Hazafelé bicikliztem, mikor megláttam az elsőt. Kicsi volt, csak úgy dobálta a szél. De tudtam: ez az. Itt van.
Hamarosan követte a második, a harmadik, majd még jó pár. Nem sok, csak apránként szállingóztak. De egyértelműen jelezték: megvannak, élnek, hiába siránkozunk a klímaváltozás miatt, attól még nem tűnt el a mi éghajlati övezetünkből a téli hó.
Szépek voltak az apró hópelyhek, kis csillagokként szálltak alá az égből. Ahová lehullottak, meg is maradtak a fagy miatt, bár nem volt belőlük annyi, hogy hószőnyeg alakuljon ki. Mindegy, nekem akkor is nagy öröm volt újra látni őket.
Aztán eszembe jutott a nagy kérdés: hol a hólapátom? Tavaly március óta nem találom és most már muszáj megkeresnem, mert hamarosan aktuális lesz.
Ez kicsit letörte a marha nagy örömöket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése