Volt egyszer egy csodás év az életemben. Nem is egészen egy egész: 2010 szeptemberétől 2011 júniusáig tartott ez az időszak, mikor is Debrecenben majdnem szomszédok voltunk Timivel. Jó, kellett gyalogolni vagy tíz percet a két albérlet között, de belefér. Volt is abban minden: indokolatlan Wi-Fi építés, még indokolatlanabb sör (avagy: az ajtón betalálsz, mert nyitva van, dobjál le mindent, az erkélyen ülök, van ott neked is egy sör és gyere, örülj a napfénynek), mindenféle óriási élmény - csodás hónapok voltak ezek. Valamelyikünk mindig kitalált valami őrületet, a másik pedig a végletekig partner volt benne, sőt, még hozzá is tette a maga kreativitását.
Azóta már eltelt pár év, véget értek a boldog egyetemista évek, mindketten munkába álltunk, költöztünk is párszor - most épp én vagyok soron, amint írtam, munka már van Nyíregyen, a lakóhely alakul. És mit hoz a sors: már megint csak pár utcányira leszünk egymástól, ha az ablakom arrafelé nézne, át is látnék hozzá.
Tudom, eltelt öt év, megkomolyodtunk, nem vagyunk már egyetemisták, kevesebb a szabadidőnk - de akkor is: összejött, sikerült, megint egymás közelében fogunk élni. Nem várhatom ugyanazt, mint akkor - nem is kell, hogy megismétlődjön. Annak akkor volt ott az ideje, akkor kellett ezeket az élményeket átélnem. De most újra ott leszünk egymás közelében, újra lesz valaki, akivel együtt meg lehet őrülni és aki soha nem ránt vissza a valóságba. Lehet, hogy csak kicsit, de akkor is: kell ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése