Nem hiszek.
Semmiben sem hiszek.
A vallások tanításaiban főleg nem.
De a tudományban sem.
Abban hiszek a legkevésbé, amit megtapasztalok.
Nem hiszek a valóságban sem.
Ami körbevesz, amiben élek, az nem az, aminek hiszem.
Nem ez a valóság.
Na, jó, ezt megállapítani nem nagy ügy. Legurít az ember fél liter vodkát, azt' máris biztosan tudja, hogy nem a valóságban van. Lehet, hogy tényleg ki is lép belőle. Vagy elég csak letudni pár egészségtelenül hosszú műszakot, lehetőleg éjszaka. "Nem, ez nem a valóság. Ez nem lehet a valóság" - gondoljuk. Meg akkor is ezt hisszük, ha valami túl szép, túl jó, túl egyszerű. Személyi igazolvány igénylése öt perc alatt, az előre egyeztetett időpontban, fennakadás nélkül, kedves és hozzáértő ügyintézővel? Nem, ez nem stimmel, ez kandi kamera.
De ha már megszületett a megállapítás, hogy nem a valóságban van az ember, felvetődik egy másik kérdés is: ha ez nem a valóság, akkor mi az? Ezt már nehezebb megválaszolni.
Most erre készülök. Munkahelyváltás, költözés - itt a lehetőség, hogy ne vigyek mindent magammal. Nem csak tárgyakat: gondolatokat, emlékeket, szokásokat sem feltétlenül kell magammal cipelnem. Azt viszek, amit akarok, azt alakítok ki, ami jólesik. Ennek kapcsán átalakíthatom a magam valóságát - már sokadszor.
Remélem, ezúttal sikerül.
