A hetedik

Hallgatom a rádiót, teljes a nyugalom. Megyek is mindjárt aludni, nem érdemes tovább halogatni, jön az éjszakás műszak, akkor majd úgysem alszom.
És akkor megszólal valami.
Valami, amire nem számítottam.
"E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!"
Nahát, József Attila!
Nem. Nem tudtam, hogy ő írta.
Hobo Blues Band.
És akkor elindult valami.
Emlékszem még a debreceni évekre. Akkor láttam Hobót először élőben. A vadászat. Ez volt az est címe, az album dalaira fűzte fel a mondandóját. Az elején hangzott el a híres mondat: "A hetedik te magad légy!"
Beugrott. Beugrott minden. A végtelen hosszúságú séták a Bolyai utcán, a Thomas Mann utcán és a környéken, mikor Hobo szövegei jártak a fejemben. Ott kavargott minden, sütött a nap - emlékszem, tavasz volt. Öröm, boldogság, kivirul minden. Nekem meg fogalmam sem volt, hogyan folytatódik az életem. Az egyetemen összedőlt minden, alternatíva nem volt. Elindult egy nagy lejtmenet, ami napra pontosan három évvel ezelőtt ért véget a gödör legmélyén.
Pontosan látok, érzek mindent. Ahogy kilépek a hatalmas lombú fák árnyékából az Űrhajósok terén és megcsap a forróság, ahogy kóválygok a Jerikón, ahogy süti a talpamat az aszfalt a Borbíró téren. Rémlenek még a madárcsicsergős, tücsökzenés, jó illatú esték a Cívis utca környékén - nem csak emlékszem, át is élem. Újra ott vagyok.
Persze tudom, ma már minden más. A Csoki előtt villamos vágtázik, nincs 31-es és 32-es busz, a csónakázótavat és a Kikötőt felfalta a stadion. De akkor is: én most is azt látom.
Gyönyörű időszak volt. Igazán szépnek láttam Debrecent, jól éreztem magamat. És ez az időszak volt az, mikor szétesett az életem. A mai napig nem tudom, mitől. Nem tudom, mi csúszott félre, de az eredményei most is itt vannak és úgy néz ki, nem is szabadulok meg tőlük.
De nem érdekel. Hobo nekem akkor is egyet jelent a debreceni évekkel. Onnantól, hogy első éven Jocóval megismertük a színházi estet és rácsodáltam Enci szépségére, azon keresztül, hogy a legsötétebb napokon a Vadászat tartotta bennem a lelket, addig, hogy Hobót dúdolgatva sétálgattam az utolsó napjaimon a rettenetes hőségben. Szép volt, jó volt, de nem biztos, hogy megérte.