem rossz, kólával jobb, mindegy már, egészség. Neked munka? Az jó, valami majd lesz, a semminél több, egészség.
Hoztál kólát? Na, végre! Mindjárt más. Ezzel az igazi, jó édes, kicsit büfögtet, oda se neki, egészség. Tibi nem jön? Akkor miért négy pohár van. Ja, hogy annyit hoztál. Mindegy, egészség.
Ja, ma is voltam, jövő héten mások mennek, utána meglátjuk. Jó volt, hülyéskedtünk egy sort, úgy-ahogy megtanultam, egy hét alatt ne várjunk csodát, egészség.
Hol a WC, ja, tényleg, villany nincs, jó az, na, hagyjál már, egyedül jobb, fognád, mi, ej, ne b*zuljunk! Peti nem jön? Ja, csak késik, mindegy, megvárjuk, egészség.
Van fehér, adjál már, Marci-féle, fröccsnek jó lesz, b*zmeg, ennek lábszaga van, ízre nem rossz, egészség.
Várjál, csörög, Peti az, mondjad, öcsém, itt vagyok már, ideérsz még ma, jóvan, gyere. Jön Peti, ja, hallottad, mindjárt itt van, egészség.
Cső, Peti, gyere, igyál, egészség. Sört hoztál? Én is. Mindegy, adjál, az is jó lesz, egészség. Milyen meccs, magyar-román, nem tudom, nem értek hozzá, egészség. Hallod, hogy mellélőtte, ez most román, ja, nem, magyar, figyeld már, a románoknak cipőjük van, nem is szőrös a talpuk, egészség.
Hol voltál, az jó hely, mit mondtak, f*sza, akkor most lesz valami, nem tudjuk, egyetemből mennyi, az már nem sok, jövőre megvagy, utána Pest, ott könnyebb, csak kéne valami társaság, egyedül nem gazdaságos, jó lesz az, egészség.
Nézd már, 1-0, a románoknak, nem, nekünk, mióta, már az előbb is annyi volt, akkor jóvan, egészség.
Tényleg, Bundi, rotakapád megvan még, eladtad, kár, kertet kéne. Sanyinak van, mi a száma, jóvan, majd megbeszélem vele. Nekem nincs, kéne már venni, de egy kerthez minek, majd megoldom, egészség.
Mi van már ott, gólt lőttek, 2-1, akkor kettőt is lőttek, mindegy már, egészség. Mi a francot lehet ezen élvezni, inkább a Forma-1, mondjuk ez se rossz, nekem nem tetszik, nem baj, egészség. Mi ez, Bástya, azt nem, jaj, de rossz, gólyatáborban nyomtuk, nagyon rettenetes, nem emlékszem semmire, kólát adjál, egészség, WÖÖÁÁÁÁ.
Pálinkát? Semmiképp. Jó, akkor csak stampót, te, ez nagyon rossz, miből főzted, ló volt benne? Szódát add már ide, egészség. Hú, b*zmeg, ez üt, add a szódát, ettől se jobb, meccsen mi van, belőtték. Adjál Bástyát, megisszuk.
Már tíz óra, haza kellett volna érnem, mindegy, majd megyek, utána mi jön, várjál, WC. Peti, te cigizel? Rohadt büdös, tedd már le, ne fúj a képembe, mindegy az, magadnak csinálod, mi ez, Bástya, egészség. Nem is rossz, adjál már még, Bundi, hányasba keverted, tisztán, az se baj, egészség.
Némá, Forma-1, Malajzia, hű, de sz*r az idő, esni fog, interrel megy ki, nem, ez Vettel, megadja a zöldet. ERRE MEGADJA A ZÖLDET? Ez hülye, vizes a pálya, a 2-esben áll a víz, ez nem zöld, ez piros. Karbon hát, abból van az egész, látod, hogy felkapja a vizet a diffúzor, egészség. Nem normális, b*zmeg, kinyitja a bokszutcát, mindegy, hadd menjenek, egészség.
Mennyi az idő, fél 12, nem baj, majd hazaérek, töltsél még Bástyát, egészség. Szia, Petra, sziasztok, hazaértetek, hol jártatok, Bástyát kértek, nem baj, azért mi iszunk, egészség. Pálinkát kösz, nem, na, jó, ne tartogasd, keveset, egészség.
VÖÖÖÖLGYVIDÉÉÉÉÉKEEEEEN ÉÉÉÉS HEGYGERINCEN ÁÁÁÁÁÁÁÁT... Jól van na, nem éneklünk, egészség, megvan a többi is, na, nyomassad, Beatrice állat, töltsél Bástyát, egészség. Szép az idő, száz evező, egészség, nézzed már, elfogyott a Bástya, van még, francba. Azt hittem, rendeset is iszunk, mindegy, egészség.
CSINÁLJUNK EGY ŐŐŐŐRÜLT NAGY BULIT MA ÉÉÉÉÉJJEEEEL, csókolom, Ilonka néni, tudom, mennyi az idő, ja, hogy már elmúlt 1 óra, oké, csendesebbek leszünk, elnézést. Ja, hogy anyukád nem Ilona? Mindegy, egészség. Már fél 2, menni kéne haza, hű, de szédülök, mindegy már, egészség. Te, ez finom, nem is kell bele kóla, nem, megyek, jóvan már.
Erre induljunk, te is jössz, cső, Bundi, köszi mindent, forduljál már, erre laksz, te hülye, be vagy rúgva, szevasz, Petikém. Irány haza, 20 perc alatt megvan, hű, de messze van, hol a csík, hopp, egy lámpaoszlop, nem baj, sorompó nincs, hol a kulcs, leesett, megvan, hol a lyuk, na, kinyílt, irány be, hol az ajtó, sötétítő, cipőt le, ágynemű, be az ágyba, alvás. Jaj, de forog minden, na, megállt, okés, ébresz...
Reggel SMS Bunditól: "Bazmeg a konyv..."
Otthagytam.
Ja, és soha többé nem iszom Bástyát...
(jó volt a ma reggel)
2013. március 22., péntek
A nap idézete
"- Ő most szomorú?
- Nem, neki impedanciája van"
A részleteket ne kérdezzétek, nem jó az senkinek
- Nem, neki impedanciája van"
A részleteket ne kérdezzétek, nem jó az senkinek
2013. március 21., csütörtök
Zenei műveletlenségem
Ma reggel negyed 9 körül az alábbi kis beszélgetés hangzott el a stúdióban.
"- Mi a bánat ez az éktelen zaj?
- Ez a képújság új zenéje.
- Képújság? Zene? Mi van?
- Van zenéje a képújságnak?
- Most már van.
- De ez valami rettenetes...
- Á, nem olyan rossz az. Tisztára olyan, mint az LMFAO-nak az a száma. Várj, mi is a címe?
- Party rock?
- Nem, nem, a másik számuk.
- Miért, csak kettő van nekik?
- Nem, sok van. De ezek közül csak kettő hallgatható"
(a különböző formázású sorok értelemszerűen más-más beszélőt jelölnek)
Nem tudtam, miről beszélnek. Itthon aztán - szégyen, nem szégyen - rákerestem. Nem lett jobb tőle.
De ha már zene, akkor legyen megint valami altató. Aki kicsit is jártas a Hold-kutatásban (és még angolul is tud), nagyra fogja értékelni a szöveget.
"- Mi a bánat ez az éktelen zaj?
- Ez a képújság új zenéje.
- Képújság? Zene? Mi van?
- Van zenéje a képújságnak?
- Most már van.
- De ez valami rettenetes...
- Á, nem olyan rossz az. Tisztára olyan, mint az LMFAO-nak az a száma. Várj, mi is a címe?
- Party rock?
- Nem, nem, a másik számuk.
- Miért, csak kettő van nekik?
- Nem, sok van. De ezek közül csak kettő hallgatható"
(a különböző formázású sorok értelemszerűen más-más beszélőt jelölnek)
Nem tudtam, miről beszélnek. Itthon aztán - szégyen, nem szégyen - rákerestem. Nem lett jobb tőle.
De ha már zene, akkor legyen megint valami altató. Aki kicsit is jártas a Hold-kutatásban (és még angolul is tud), nagyra fogja értékelni a szöveget.
Kellene még...
Kellene még 1-2 óra az éjszakába. Valahogy úgy, hogy legyen időm aludni is.
Kellene még némi tudás a fejembe, hogy jobb képeket készítsek, legyen értelme annak, ha forgatok valamit.
Kellene egy pár barna cipőfűző is, mert reggel elszakadt.
Kellene némi jó, száraz tűzifa, mert ha hétvégén tényleg hideg lesz, nem sokra fogok menni azzal a vizes szeméttel, ami most van a kasban (behordta a szél a havat, én meg későn vettem észre).
De leginkább több olyan alkalom kellene, mint a mai ebédszünet, mikor a kamerával és vágóprogrammal való szerencsétlenkedés helyett végre szöveget korrektúrázhattam. Ha már újságírónak jelentkeztem, legalább ennyi kijárhatna néhanapján...
(arról álmodni sem merek, hogy esetleg önállóan írjak valamit, bár az lenne a legjobb)
Kellene még némi tudás a fejembe, hogy jobb képeket készítsek, legyen értelme annak, ha forgatok valamit.
Kellene egy pár barna cipőfűző is, mert reggel elszakadt.
Kellene némi jó, száraz tűzifa, mert ha hétvégén tényleg hideg lesz, nem sokra fogok menni azzal a vizes szeméttel, ami most van a kasban (behordta a szél a havat, én meg későn vettem észre).
De leginkább több olyan alkalom kellene, mint a mai ebédszünet, mikor a kamerával és vágóprogrammal való szerencsétlenkedés helyett végre szöveget korrektúrázhattam. Ha már újságírónak jelentkeztem, legalább ennyi kijárhatna néhanapján...
(arról álmodni sem merek, hogy esetleg önállóan írjak valamit, bár az lenne a legjobb)
2013. március 20., szerda
Játékszabályok
1. Mindenki játszik, aki tud A Játékról. Ha valaki egyszer elkezdett játszani, később már nem hagyhatja abba.
2. Ha valakinek eszébe jut A Játék, vesztett.
3. Ha valaki vesztett, ezt észrevehető módon közölnie kell legalább egy emberrel. Egy bizonyos idő letelte után a játékos újrakezdi a játékot.
Játékra fel!
Ja, és mivel elolvastad, ezért már te is tudsz róla. Igen, te, ott, a képernyő előtt. Tehát az 1. pont értelmében már játszol, sőt, a játékra is gondoltál, tehát...
(akit érdekel, itt talál némi útmutatást arra vonatkozóan, mi is ez)
2. Ha valakinek eszébe jut A Játék, vesztett.
3. Ha valaki vesztett, ezt észrevehető módon közölnie kell legalább egy emberrel. Egy bizonyos idő letelte után a játékos újrakezdi a játékot.
Játékra fel!
Ja, és mivel elolvastad, ezért már te is tudsz róla. Igen, te, ott, a képernyő előtt. Tehát az 1. pont értelmében már játszol, sőt, a játékra is gondoltál, tehát...
(akit érdekel, itt talál némi útmutatást arra vonatkozóan, mi is ez)
2013. március 19., kedd
A nap idézete
"-Vivi, figyelj már! Nálatok hányadikán lesz tizenötödike?
- Huszonkettedikén!"
Igen, itt is hóvihar volt március 15-én és most a környező településeken más-más időpontban pótolják be az elmaradt ünnepségeket.
- Huszonkettedikén!"
Igen, itt is hóvihar volt március 15-én és most a környező településeken más-más időpontban pótolják be az elmaradt ünnepségeket.
2013. március 18., hétfő
Magvas gondolat
A Hobo Blues Band néha nagy igazságokat fogalmaz meg a szövegeiben.
Én meg - a félreértések elkerülése végett - nem vagyok alkoholista, csak jártam egyetemre, azt' ott láttam egyet s mást.
Én meg - a félreértések elkerülése végett - nem vagyok alkoholista, csak jártam egyetemre, azt' ott láttam egyet s mást.
Üzemi fordulatszám
- Sziasztok, igen, tényleg hazaértem.
- A tegnapi? Akkor kérek.
- Na, mondjad!
- Nem, dolgozni voltam.
- Ne röhögj, nem vicces!
- 9 mm piros, közepén 1 mm arany.
- Nem 7, 9.
- Jó, megnézem neked a könyvben.
- Még ma? Ööö... Azt sem tudom, hol a könyv.
- Jó, mindenképpen.
- Paprika van?
- WÖÖÁÁÁÁÁÁ!
- Ja, hogy ez az, amit én daráltam?
- Miért nem szóltál?
- Mit hoztál?
- Jaj, de jó, bele is olvasok mindjárt.
- Hopp, megint telefon...
- Mondjad, tündérkém!
- Jó, csak befejezem az ebé... va... mindegy, szóval eszem éppen, utána.
- Sietek, ígérem.
- Na, hol jártunk?
- Hármat? Annyit nincs időm elolvasni holnapig!
- Jó, jó, megoldjuk.
- Na, bootolj már...
- Hol a Skype?
- Felveszed vagy nem veszed?
- Felvetted. Na, mesélj, aranyom!
- Milyen formátumban?
- Jó, akkor mindjárt megkapod docx-ként.
- Nem, azt csatolni kell. Az e-mailbe hiába másolod bele.
- Látod?
- Na, megnyitotta? Akkor jó.
- Nem, a szerkesztőségben voltam, aztán most próbálom utolérni magamat.
- Á, dehogy zavarsz!
- Várj, telefon...
- Na, mi az?
- Nem, még nem néztem meg. 12 perce hívtál, én meg közben ettem. De estére meglesz.
- Hej, csak tudnám, hol a könyv...
- Á, mindegy, ez ilyen apróság. Motorfestés.
- Ne is mondd... Egész délelőtt kinn forgattunk, majd' lefagyott a kezem.
- Máris? Ó, de kár...
- Hát ez az: hétvégén sem találkoztunk, most meg csak ennyi?
- Jól van na, tudod, hogy én megértem.
- Én is téged.
- Na, ezekbe is nézzünk bele, ha már vannak...
- Ebből egy szót sem értek.
- Ó, b*ssza meg, le kellene gépelni a szöveget!
- A nyomtató működik?
- Jó, akkor jövök nyomtatni.
- Te, ez nem működik...
- Várj, kinyitom.
- A kávéskanál kapcsolódik valahogyan a nyomtatáshoz? Csak mert benne volt a nyomtatóban...
Avagy ilyen egy békés, nyugodt hétfő kora este fél órája. Kicsit magas nekem ez a fordulatszám.
- A tegnapi? Akkor kérek.
- Na, mondjad!
- Nem, dolgozni voltam.
- Ne röhögj, nem vicces!
- 9 mm piros, közepén 1 mm arany.
- Nem 7, 9.
- Jó, megnézem neked a könyvben.
- Még ma? Ööö... Azt sem tudom, hol a könyv.
- Jó, mindenképpen.
- Paprika van?
- WÖÖÁÁÁÁÁÁ!
- Ja, hogy ez az, amit én daráltam?
- Miért nem szóltál?
- Mit hoztál?
- Jaj, de jó, bele is olvasok mindjárt.
- Hopp, megint telefon...
- Mondjad, tündérkém!
- Jó, csak befejezem az ebé... va... mindegy, szóval eszem éppen, utána.
- Sietek, ígérem.
- Na, hol jártunk?
- Hármat? Annyit nincs időm elolvasni holnapig!
- Jó, jó, megoldjuk.
- Na, bootolj már...
- Hol a Skype?
- Felveszed vagy nem veszed?
- Felvetted. Na, mesélj, aranyom!
- Milyen formátumban?
- Jó, akkor mindjárt megkapod docx-ként.
- Nem, azt csatolni kell. Az e-mailbe hiába másolod bele.
- Látod?
- Na, megnyitotta? Akkor jó.
- Nem, a szerkesztőségben voltam, aztán most próbálom utolérni magamat.
- Á, dehogy zavarsz!
- Várj, telefon...
- Na, mi az?
- Nem, még nem néztem meg. 12 perce hívtál, én meg közben ettem. De estére meglesz.
- Hej, csak tudnám, hol a könyv...
- Á, mindegy, ez ilyen apróság. Motorfestés.
- Ne is mondd... Egész délelőtt kinn forgattunk, majd' lefagyott a kezem.
- Máris? Ó, de kár...
- Hát ez az: hétvégén sem találkoztunk, most meg csak ennyi?
- Jól van na, tudod, hogy én megértem.
- Én is téged.
- Na, ezekbe is nézzünk bele, ha már vannak...
- Ebből egy szót sem értek.
- Ó, b*ssza meg, le kellene gépelni a szöveget!
- A nyomtató működik?
- Jó, akkor jövök nyomtatni.
- Te, ez nem működik...
- Várj, kinyitom.
- A kávéskanál kapcsolódik valahogyan a nyomtatáshoz? Csak mert benne volt a nyomtatóban...
Avagy ilyen egy békés, nyugodt hétfő kora este fél órája. Kicsit magas nekem ez a fordulatszám.
2013. március 17., vasárnap
Címszavak
Napsütés, mézes tea, papírzsebkendő, hólapát, b*sszamegezcsúszik, feltápászkodás, papírzsebkendő, hőemelkedés, plán, szűkszekond, Rádiókabaré, csavarhúzó, villáskulcs, tessékmostmárnemfolyik, fókuszsík, Forma-1, megnyerte, naeztígyhogy?, varió, svenk, tyúkudvar, kukorica, ménemtojtokmár?, NeoCitran, fejfájás, szuperplán, daráló, fakanál, hagyma, nyújtófa.
És még csak fél 10 van... Mi lesz itt?
És még csak fél 10 van... Mi lesz itt?
2013. március 16., szombat
Ez van
Végre újra van áram. Csodálatos!
Működik a szivattyú, jön a víz, ha felkapcsolom a villanyt, világos lesz. Apró örömök ezek, de jól jönnek.
Ja, és a bojler is fűt. Így hát mivel van víz, ráadásul meleg és még látok is a fürdőszobában, tudok zuhanyozni, nem fagyok meg.
Mi van még, mi van még... Hó. Na, az van bőven. Nem tudom már, hová hordjam ki az udvarból, hogy ha elolvad, ne érjen nyakig a sár. Azt hittem, az évre letudtuk a gumicsizmás dagonyázást, de úgy tűnik, az még arrébb van. Mondjuk nekem különösen nagy élmény a sáros idő, mert nincs gumicsizmám.
Eközben pedig kompozícióról, totálról és egyéb idegen fogalmakról olvasok, próbálom megérteni őket. Komolyan mondom, most már nagyon nem értem az életemet.
Működik a szivattyú, jön a víz, ha felkapcsolom a villanyt, világos lesz. Apró örömök ezek, de jól jönnek.
Ja, és a bojler is fűt. Így hát mivel van víz, ráadásul meleg és még látok is a fürdőszobában, tudok zuhanyozni, nem fagyok meg.
Mi van még, mi van még... Hó. Na, az van bőven. Nem tudom már, hová hordjam ki az udvarból, hogy ha elolvad, ne érjen nyakig a sár. Azt hittem, az évre letudtuk a gumicsizmás dagonyázást, de úgy tűnik, az még arrébb van. Mondjuk nekem különösen nagy élmény a sáros idő, mert nincs gumicsizmám.
Eközben pedig kompozícióról, totálról és egyéb idegen fogalmakról olvasok, próbálom megérteni őket. Komolyan mondom, most már nagyon nem értem az életemet.
2013. március 14., csütörtök
Idézetek egy gyakorlatról
"Ez itt a... Várj, mi ez?"
"- Most mit csinálsz?
- Ráközelítek!
- De az nem a fókusznak a...
- Nem, az a másik.
- Biztos?
- Biztos.
- Most mi van?
- Eltekertem a fókuszt..."
"Na, tessék, fogdossad egy kicsit te is, ne csak nekem legyen jó!"
"Ha ezt az izét lehúzom, akkor ez az izé belemegy abba a másik izébe?"
"Ezt tekerjed és akkor sötét lesz!"
"- Fehéregyensúlyt jó, ha a falon állítom?
- Jó.
- De ennek olyan hülye színei vannak...
- Igen, mert a fal, amin állítottad, sárga volt. Legközelebb a fehér falon állítsd!"
"Ezt most én is látom vagy csak a kamera?"
"- Most mit csinálsz?
- Ráközelítek!
- De az nem a fókusznak a...
- Nem, az a másik.
- Biztos?
- Biztos.
- Most mi van?
- Eltekertem a fókuszt..."
"Na, tessék, fogdossad egy kicsit te is, ne csak nekem legyen jó!"
"Ha ezt az izét lehúzom, akkor ez az izé belemegy abba a másik izébe?"
"Ezt tekerjed és akkor sötét lesz!"
"- Fehéregyensúlyt jó, ha a falon állítom?
- Jó.
- De ennek olyan hülye színei vannak...
- Igen, mert a fal, amin állítottad, sárga volt. Legközelebb a fehér falon állítsd!"
"Ezt most én is látom vagy csak a kamera?"
2013. március 13., szerda
Megint altatódal
Némi zseniális dalszöveg Adamis Annától és hozzá egy kis zenebona az LGT tolmácsolásában - avagy zene estére, hogy jó legyen:
Bele a mélyvízbe!
Az úgy kezdődött, hogy állásinterjúra indultam.
Öltöny, nyakkendő, fehér ing, szép cipő - nem nagy ügy.
Volt nálam egy mappa, benne minden, ami kellhet: önéletrajz és motivációs levél (ha rákérdeznek, mi van benne), bizonyítványok, referenciaanyagok.
Odaértem, bementem, 15-20 perc alatt megvoltunk.
Első meglepetés: videózni kellene. Hoppá, ezt nem tudtam!
Rendben, ha készen vagyunk, átmegyek Krisztiánhoz, megmutatja a technikát.
Megmutatta.
Délután 3-ig fényképezés-videózás esős, sáros időben - rajtam meg szép ruha volt. Súlyosbításként ott volt a cipő, amiben kb. egy órát tudok egyhuzamban eltölteni.
Persze nem volt diadalmenet, nem sikerült minden elsőre. Nagyon nem. Rengeteget kell még tanulnom, egyelőre nem látom a közös nevezőt az én videós tudásom és a szükséges szint között. De alakul a dolog.
Folytatás holnap reggel fél 8-tól. A lábaim nem mozognak, a rengeteg plusz információt nem tudom hová tenni, minden bajom van.
Hogy mi lesz ebből...
Öltöny, nyakkendő, fehér ing, szép cipő - nem nagy ügy.
Volt nálam egy mappa, benne minden, ami kellhet: önéletrajz és motivációs levél (ha rákérdeznek, mi van benne), bizonyítványok, referenciaanyagok.
Odaértem, bementem, 15-20 perc alatt megvoltunk.
Első meglepetés: videózni kellene. Hoppá, ezt nem tudtam!
Rendben, ha készen vagyunk, átmegyek Krisztiánhoz, megmutatja a technikát.
Megmutatta.
Délután 3-ig fényképezés-videózás esős, sáros időben - rajtam meg szép ruha volt. Súlyosbításként ott volt a cipő, amiben kb. egy órát tudok egyhuzamban eltölteni.
Persze nem volt diadalmenet, nem sikerült minden elsőre. Nagyon nem. Rengeteget kell még tanulnom, egyelőre nem látom a közös nevezőt az én videós tudásom és a szükséges szint között. De alakul a dolog.
Folytatás holnap reggel fél 8-tól. A lábaim nem mozognak, a rengeteg plusz információt nem tudom hová tenni, minden bajom van.
Hogy mi lesz ebből...
2013. március 12., kedd
Még egy kis sport
Tegnap azt mondtam: ha megmaradok, ma újra biciklire fogok pattanni. Jelentem, sikerült. Igaz, azt még nem tudom, hogy a holnapi állásinterjún hogyan fogok feljutni az emeletre, de reméljük, addigra javul a helyzet.
A nyugalom vége
Mindig megzavarják a nyugalmamat. Mikor egyszer végre összejönne, hogy nincs kapkodás meg ilyenek, minden békés és kiszámítható, akkor jön valami, ami ezt a feje tetejére állítja.
Ma például teljes nyugalomban telt volna a nap. Éppen a tyúkokat etettem, mikor hívott egy nő, hogy holnap várnak állásinterjúra. Oké, tudom, beadtam az önéletrajzot meg minden, de nem gondoltam volna, hogy enyire gyorsan zajlik az egész. Mindegy, annak örülök, hogy a Linux alatt készült önéletrajzot el tudták olvasni Windows alól is (onnan van a telefonszám).
Na, tessék: holnap vehetek fel öltönyt, aztán lehet menni bevetésre. Ha sikerül, nagyon boldog leszek. Ja, és elégetem az összes fizikakönyvemet. Hogy miért, azt majd megírom, de nem akarom elkiabálni a dolgot.
Ma például teljes nyugalomban telt volna a nap. Éppen a tyúkokat etettem, mikor hívott egy nő, hogy holnap várnak állásinterjúra. Oké, tudom, beadtam az önéletrajzot meg minden, de nem gondoltam volna, hogy enyire gyorsan zajlik az egész. Mindegy, annak örülök, hogy a Linux alatt készült önéletrajzot el tudták olvasni Windows alól is (onnan van a telefonszám).
Na, tessék: holnap vehetek fel öltönyt, aztán lehet menni bevetésre. Ha sikerül, nagyon boldog leszek. Ja, és elégetem az összes fizikakönyvemet. Hogy miért, azt majd megírom, de nem akarom elkiabálni a dolgot.
2013. március 11., hétfő
Sportolok
Nem nekem való ez a biciklizés. Reggel még jó ötletnek tűnt, hogy csak felpattanok, elmegyek orvoshoz, megveszem az alkatrészeket, utána hazajövök és ehhez nem kell benzint égetnem.
Délután is úgy tűnt, jó lesz biciklivel boltba menni kenyérért (reggel elfelejtettem) és elhozni a megrendelt légszűrőt. Meg kell még kitt, meg... Mit tudom én, mi kellett még.
Most viszont, lemerevedett lábakkal rá kellett jönnöm, hogy ennyire azért nem vagyok sportos.
(ha megaradok holnapig, azért csak megpróbálom újra)
Délután is úgy tűnt, jó lesz biciklivel boltba menni kenyérért (reggel elfelejtettem) és elhozni a megrendelt légszűrőt. Meg kell még kitt, meg... Mit tudom én, mi kellett még.
Most viszont, lemerevedett lábakkal rá kellett jönnöm, hogy ennyire azért nem vagyok sportos.
(ha megaradok holnapig, azért csak megpróbálom újra)
2013. március 10., vasárnap
Altatódal(ok)
Most épp ezt hallgatom, nem tudok leállni vele:
Mióta megnéztem színházban (nem is volt az olyan rég), nem tudom, hányszor hallgattam meg a zenéjét. Sosem elég belőle. Jó lesz altatónak mindenkinek, aki szereti.
Mióta megnéztem színházban (nem is volt az olyan rég), nem tudom, hányszor hallgattam meg a zenéjét. Sosem elég belőle. Jó lesz altatónak mindenkinek, aki szereti.
Egy kis szemét
Ma Nyíregyházán akadt dolgom. Gondolkodtam, mivel menjek, de mivel rossz az idő, az autó a garázsban maradt. Nem áztatom el, csak az hiányzik, hogy rozsdáljon. Inkább mentem vonattal.
Egyébként szeretek vonatozni. Igen, vannak egyéb hibáim is, nem ez a legnagyobb. Ahogy néztem kifelé az ablakon, Tokaj és Rakamaz között valami érdekeset láttam. Furcsán csillogott a 38-as út töltésének oldala. Nem tudtam, mi az, még arra is gondoltam, hogy talán valami védőfólia, amit azért húztak oda, hogy ha megint kiönt a Tisza, ne áztassa el az út alépítményét.
Szó sem volt ilyesmiről: a csillogó réteg szemét volt. PET-palackok, nejlonzacskók, fóliadarabok, szatyrok borították a töltést, mégpedig vastagon. Rakamaz felé csökkent az intenzitás, de ott is egymást érték az elhajított cigarettásdobozok, flakonok és egyéb csomagolóanyagok. A faluban is "virágzott" a vasúti töltés mindkét oldala, az állomás egykori marharakodójánál is szemét volt a bokrok alján. Virányos felé sem volt jobb a helyzet, még az almafák ágain is fóliák himbálóztak. De volt szabályos (vagyis inkább szabálytalan) kis szeméthegy is, törött szennyestartóval, megnyeklett babakocsival, tejes és gyümölcsleves papírdobozokkal.
Minden tavasszal ez van: elolvad a hó, aztán előkerül minden, amit télen jótékonyan eltakart. A szemét is. Minden tavasszal elszörnyedek, mennyi mindent sikerült kihajítanunk. Mondjuk most a korábbiaknál rosszabb a helyzet.
Közhely, hogy kis hazánkban valahogy semmi sem olyan szép és jó, mint a nagy és fényes Nyugaton. Vagy legalábbis nem olyan, mint amilyennek a Nyugatot képzeljük. A hivatalokban sor, az utakon kátyú, a járdákon szemét, a sötét utcákban még sötétebb bűnözők. Bezzeg ott, Nyugaton! Ott ilyen nincs!
Mindenki másképp magyarázza a különbség okát. A legtöbben talán a kormányban keresik a hibát. Mióta az eszemet tudom, mindig rossz volt a kormány, az utca embere sosem volt vele elégedett. A hivatalokban azért van sor, mert a kormány kivonja a pénzt, nincs elég ügyintéző, aki van, az sem ért semmihez, csak jó pártember és egyébként is túl sok a papírmunka. Az utak azért kátyúsak, mert a kormány innen is lopja a pénzt, az üzemanyag adója eltűnik mindenféle titokzatos emberek zsebeiben, útfelújításra már nem jut belőle. A bűnözők is azért van rá, mert a kormány a rendőrséget pénzbehajtó intézetként működteti, csak traffipaxoznak meg büntetnek az izzókészletért, de a bűnt nem üldözik.
Ugye, mindenki hallotta már ezeket a magyarázatokat? Én is. Néha úgy gondolom, van is bennük igazság. Nem biztos, hogy az általuk festett sötét kép teljesen reális, de egyes elemek igenis valósak.
Aztán vannak, akik másképp magyarázzák a problémákat. Ők az emberek természetét okolják ezért. A fő ok náluk is ugyanaz: a kormány. Csak ezek az emberek úgy gondolják, a társadalom is felelős, mert ők választották a kormányt, elmennek szavazni, együttműködnek az élhetetlen rendszerrel. Nincs igény a szebbre, jobbra, a működésképtelen hivatalokat inkább kikerülik, "okosba" oldják meg a problémájukat, ahelyett, hogy változtatásokat követelnének. Na, akik ilyet mernek állítani, azok meg is kapják a magukat: a tudjukkik emberei, liberálkapitalisták vagy épp mindenféle alternatív, romkocsmában üldögélő bölcsészek, húzzanak el Londonba mosogatni, ha ugyan még nincsenek ott.
A fene sem tudja, kinek van igaza. Rengeteg problémánk van, a megoldást pedig egymás ellenében keressük. Nem is találjuk. Egyvalamiben azonban mindenki azonos: mindig más a hibás. Én sosem, egyénként nem vagyunk felelősek semmiért. A kormány a rossz meg az a sok hülye ember, aki megválasztotta őket.
A szemét meg ott pihen az árokparton, vagy épp viszi a szél. Persze ezért is a kormány a hibás, mer' a közmunkásoknak az lenne a dolguk, hogy eltakarítsák, de csak kártyáznak a fa árnyékában meg különben sincsenek kukák sehol. De kérdem én: hogy került oda a szemét? Ki dobta el? Ki döntött úgy, hogy a kiürült kétliteres PET-palackot az autó vagy a vonat ablakán hajítja ki? Hiszen nincs már rá szükség...
Persze mindig valaki más. Az a köcsög tahó adócsaló ott előttünk, a szlovák rendszámos X5-ösből, esetleg a kocsi túlvégén ülő tudjuk mitől barna család, akik a szotyit is a padlóra köpködték vagy a szomszéd Jóska, aki nem megy el a hulladékudvarig, csak eltolja talicskán a sittet a falu végére és ott kiborítja.
Ha odalépnék valakihez és megkérdezném, nem szokott-e szemetelni, biztosan felháborodna. Hogy ő? Ő ugyan nem! Felsorolná a fenti dolgokat, mert valaki más, de ő nem. Pedig valaki eldobja azt a csikket, kihajítja az üres dobozt - és biztos, hogy nem a kukába. És nem a kormány az, nem is a kormány vagy a tudjukkik által felbérlet bérszemetelők. Mi vagyunk azok, a nagytiszteletű állampolgárok. Te és én. Nem csak ő, a harmadik, akit be lehet árulni.
Én is szemetelek, igen. Van, hogy túl messze van a kuka (már ha van), aztán csak oda repül a nejlon, ahová sikerül neki. Ha kikapja a kezemből a szél, nem futok utána. Palackot már ritkábban dobok ki, az nekem is sok mindenre jó. Szóval ritkán, de előfordul, hogy valami nem a helyére kerül. Viszont az, amit ma láttam, úgy gondolom, meggyőzött arról, hogy még ez is sok. Vállalni kell azt a kis kényelmetlenséget, el kell menni a kukáig, a helyére kell tenni a szemetet. Nem leszek harcos környezetvédő, csak annyit tudok tenni, hogy én magam nem hajigálom el a szemetet.
Szerintem ennyi is elég. Csak az kellene, hogy ezzel ne legyek egyedül. Sok minden van, amit egyedül, önmagunkban nem tudunk megváltoztatni. Attól, hogy én egyedül hőbörgök, hogy milyen kátyús az út, nem változik semmi. Kicsit többen kellünk ahhoz, hogy az államot meggyőzzük a közúthálózat rettenetes állapotáról. De ebben az egyben én egyedül is tudok mit tenni. Ha én, saját hatáskörben kevesebbet szemetelek (és eleve kevesebb szemetet termelek), az lehet hatásos. Kevesebb vacak fog lógni a fák ágain, kevesebb szemét fog úszni a vízen.
Az lenne igazán szép és jó, ha ezt többen is így gondolnák.
Egyébként szeretek vonatozni. Igen, vannak egyéb hibáim is, nem ez a legnagyobb. Ahogy néztem kifelé az ablakon, Tokaj és Rakamaz között valami érdekeset láttam. Furcsán csillogott a 38-as út töltésének oldala. Nem tudtam, mi az, még arra is gondoltam, hogy talán valami védőfólia, amit azért húztak oda, hogy ha megint kiönt a Tisza, ne áztassa el az út alépítményét.
Szó sem volt ilyesmiről: a csillogó réteg szemét volt. PET-palackok, nejlonzacskók, fóliadarabok, szatyrok borították a töltést, mégpedig vastagon. Rakamaz felé csökkent az intenzitás, de ott is egymást érték az elhajított cigarettásdobozok, flakonok és egyéb csomagolóanyagok. A faluban is "virágzott" a vasúti töltés mindkét oldala, az állomás egykori marharakodójánál is szemét volt a bokrok alján. Virányos felé sem volt jobb a helyzet, még az almafák ágain is fóliák himbálóztak. De volt szabályos (vagyis inkább szabálytalan) kis szeméthegy is, törött szennyestartóval, megnyeklett babakocsival, tejes és gyümölcsleves papírdobozokkal.
Minden tavasszal ez van: elolvad a hó, aztán előkerül minden, amit télen jótékonyan eltakart. A szemét is. Minden tavasszal elszörnyedek, mennyi mindent sikerült kihajítanunk. Mondjuk most a korábbiaknál rosszabb a helyzet.
Közhely, hogy kis hazánkban valahogy semmi sem olyan szép és jó, mint a nagy és fényes Nyugaton. Vagy legalábbis nem olyan, mint amilyennek a Nyugatot képzeljük. A hivatalokban sor, az utakon kátyú, a járdákon szemét, a sötét utcákban még sötétebb bűnözők. Bezzeg ott, Nyugaton! Ott ilyen nincs!
Mindenki másképp magyarázza a különbség okát. A legtöbben talán a kormányban keresik a hibát. Mióta az eszemet tudom, mindig rossz volt a kormány, az utca embere sosem volt vele elégedett. A hivatalokban azért van sor, mert a kormány kivonja a pénzt, nincs elég ügyintéző, aki van, az sem ért semmihez, csak jó pártember és egyébként is túl sok a papírmunka. Az utak azért kátyúsak, mert a kormány innen is lopja a pénzt, az üzemanyag adója eltűnik mindenféle titokzatos emberek zsebeiben, útfelújításra már nem jut belőle. A bűnözők is azért van rá, mert a kormány a rendőrséget pénzbehajtó intézetként működteti, csak traffipaxoznak meg büntetnek az izzókészletért, de a bűnt nem üldözik.
Ugye, mindenki hallotta már ezeket a magyarázatokat? Én is. Néha úgy gondolom, van is bennük igazság. Nem biztos, hogy az általuk festett sötét kép teljesen reális, de egyes elemek igenis valósak.
Aztán vannak, akik másképp magyarázzák a problémákat. Ők az emberek természetét okolják ezért. A fő ok náluk is ugyanaz: a kormány. Csak ezek az emberek úgy gondolják, a társadalom is felelős, mert ők választották a kormányt, elmennek szavazni, együttműködnek az élhetetlen rendszerrel. Nincs igény a szebbre, jobbra, a működésképtelen hivatalokat inkább kikerülik, "okosba" oldják meg a problémájukat, ahelyett, hogy változtatásokat követelnének. Na, akik ilyet mernek állítani, azok meg is kapják a magukat: a tudjukkik emberei, liberálkapitalisták vagy épp mindenféle alternatív, romkocsmában üldögélő bölcsészek, húzzanak el Londonba mosogatni, ha ugyan még nincsenek ott.
A fene sem tudja, kinek van igaza. Rengeteg problémánk van, a megoldást pedig egymás ellenében keressük. Nem is találjuk. Egyvalamiben azonban mindenki azonos: mindig más a hibás. Én sosem, egyénként nem vagyunk felelősek semmiért. A kormány a rossz meg az a sok hülye ember, aki megválasztotta őket.
A szemét meg ott pihen az árokparton, vagy épp viszi a szél. Persze ezért is a kormány a hibás, mer' a közmunkásoknak az lenne a dolguk, hogy eltakarítsák, de csak kártyáznak a fa árnyékában meg különben sincsenek kukák sehol. De kérdem én: hogy került oda a szemét? Ki dobta el? Ki döntött úgy, hogy a kiürült kétliteres PET-palackot az autó vagy a vonat ablakán hajítja ki? Hiszen nincs már rá szükség...
Persze mindig valaki más. Az a köcsög tahó adócsaló ott előttünk, a szlovák rendszámos X5-ösből, esetleg a kocsi túlvégén ülő tudjuk mitől barna család, akik a szotyit is a padlóra köpködték vagy a szomszéd Jóska, aki nem megy el a hulladékudvarig, csak eltolja talicskán a sittet a falu végére és ott kiborítja.
Ha odalépnék valakihez és megkérdezném, nem szokott-e szemetelni, biztosan felháborodna. Hogy ő? Ő ugyan nem! Felsorolná a fenti dolgokat, mert valaki más, de ő nem. Pedig valaki eldobja azt a csikket, kihajítja az üres dobozt - és biztos, hogy nem a kukába. És nem a kormány az, nem is a kormány vagy a tudjukkik által felbérlet bérszemetelők. Mi vagyunk azok, a nagytiszteletű állampolgárok. Te és én. Nem csak ő, a harmadik, akit be lehet árulni.
Én is szemetelek, igen. Van, hogy túl messze van a kuka (már ha van), aztán csak oda repül a nejlon, ahová sikerül neki. Ha kikapja a kezemből a szél, nem futok utána. Palackot már ritkábban dobok ki, az nekem is sok mindenre jó. Szóval ritkán, de előfordul, hogy valami nem a helyére kerül. Viszont az, amit ma láttam, úgy gondolom, meggyőzött arról, hogy még ez is sok. Vállalni kell azt a kis kényelmetlenséget, el kell menni a kukáig, a helyére kell tenni a szemetet. Nem leszek harcos környezetvédő, csak annyit tudok tenni, hogy én magam nem hajigálom el a szemetet.
Szerintem ennyi is elég. Csak az kellene, hogy ezzel ne legyek egyedül. Sok minden van, amit egyedül, önmagunkban nem tudunk megváltoztatni. Attól, hogy én egyedül hőbörgök, hogy milyen kátyús az út, nem változik semmi. Kicsit többen kellünk ahhoz, hogy az államot meggyőzzük a közúthálózat rettenetes állapotáról. De ebben az egyben én egyedül is tudok mit tenni. Ha én, saját hatáskörben kevesebbet szemetelek (és eleve kevesebb szemetet termelek), az lehet hatásos. Kevesebb vacak fog lógni a fák ágain, kevesebb szemét fog úszni a vízen.
Az lenne igazán szép és jó, ha ezt többen is így gondolnák.
2013. március 9., szombat
Mentális csőd
Vannak nekem ismerőseim. Igen, igazi emberek, nem csak olyanok, akik a képzeletemben élnek. Ezek között vannak nők is. Ez önmagában nem probléma, elvégre a nőknek is van létjogosultságuk, viszont nekem - fene sem tudja, miért - van egy olyan beidegződésem, hogy a nőkkel megpróbálok értelmesen beszélni. Na, ebből szoktak gondok lenni, nem is kicsik.
Az egyik kedves ismerősömmel találkoztunk nemrég, jó fél év után. Vagy lehet, hogy több is volt. A neve legyen mondjuk Kriszta*. Rendkívül gyönyörűséges leányzóról van szó: nagyon magas (178 cm), hihetetlenül vékony (de azért formás), szőke, kékszemű, szép az arca - mint valami modell. A férfiak forognak utána, a nők meg irigylik. Ráadásul ezek mellett rendkívül okos, több nyelven beszél, diplomája van (nem ám himi-humi divatfőiskolán büfé-ruhatár szakon). Egyszóval már-már a tökéletesség mintaképe.
Persze nincs olyan nő, aki tökéletesnek találja a külsejét. Ő sem ilyen. El is kezdett nekem panaszkodni. Mondjuk nem értem, miért nekem mondta, az ilyet a nők általában a barátnőikkel szokták megbeszélni, mi meg bizonyos adminisztratív okok miatt sosem voltunk barátnők és már nem is leszünk. Na, de a lényeg, hogy panaszkodott nekem egy sort. Én meg próbáltam logikusan feldolgozni. Nem kellett volna.
- Híznom kellene.
- Híznod? Minek?
- Túl vékony vagyok.
- Azt nem mondanám, hogy túl vékony vagy. Tovább már ne fogyj, mert akkor már tényleg beáll a csont és bőr állapot, de még nem vagy túl vékony. Viszont az tény, hogy nem ártana meg, ha itt-ott kicsit kigömbölyödnél.
- Disznó!
- Most miért?
- Azért, mert te is olyan vagy, mint a többi férfi!
- Mér', milyen legyek? Amúgy meg nem azt mondtad te is, hogy híznod kéne?
- Jól van na. De most mondd meg: 178 centihez 51 kiló, ez borzasztó kevés!
- Nézd: én ehhez nem értek (és nem is akarok - gondolom magamban).
- Akkor most tudd meg, hogy kevés. Még 6-7 kilót gond nélkül felszedhetnék.
- Mondom, nem is állna rosszul. (hogy ezért mit fogok kapni...)
- Ja, csak nem mindegy, hová. Ha felszedem hasra, attól ronda leszek. De nézd meg: a karom is lehetne vastagabb, a combom is, fenékre sem ártana egy kicsi...
- Na és hogy szeretnéd elérni, hogy csak oda menjenek fel a kilók, ahová gondolod? (b*ssza meg, az előbb letol, mert disznó vagyok, most pedig pont ugyanazt mondja, mint én!)
- Edzeni kéne. De ahhoz nincs kedvem meg sok idő.
- Akkor közlekedj biciklivel, van neked olyanod.
- Van, de az meg a pincében van, nincs kedvem felhozni. Utána meg mindig levinni, zárogatni...
- Akkor ne biciklizz.
- De akkor meg csúnyán fogok hízni!
- Akkor találj valami más megoldást! (és lehetőleg fejezd be a problémázást, mielőtt ideges leszek...)
- De mondjuk azt sem tudom, hogy kellene felszedni azt a pár kilót.
- Mondjuk egyél.
- De mikor?
- Mikor éhes vagy. (mikor, mikor, b*zmeg - ennyire hülye nem lehetsz!)
- Reggelizni kellene, az lenne a jó.
- És mi akadályoz meg benne?
- Hát az, hogy a koliban nincs saját konyhánk.
- Elég sok koli van, ahol nincs mindenkinek saját konyhája, de azért van, aki reggelizik ott is...
- Igen, de nekünk a szoba előterében csak ilyen kis izé van, rajta mikró meg ilyenek. Ha ott csinálok enni, felébresztem a többieket.
- Rendes konyha nincs?
- De van, csak oda nincs kedvem egyedül kicuccolni.
- Akkor próbáld meg valakivel együtt! (WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! NEM IGAZ!)
- Hát de kivel? Meg amúgy is, nincs rá időm reggel.
- Akkor ne főzőcskézz, hanem menj el a boltba, vegyél valamit!
- De hová?
- Ott van a kolitól nem messze a kisbolt, ott van péksütemény meg pizza.
- De nincs kedvem reggel sétálni.
- (nem, nem igaz, ez nem valóság, csak szívat)
Eltelt egy kis idő, más kapcsán előkerültek a kollégiumi szobatársai.
- Basszus, Anita is... Felkel 6-kor és nem tudok aludni tőle. Megy ki a konyhába reggelit készíteni, csörög...
- Szóval felkelsz rá.
- Igen.
- És kimegy a konyhába.
- Pontosan.
- Akkor talán menj vele együtt te is, készíts reggelit és nem leszel egyedül. (ne nekem kelljen már ezt is kitalálni, te laksz ott, virágszálam!)
- De az sem jó.
- Miért?
- Mert nincs kedvem 6-kor kelni.
- Hát, ezzel nem tudok mit kezdeni...
- Viszont akkor is kellene reggelizni... Valami olyan kellene, ami jól eláll. Egyszer megcsinálom és egy hétig jó, nem kell vele minden nap vesződni.
- Füstölt szalonna.
- Aj, ne legyél már hülye! Én komolyan gondoltam!
- Én is. (b*zmeg, most mi nem jó?)
- Mondjuk szeretem a szalonnát...
- Na, látod (akkor meg mit problémázol?)
- De reggel annyira azért nincs étvágyam, hogy meg tudjak enni egy darab szalonnát.
- Sajnos ezen sem segíthetek...
Sok mindenről beszélgettünk még, de nálam ez verte ki a biztosítékot. Nem tudtam rájönni, milyen logika alapján fűzte fel, amit mondott - bár igazából nem is nagyon akartam. Így szoktam meg, ilyennek szeretem. Csak sok türelem kell hozzá.
Ja, és később megoldotta a reggelizés problémáját.
Most épp fehérjeturmixot reggelizik, mert az hamar megvan.
Nem mondok semmit.
* Nem mindig használok valódi neveket - most épp nem.
Az egyik kedves ismerősömmel találkoztunk nemrég, jó fél év után. Vagy lehet, hogy több is volt. A neve legyen mondjuk Kriszta*. Rendkívül gyönyörűséges leányzóról van szó: nagyon magas (178 cm), hihetetlenül vékony (de azért formás), szőke, kékszemű, szép az arca - mint valami modell. A férfiak forognak utána, a nők meg irigylik. Ráadásul ezek mellett rendkívül okos, több nyelven beszél, diplomája van (nem ám himi-humi divatfőiskolán büfé-ruhatár szakon). Egyszóval már-már a tökéletesség mintaképe.
Persze nincs olyan nő, aki tökéletesnek találja a külsejét. Ő sem ilyen. El is kezdett nekem panaszkodni. Mondjuk nem értem, miért nekem mondta, az ilyet a nők általában a barátnőikkel szokták megbeszélni, mi meg bizonyos adminisztratív okok miatt sosem voltunk barátnők és már nem is leszünk. Na, de a lényeg, hogy panaszkodott nekem egy sort. Én meg próbáltam logikusan feldolgozni. Nem kellett volna.
- Híznom kellene.
- Híznod? Minek?
- Túl vékony vagyok.
- Azt nem mondanám, hogy túl vékony vagy. Tovább már ne fogyj, mert akkor már tényleg beáll a csont és bőr állapot, de még nem vagy túl vékony. Viszont az tény, hogy nem ártana meg, ha itt-ott kicsit kigömbölyödnél.
- Disznó!
- Most miért?
- Azért, mert te is olyan vagy, mint a többi férfi!
- Mér', milyen legyek? Amúgy meg nem azt mondtad te is, hogy híznod kéne?
- Jól van na. De most mondd meg: 178 centihez 51 kiló, ez borzasztó kevés!
- Nézd: én ehhez nem értek (és nem is akarok - gondolom magamban).
- Akkor most tudd meg, hogy kevés. Még 6-7 kilót gond nélkül felszedhetnék.
- Mondom, nem is állna rosszul. (hogy ezért mit fogok kapni...)
- Ja, csak nem mindegy, hová. Ha felszedem hasra, attól ronda leszek. De nézd meg: a karom is lehetne vastagabb, a combom is, fenékre sem ártana egy kicsi...
- Na és hogy szeretnéd elérni, hogy csak oda menjenek fel a kilók, ahová gondolod? (b*ssza meg, az előbb letol, mert disznó vagyok, most pedig pont ugyanazt mondja, mint én!)
- Edzeni kéne. De ahhoz nincs kedvem meg sok idő.
- Akkor közlekedj biciklivel, van neked olyanod.
- Van, de az meg a pincében van, nincs kedvem felhozni. Utána meg mindig levinni, zárogatni...
- Akkor ne biciklizz.
- De akkor meg csúnyán fogok hízni!
- Akkor találj valami más megoldást! (és lehetőleg fejezd be a problémázást, mielőtt ideges leszek...)
- De mondjuk azt sem tudom, hogy kellene felszedni azt a pár kilót.
- Mondjuk egyél.
- De mikor?
- Mikor éhes vagy. (mikor, mikor, b*zmeg - ennyire hülye nem lehetsz!)
- Reggelizni kellene, az lenne a jó.
- És mi akadályoz meg benne?
- Hát az, hogy a koliban nincs saját konyhánk.
- Elég sok koli van, ahol nincs mindenkinek saját konyhája, de azért van, aki reggelizik ott is...
- Igen, de nekünk a szoba előterében csak ilyen kis izé van, rajta mikró meg ilyenek. Ha ott csinálok enni, felébresztem a többieket.
- Rendes konyha nincs?
- De van, csak oda nincs kedvem egyedül kicuccolni.
- Akkor próbáld meg valakivel együtt! (WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! NEM IGAZ!)
- Hát de kivel? Meg amúgy is, nincs rá időm reggel.
- Akkor ne főzőcskézz, hanem menj el a boltba, vegyél valamit!
- De hová?
- Ott van a kolitól nem messze a kisbolt, ott van péksütemény meg pizza.
- De nincs kedvem reggel sétálni.
- (nem, nem igaz, ez nem valóság, csak szívat)
Eltelt egy kis idő, más kapcsán előkerültek a kollégiumi szobatársai.
- Basszus, Anita is... Felkel 6-kor és nem tudok aludni tőle. Megy ki a konyhába reggelit készíteni, csörög...
- Szóval felkelsz rá.
- Igen.
- És kimegy a konyhába.
- Pontosan.
- Akkor talán menj vele együtt te is, készíts reggelit és nem leszel egyedül. (ne nekem kelljen már ezt is kitalálni, te laksz ott, virágszálam!)
- De az sem jó.
- Miért?
- Mert nincs kedvem 6-kor kelni.
- Hát, ezzel nem tudok mit kezdeni...
- Viszont akkor is kellene reggelizni... Valami olyan kellene, ami jól eláll. Egyszer megcsinálom és egy hétig jó, nem kell vele minden nap vesződni.
- Füstölt szalonna.
- Aj, ne legyél már hülye! Én komolyan gondoltam!
- Én is. (b*zmeg, most mi nem jó?)
- Mondjuk szeretem a szalonnát...
- Na, látod (akkor meg mit problémázol?)
- De reggel annyira azért nincs étvágyam, hogy meg tudjak enni egy darab szalonnát.
- Sajnos ezen sem segíthetek...
Sok mindenről beszélgettünk még, de nálam ez verte ki a biztosítékot. Nem tudtam rájönni, milyen logika alapján fűzte fel, amit mondott - bár igazából nem is nagyon akartam. Így szoktam meg, ilyennek szeretem. Csak sok türelem kell hozzá.
Ja, és később megoldotta a reggelizés problémáját.
Most épp fehérjeturmixot reggelizik, mert az hamar megvan.
Nem mondok semmit.
* Nem mindig használok valódi neveket - most épp nem.
Erős kezdés
Reggel 6.
Csörög az óra.
Rohadnál meg, aludni akarok!
Nem fogok.
Redőny fel: ez csak a diófa, nem a Füredi út. Ma biztos ott se olyan nagy a dugó, szombat van.
Fürdőszoba, mosakodás.
A tükörben az arc napról napra egyre csúnyább.
Mondjuk sosem volt igazán szép.
A postaládában újság, behozom.
Címlapfotó - borzalmas.
Napi vicc - nem annyira sz*r, de nem is jó.
Garfield - ez igen, ez végre tetszik!
Nap szépe - hát, legalább önbizalma van...
Időjárás - pont olyan okádék lesz az idő, mint amilyen most.
Persze az időjárásnál van minden, pollenjelentés, hójelentés és közlekedésmeteorológia. A közlekedésmeteorológia rovatban mára csak egy rövid jótanács jutott:
Hétvégén sok tapasztalatlan sofőr, "vasárnapi autós" van az utakon. Vezessen figyelmesen!
Rövid, tömör, de legalább őszinte. Feldobta a reggelemet, erős kezdéssel indul a nap.
Csörög az óra.
Rohadnál meg, aludni akarok!
Nem fogok.
Redőny fel: ez csak a diófa, nem a Füredi út. Ma biztos ott se olyan nagy a dugó, szombat van.
Fürdőszoba, mosakodás.
A tükörben az arc napról napra egyre csúnyább.
Mondjuk sosem volt igazán szép.
A postaládában újság, behozom.
Címlapfotó - borzalmas.
Napi vicc - nem annyira sz*r, de nem is jó.
Garfield - ez igen, ez végre tetszik!
Nap szépe - hát, legalább önbizalma van...
Időjárás - pont olyan okádék lesz az idő, mint amilyen most.
Persze az időjárásnál van minden, pollenjelentés, hójelentés és közlekedésmeteorológia. A közlekedésmeteorológia rovatban mára csak egy rövid jótanács jutott:
Hétvégén sok tapasztalatlan sofőr, "vasárnapi autós" van az utakon. Vezessen figyelmesen!
Rövid, tömör, de legalább őszinte. Feldobta a reggelemet, erős kezdéssel indul a nap.
2013. március 8., péntek
Ünnep
Na, lássuk... Azt hiszem, ezt meg tudom sütni. Nem ünnepi, de tőlem ennyi is legyen elég.
Fél kiló, 25 deka, 25 de... Ja, nem, csak 20.
Úgy bele, összedolgozom.
Ragad.
Szétesik.
Na, majd a tojástól!
Ja, hogy a másodiknak csak a sárgája kell?
Nézzük...
Jó, összeállt.
A kezemmel is.
Gyere már le!
Ha ragad, akkor... Igen, akkor hidegre.
Oda mész, úgy.
Letelt már?
Nem.
Jó, addig megírom a szakmai beszámolót a pályázathoz.
B*ssza meg, hol csörög?
Hol van?
Na, szia, virágszálam, mondjad!
Önéletrajz?
Most?
Jól van, mindjárt fellépek Skype-ra, aztán mondom.
Rendben.
Huh, na, még ezt a bekezdést fejezzem be, aztán önéletrajzozunk.
Hogy én mindig ilyen felelőtlen ígéreteket teszek...
Már megint csörögsz, te mocsok?
Mondjad!
Nyíregyházára? Vasárnap délelőtt.
Neked nem jó? Nekem meg a többi nap nem jó.
Hát akkor intézd úgy, hogy szombaton ne rúgj be, mint az albán szamár és vasárnap délelőtt észnél légy!
Jó, akkor vasárnap délelőtt.
Na, itt vagyok már, tündérkém, nem kell félni. Mutasd, mit kell alkotni!
Ó, ehhez alig kell hozzányúlni.
Azt ott írd át táblázatra, írd bele a szakdolgozatod témáját, aztán...
Hová mész?
Anyukád is jókor talál meg...
Nem haragszom, menj csak, majd este.
Na, állt már eleget?
Jó lesz ez, nem ragad, elnyújtom.
Szerintem pont jó.
A sütőt meg elfelejtettem bemelegíteni...
Na, jó már?
Jó meleg, mehet be!
Na, ez mi a k*rva élet?
Mit hoztál?
Milyen nyúlketrec?
Ide?
Szólhattál volna előre, akkor kitakarítok alatta.
Nem, nem 195. 175.
Igen, centi.
Hát, ez most így vagy elfér, vagy nem.
Vigyük be?
De most hová mész?
Nem ér rá az a k*rva lottó?
Ó, de jó...
Nem érdekel, behúzom egyedül.
Hó-ru...
Hol a Flector, b*ssza meg?
Na, még egy kicsit...
Nem fér el.
Sok a 195 centi.
Várjál, ha így fordítom...
Hohó, megvan!
Csak... Ferde.
Ja, igen, itt összefolyós a padló.
Na, oda egy fát, ide egyet...
Jó, kész, egyenes. Mehetünk be.
Mi ez a szag?
B*SSZA MEG, A SÜTEMÉNY!
Hú, hála az égnek nem nagyon égett meg.
Hát így sütöttem én ma nőnapi süteményt. Nem egyszerű az élet.
Fél kiló, 25 deka, 25 de... Ja, nem, csak 20.
Úgy bele, összedolgozom.
Ragad.
Szétesik.
Na, majd a tojástól!
Ja, hogy a másodiknak csak a sárgája kell?
Nézzük...
Jó, összeállt.
A kezemmel is.
Gyere már le!
Ha ragad, akkor... Igen, akkor hidegre.
Oda mész, úgy.
Letelt már?
Nem.
Jó, addig megírom a szakmai beszámolót a pályázathoz.
B*ssza meg, hol csörög?
Hol van?
Na, szia, virágszálam, mondjad!
Önéletrajz?
Most?
Jól van, mindjárt fellépek Skype-ra, aztán mondom.
Rendben.
Huh, na, még ezt a bekezdést fejezzem be, aztán önéletrajzozunk.
Hogy én mindig ilyen felelőtlen ígéreteket teszek...
Már megint csörögsz, te mocsok?
Mondjad!
Nyíregyházára? Vasárnap délelőtt.
Neked nem jó? Nekem meg a többi nap nem jó.
Hát akkor intézd úgy, hogy szombaton ne rúgj be, mint az albán szamár és vasárnap délelőtt észnél légy!
Jó, akkor vasárnap délelőtt.
Na, itt vagyok már, tündérkém, nem kell félni. Mutasd, mit kell alkotni!
Ó, ehhez alig kell hozzányúlni.
Azt ott írd át táblázatra, írd bele a szakdolgozatod témáját, aztán...
Hová mész?
Anyukád is jókor talál meg...
Nem haragszom, menj csak, majd este.
Na, állt már eleget?
Jó lesz ez, nem ragad, elnyújtom.
Szerintem pont jó.
A sütőt meg elfelejtettem bemelegíteni...
Na, jó már?
Jó meleg, mehet be!
Na, ez mi a k*rva élet?
Mit hoztál?
Milyen nyúlketrec?
Ide?
Szólhattál volna előre, akkor kitakarítok alatta.
Nem, nem 195. 175.
Igen, centi.
Hát, ez most így vagy elfér, vagy nem.
Vigyük be?
De most hová mész?
Nem ér rá az a k*rva lottó?
Ó, de jó...
Nem érdekel, behúzom egyedül.
Hó-ru...
Hol a Flector, b*ssza meg?
Na, még egy kicsit...
Nem fér el.
Sok a 195 centi.
Várjál, ha így fordítom...
Hohó, megvan!
Csak... Ferde.
Ja, igen, itt összefolyós a padló.
Na, oda egy fát, ide egyet...
Jó, kész, egyenes. Mehetünk be.
Mi ez a szag?
B*SSZA MEG, A SÜTEMÉNY!
Hú, hála az égnek nem nagyon égett meg.
Hát így sütöttem én ma nőnapi süteményt. Nem egyszerű az élet.
A múlt árnyai
Hiányzik Debrecen.
Lassan már két éve, hogy elköltöztem onnan, azóta történt sok minden, most mégis hiányzik. De nem tudom, miért.
Csörög az óra 6-kor, felkelek, felhúzom a redőnyt és várnám, hogy a Füredi úti dugó táruljon a szemem elé, de csak a diófát látom. Mondjuk az se rossz. Mosakodás, reggeli, felveszem a munkásruhámat, irány a műhely! Igen, itt majd lekötöm magamat, jó lesz.
Nem jó. Eszembe jut a Doberdó utcai kereszteződés, a mindenfelé kanyargó buszok, a buszmegálló a gimnázium előtt. A fene se tudja, miért, összesen talán ha háromszor jártam arra. Látom magam előtt a Mikszáth Kálmán utca végét is, a nagy bérház mögött kezdődik a Cívis, ott a szélforgó. Itt, előttem meg az aknadeszka, le is fejeltem, mert nem arra figyeltem.
Ebédszünet, mérsékelten tiszta tányér, közepes minőségű menzás koszt. Mi lehet velem? Már rég otthagytam a cívisvárost, miért pont most jutott eszembe? Nincs jobb dolgom?
Délután elméletileg dolgozom, a gyakorlatban képek cikáznak a fejemben. Állok a Csokonai Színház előtt, süt a Nap, dögmeleg van, belőlem meg dől a ragasztószag, mert ajándékot gyártottunk Tominak. Mindegy, így fogok színházba menni, csak jöjjenek meg a többiek. Látom magam előtt a Bem téri villamosmegállót, péntek délelőtt van, napsütés, de még hideg. Jön a villamos, de nem rohanok utána. Felesleges.
Nem jó ez így, nem tudok figyelni arra, mit csinálok. Már megint megvágtam a kezemet, kimászom, bekötöm. Valami nem stimmel itt. Valami nem jó.
Képzeletben persze máshol járok: este van, besötétedett, én meg a Füredin megyek hazafelé. Néznek rám, mint a hülyére, mit keresek ott nagy táskával, mikor általában mindenki szemből, a villamosmegálló felől jön. Kicsit később már a Bolyai utcán megyek valahová - magam sem tudom, miért és hová. Utána meg - szintén csak képzeletben - jól eltévedek az Árpád tér környéki kis utcákban.
Vissza kellene térni a valóságba, de nem megy. A 35-ös út mellett kóválygok Józsán, vagy épp a Balmazújvárosi út melletti üzletközpontok között próbálok nem eltévedni (de mit kerestem én ott?). Utána meg csak ülök a Csemete utca sarkán és bámulom a lassan elfogyó Holdat. Nem itt vagyok, nem ebben a világban, ottragadtam valahol a messzeségben - térben és időben egyaránt.
Nincs kiút, nem változik a helyzet. Nem tudom kiverni a fejemből Debrecent. Szép volt ott, jó volt ott, azt hittem, már megszoktam, hogy vége. De úgy tűnik, még nem sikerült. Pedig jó lenne végre tudomásul venni, hogy már soha nem térhetek vissza oda.
Lassan már két éve, hogy elköltöztem onnan, azóta történt sok minden, most mégis hiányzik. De nem tudom, miért.
Csörög az óra 6-kor, felkelek, felhúzom a redőnyt és várnám, hogy a Füredi úti dugó táruljon a szemem elé, de csak a diófát látom. Mondjuk az se rossz. Mosakodás, reggeli, felveszem a munkásruhámat, irány a műhely! Igen, itt majd lekötöm magamat, jó lesz.
Nem jó. Eszembe jut a Doberdó utcai kereszteződés, a mindenfelé kanyargó buszok, a buszmegálló a gimnázium előtt. A fene se tudja, miért, összesen talán ha háromszor jártam arra. Látom magam előtt a Mikszáth Kálmán utca végét is, a nagy bérház mögött kezdődik a Cívis, ott a szélforgó. Itt, előttem meg az aknadeszka, le is fejeltem, mert nem arra figyeltem.
Ebédszünet, mérsékelten tiszta tányér, közepes minőségű menzás koszt. Mi lehet velem? Már rég otthagytam a cívisvárost, miért pont most jutott eszembe? Nincs jobb dolgom?
Délután elméletileg dolgozom, a gyakorlatban képek cikáznak a fejemben. Állok a Csokonai Színház előtt, süt a Nap, dögmeleg van, belőlem meg dől a ragasztószag, mert ajándékot gyártottunk Tominak. Mindegy, így fogok színházba menni, csak jöjjenek meg a többiek. Látom magam előtt a Bem téri villamosmegállót, péntek délelőtt van, napsütés, de még hideg. Jön a villamos, de nem rohanok utána. Felesleges.
Nem jó ez így, nem tudok figyelni arra, mit csinálok. Már megint megvágtam a kezemet, kimászom, bekötöm. Valami nem stimmel itt. Valami nem jó.
Képzeletben persze máshol járok: este van, besötétedett, én meg a Füredin megyek hazafelé. Néznek rám, mint a hülyére, mit keresek ott nagy táskával, mikor általában mindenki szemből, a villamosmegálló felől jön. Kicsit később már a Bolyai utcán megyek valahová - magam sem tudom, miért és hová. Utána meg - szintén csak képzeletben - jól eltévedek az Árpád tér környéki kis utcákban.
Vissza kellene térni a valóságba, de nem megy. A 35-ös út mellett kóválygok Józsán, vagy épp a Balmazújvárosi út melletti üzletközpontok között próbálok nem eltévedni (de mit kerestem én ott?). Utána meg csak ülök a Csemete utca sarkán és bámulom a lassan elfogyó Holdat. Nem itt vagyok, nem ebben a világban, ottragadtam valahol a messzeségben - térben és időben egyaránt.
Nincs kiút, nem változik a helyzet. Nem tudom kiverni a fejemből Debrecent. Szép volt ott, jó volt ott, azt hittem, már megszoktam, hogy vége. De úgy tűnik, még nem sikerült. Pedig jó lenne végre tudomásul venni, hogy már soha nem térhetek vissza oda.
2013. március 7., csütörtök
Jegyeket, bérleteket!
Ma már szövegeltem eleget feleslegesen. Megígértem, hogy lesznek sztorik, azt' tessék: sehol semmi. Írok is már valamit, hogy ne legyenek üresek az ígéreteim, töltsem meg őket tartalommal.
Ez a sztori igen régi, már baráti társaságban is sokszor elmeséltem és egy korábbi blogomon is szerepelt. De ettől függetlenül még mindig tetszik, úgyhogy most ide is megírom, hátha van még, aki nem hallotta vagy olvasta.
2004 januárja volt, annak is az eleje. Én meg 15 évesen, elsős gimnazistaként éppen Miskolcra jártam. Mivel nem ott laktam, ezért kolis voltam, vonattal jártam haza hétvégente. Éppen a téli szünet után mentem volna Miskolcra, ez volt az első vasárnap. Jó negyed órával a vonat indulása előtt megérkeztem az állomásra és ahogy illik, a pénztárhoz fáradtam.
- Jó estét! - köszöntem illedelmesen, mert addigra már megtanultam köszönni is.
- Jó estét!
- Miskolcig kérek egy diákjegyet.
- A Tiszaira vagy a Gömörire?
Kis kitérő azoknak, akik nem tudnák: Miskolcnak két nagy vasútállomása van, mégpedig a Tiszai és a Gömöri pályaudvar. A Tiszai a "nagy" állomás, oda futnak be az IC-k, a gyorsvonatok, az a nagyobb forgalmú. A Gömöri kisebb, rettenetesen elhanyagolt, a forgalma is szerényebb: az ózdi és tornanádaskai személyvonatok járnak errefelé. Ha valaki Miskolcra akar menni vonattal, szinte biztos, hogy a Tiszaira érkezik, tőlünk is oda mennek a vonatok. Ezért nem is értettem a kérdést.
- A Gömörire, csókolom!
- De én oda nem tudok jegyet adni, mert innen oda egy vonat sem megy!
- Akkor meg miért tetszett kérdezni?
A pénztáros hölgy nagyon nem értette a dolgot, de hála az égnek összerakta, mit akarok és megkaptam a jegyemet a Tiszaira. Felszálltam a vonatra, jött több, mint fél óra zötykölődés Miskolcig, majd leszálltam és mentem az MVK (egykoron MKV, ma már MVK Zrt.) bérletpénztárához. Hó eleje volt, villamosbérletet kellett vennem. A kollégiumtól a gimiig villamossal lehetett menni, nem kellett a drágább kombinált bérlet. Emlékszem, akkor emelték meg a tanuló villamosbérlet árát 550 Ft-ra - haj, de rég is volt!
Álltam a sorban, közben figyeltem, mi zajlik előttem. Aki diák vagy nyugdíjas bérletet kért, attól megkérdezte a pénztáros, hogy diáknak vagy nyugdíjasnak lesz-e. A két bérlet ugyanis teljesen egyforma volt, csak abban volt különbség, hogy a tulajdonos diák- vagy nyugdíjasigazolvány számát írta-e rá. Nem értettem, mire fel ez a nagy hajcihő, de megláttam a falon egy plakátot, miszerint az MVK éppen az utazási igényeket méri fel, ezért a pénztárosok lehet, hogy kérdéseket fognak feltenni, szíves türelmüket kérjük, köszönjük, satöbbi. Rendben van, ha értem ténykednek, az nem zavar.
Sorra kerültem, odaléptem, köszöntem, aztán mondtam a magamét:
- Egy diák villamosbérletet kérek!
- Diák villamos?
- Igen!
Megkeres, letép, egy pecsét, még egy pecsét, ötszázötven, ötven lenne-e esetleg, köszönöm, viszlát - jaj, ne haragudjon, fiatalember, még egy kérdés! Diáknak vagy nyugdíjasnak lesz?
Szó se róla, akkoriban szép, nagyra nőtt gyerek voltam (inkább nagyra nőtt, mint szép), de azért valamivel fiatalabbnak néztem ki, mint az akkor érvényes nyugdíjkorhatár. Még abban a helyzetben, a lámpák fénye alatt is. Így hát csak szelíden visszakérdeztem:
- Maga szerint?
- Ööö... Diák?
- Nyert, diák. Viszontlátásra!
Addig azt hittem, a gondolkodás egy általános cselekmény, mindenki képes rá alkalmazza is ezt a hétköznapokban, a gondolkodás hajtóereje, a logika pedig átszövi életünket. Akkor viszont rá kellett jönnöm, hogy a logikának legalább két változata van: a pénztár üvegén kívüli és belüli logika. És a kettő egymással nem kompatibilis.
Ez a sztori igen régi, már baráti társaságban is sokszor elmeséltem és egy korábbi blogomon is szerepelt. De ettől függetlenül még mindig tetszik, úgyhogy most ide is megírom, hátha van még, aki nem hallotta vagy olvasta.
2004 januárja volt, annak is az eleje. Én meg 15 évesen, elsős gimnazistaként éppen Miskolcra jártam. Mivel nem ott laktam, ezért kolis voltam, vonattal jártam haza hétvégente. Éppen a téli szünet után mentem volna Miskolcra, ez volt az első vasárnap. Jó negyed órával a vonat indulása előtt megérkeztem az állomásra és ahogy illik, a pénztárhoz fáradtam.
- Jó estét! - köszöntem illedelmesen, mert addigra már megtanultam köszönni is.
- Jó estét!
- Miskolcig kérek egy diákjegyet.
- A Tiszaira vagy a Gömörire?
Kis kitérő azoknak, akik nem tudnák: Miskolcnak két nagy vasútállomása van, mégpedig a Tiszai és a Gömöri pályaudvar. A Tiszai a "nagy" állomás, oda futnak be az IC-k, a gyorsvonatok, az a nagyobb forgalmú. A Gömöri kisebb, rettenetesen elhanyagolt, a forgalma is szerényebb: az ózdi és tornanádaskai személyvonatok járnak errefelé. Ha valaki Miskolcra akar menni vonattal, szinte biztos, hogy a Tiszaira érkezik, tőlünk is oda mennek a vonatok. Ezért nem is értettem a kérdést.
- A Gömörire, csókolom!
- De én oda nem tudok jegyet adni, mert innen oda egy vonat sem megy!
- Akkor meg miért tetszett kérdezni?
A pénztáros hölgy nagyon nem értette a dolgot, de hála az égnek összerakta, mit akarok és megkaptam a jegyemet a Tiszaira. Felszálltam a vonatra, jött több, mint fél óra zötykölődés Miskolcig, majd leszálltam és mentem az MVK (egykoron MKV, ma már MVK Zrt.) bérletpénztárához. Hó eleje volt, villamosbérletet kellett vennem. A kollégiumtól a gimiig villamossal lehetett menni, nem kellett a drágább kombinált bérlet. Emlékszem, akkor emelték meg a tanuló villamosbérlet árát 550 Ft-ra - haj, de rég is volt!
Álltam a sorban, közben figyeltem, mi zajlik előttem. Aki diák vagy nyugdíjas bérletet kért, attól megkérdezte a pénztáros, hogy diáknak vagy nyugdíjasnak lesz-e. A két bérlet ugyanis teljesen egyforma volt, csak abban volt különbség, hogy a tulajdonos diák- vagy nyugdíjasigazolvány számát írta-e rá. Nem értettem, mire fel ez a nagy hajcihő, de megláttam a falon egy plakátot, miszerint az MVK éppen az utazási igényeket méri fel, ezért a pénztárosok lehet, hogy kérdéseket fognak feltenni, szíves türelmüket kérjük, köszönjük, satöbbi. Rendben van, ha értem ténykednek, az nem zavar.
Sorra kerültem, odaléptem, köszöntem, aztán mondtam a magamét:
- Egy diák villamosbérletet kérek!
- Diák villamos?
- Igen!
Megkeres, letép, egy pecsét, még egy pecsét, ötszázötven, ötven lenne-e esetleg, köszönöm, viszlát - jaj, ne haragudjon, fiatalember, még egy kérdés! Diáknak vagy nyugdíjasnak lesz?
Szó se róla, akkoriban szép, nagyra nőtt gyerek voltam (inkább nagyra nőtt, mint szép), de azért valamivel fiatalabbnak néztem ki, mint az akkor érvényes nyugdíjkorhatár. Még abban a helyzetben, a lámpák fénye alatt is. Így hát csak szelíden visszakérdeztem:
- Maga szerint?
- Ööö... Diák?
- Nyert, diák. Viszontlátásra!
Addig azt hittem, a gondolkodás egy általános cselekmény, mindenki képes rá alkalmazza is ezt a hétköznapokban, a gondolkodás hajtóereje, a logika pedig átszövi életünket. Akkor viszont rá kellett jönnöm, hogy a logikának legalább két változata van: a pénztár üvegén kívüli és belüli logika. És a kettő egymással nem kompatibilis.
Ki az a Murphy?
Na, vajon ki ő? Ki jut róla eszébe az egyszeri, gyanútlan olvasónak?
Igen, az a Murphy. Egészen pontosan ifj. Edward Aloysius Murphy repülőmérnök, az Egyesült Államok hadseregének őrnagya, akinek azt a híres kijelentést tulajdonítják, miszerint ami elromolhat, az el is romlik.
Nos, én magam nem vagyok Murphy, nem is így hívnak. Van viszont egy igen kedves ismerősöm, akit Timinek hívnak. Lehet, hogy többször is fog szerepelni a blogon. Nem is olyan rég azt írta nekem, hogy a 21. században már én vagyok Murphy, utalva ezzel némiképp zavaros hétköznapjaimra.
Ha így van, én nem ellenkezem a cím ellen. Mérnök ugyan nem vagyok, őrnagy sem, de bármikor be tudom bizonyítani, hogy Murphy törvénye igaz. Ha kell, többféleképpen is.
Igen, az a Murphy. Egészen pontosan ifj. Edward Aloysius Murphy repülőmérnök, az Egyesült Államok hadseregének őrnagya, akinek azt a híres kijelentést tulajdonítják, miszerint ami elromolhat, az el is romlik.
Nos, én magam nem vagyok Murphy, nem is így hívnak. Van viszont egy igen kedves ismerősöm, akit Timinek hívnak. Lehet, hogy többször is fog szerepelni a blogon. Nem is olyan rég azt írta nekem, hogy a 21. században már én vagyok Murphy, utalva ezzel némiképp zavaros hétköznapjaimra.
Ha így van, én nem ellenkezem a cím ellen. Mérnök ugyan nem vagyok, őrnagy sem, de bármikor be tudom bizonyítani, hogy Murphy törvénye igaz. Ha kell, többféleképpen is.
A sokadik első
Ó, de szép, de jó egy blog első bejegyzését írni! Az ember úgy érzi, belekezd valami nagyba, hagy valamit az örökkévalóságnak, elindít egy folyamot, amiből majd valami csodálatos lesz...
Aztán ez vagy összejön, vagy nem. Nem játszom el a lánglelkű járási poéta szerepét, főleg azért, mert nem ez az első, hogy blogot indítok. Ha jól számolom, már legalább a harmadik próbálkozásom ez arra, hogy nyomot hagyjak magam után. Valahogy úgy, mint a csiga.
Remélem, sikerül. Nem akarok megmondani, kategorizálni, szakérteni, csak szeretnék érdekes vagy éppen kevésbé érdekes történeteket mesélni, amik velem történtek, hallottam őket vagy meg sem történtek, csak kitaláltam.
Aztán ez vagy összejön, vagy nem. Nem játszom el a lánglelkű járási poéta szerepét, főleg azért, mert nem ez az első, hogy blogot indítok. Ha jól számolom, már legalább a harmadik próbálkozásom ez arra, hogy nyomot hagyjak magam után. Valahogy úgy, mint a csiga.
Remélem, sikerül. Nem akarok megmondani, kategorizálni, szakérteni, csak szeretnék érdekes vagy éppen kevésbé érdekes történeteket mesélni, amik velem történtek, hallottam őket vagy meg sem történtek, csak kitaláltam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)