... avagy (nem is annyira) rövid történet arról, hogy az ember hiába készül fel a legrosszabbra, ez nem jelenti azt, hogy nem fogják kellemetlen meglepetések érni.
Július végén elgurítottam az autót a műszaki vizsgaállomásra, kértem egy vizsgaelőzetest. Némi próbálkozás után kitörő örömmel közölték, hogy hátul egyáltalán nincs fék a gépjárművön. Én egyrészt megnyugodtam, mert éreztem, hogy nem stimmel valami és ezt a műszer is alátámasztotta. Másrészt meg mindenféle színű papírpénzek kezdtek röpködni lelki szemeim előtt - sajnos a pénztárcámból kifelé.
Nem nagy ügy: venni kell két hátsó fékmunkahengert, ott lehet a gond. A Zsigulik, Ladák fékberendezése nincs túlbonyolítva, egész biztosan nem az ABS-jeladó szállt el. Nagy örömömre találtam otthon két munkahengert - igaz, nem az eredeti, 19,05 mm-es átmérőjűeket, hanem az újabb, 20,64-asokat, de nem baj. Ennyi még bőven belefér.
Kicsit később aztán megjavult a fék: elkezdett fogni. Csak épp nem hagyta abba, még akkor sem, mikor felengedtem a pedált. Ez azért már sok volt a jóból, a helyzetet a gyári gumiszerelő vas mentette meg, amivel addig püföltem a féktartó lemezt, hogy elengedtek a munkahengerek. Hiába rángattam én a kéziféket, mit sem ért...
Nem lehetett tovább halogatni a munkát. Vettem egy liter fékfolyadékot, kerestem a garázsban fékbetéteket, aknára álltam az autóval és nekiláttam a nagy műveletnek. Meglesz másfél-két óra alatt akkor is, ha nem sietek. Meg ahogy azt Móricka elképzeli...
A fékdobot a féltengelyhez rögzítő csavarok véleménye merőben más volt. Ők úgy gondolták, hogy nem muszáj kijönniük onnan, ahol már vagy tíz éve baromi jól érzik magukat. Persze épkézláb 12-es csavarkulcsom nem volt, de végül valahogy leerőlködtem őket. Jöhetett a szakmai titok: a fékdobok lerúgatása. Még ez is összejött, sőt, a pofákat összehúzó rugókat is ki tudtam akasztani. Hiába, a profi rugóbeakasztó szerszámnak semmi nem érhet a nyomába.
Na, jó, nem volt minden hibátlan. Valaki gagyi fékbetétet tett az autóba, amin nem volt meg a horony, hogy a rugóbeakasztó célszerszám megkapaszkodjon rajta. Így kénytelen-kelletlen a súrlódóbetéten támasztottam fel a fogó pofáját, ami nem bírta a terhelést, hiszen üvegesre égett. Mindegy, úgyis cserélni kell, csak legalább a szemembe ne pattant volna a szemét!
Megörültem: már nem is sok volt hátra. Letekerem a hollandert a munkahengerről, kitekerem a rögzítőcsavarokat, megy fel az új munkahenger, beerőlködöm az új pofákat, aztán hurrá!
Igazából csak annyi volt a baj, hogy erről nem szóltam a munkahengernek. A rögzítőcsavarok reménytelenül be voltak rohadva, de azokkal még elbírtam volna. A hollandernél viszont semmi sem segített. Jött a másik szakmai trükk: kicsit feszítettem a munkahengeren, így elforgott a fészkében, le tudtam tekerni a fékcsőre rárohadt hollanderről. Van itt tudás, kérem...
A diagnózisom helyes volt: a munkahenger dugattyúját a másfél kilós finomalakító kalapáccsal sem tudtam megmozdítani. Így nem csoda, hogy hol fogott, hol nem. De gyanús volt, hogy hiába szereltem le a munkahengert, a fékfolyadék nem folyik. Ekkor még nem sejtettem semmit.
Helyére illesztettem az új munkahengert, rátekertem a hollanderre, majd a 10-es villáskulccsal óvatosan meghúztam. Nem elég óvatosan: a negyvenéves gyári fékcső hangos pattanással eltört. Alakult a helyzet... Kell egy új fékcső is. De ha már új fékcső: legyen a másik oldalra is, mert biztosan az is öreg. Sőt, nézzük meg, kijönnek-e a csövek a fékcsőelosztóból. Nem kell találgatni: nem jöttek. Vágni kellett. Tehát fékcsőelosztó és két fémfékcső hátra, a hídra. Másnapra tudnak hozni. Hát, ha így alakult, nincs mit tenni: beszereltem a munkahengereket, összeraktam a fékeket rézpasztával megkenve, megpróbáltam felerőlködni a dobokat, majd rájöttem, hogy a kézifékkötél túl feszes, az új, vastagabb betéteket nagyon kitartja, nem megy fel a dob. Kicsit később az is összeállt, hogy ha a hézagállító excentereket is visszatekerem, még tovább könnyítek a helyzeten. Harmadszorra aztán felmentek a dobok, majd pár perc múlva lekerültek. Akkor találtam meg két kifelejtett alátétet, amik arról gondoskodtak, hogy ne kopjon el idő előtt az egyik csap.
Másnapra megjöttek a fékcsövek, de fékcsőelosztót nem hoztak. Csodás! A régi elosztóból kierőltettem a csőmaradványokat, reménykedve, hogy a menetből marad valami. Ezzel nem is volt gond. Beküzdöttem a helyükre a fékcsöveket (ritka idiótán vezették el a ruszkik, ráadásul nekem kellett alakra hajtanom a csöveket), majd minden hollandert meghúztam, kinyitottam a légtelenítőcsavarokat és ráléptem a fékre.
A pedál kőkemény volt. Ez egyébként nem zavarna (ez lenne majd a végső cél is), de nyitott légtelenítőcsavarnál nem sok jót jelent. Hiszen nyitott a fékrendszer, most taposásra ki kellene folynia a fékfolyadéknak. De nem folyik, valahol dugulás van.
Ha a Lada hátsó fékkörében dugulás van, akkor biztos, hogy a fékerőszabályzó a ludas. Jó harmincöt éve ismert tény ez, mert addigra rohadtak be az első, I-s Zsigulik szabályzói. Le az aknába, meglazítom a hollandert... Várjunk csak! Épp így törtem el előző nap is a hollandert. Drótkefe, hígító, miért kellett telibeküldeni alvázvédővel, megvan, lazítsuk... Te, itt jön a folyadék! Akkor a fékcsőelosztó a ludas! Úgy bizony: a kimenő csöveken már nem jön semmi. Leveszem, kifújom... Átjárható. Na, ilyenkor mi van?
Megmondjam? Megmondom. Gumifékcső. A híd és a karosszéria közti gumifékcső. Az elején még van nyomás, a végén nincs. Alig fél óra alatt találtam meg a problémát. Drótkefe, hígító, mert az elején ugyanolyan hollander van, mint amit eltörtem. Forgatás lassan, vérnyomás, pulzus az egekben: meglazult! Kitekerem, belenézek a csőbe: nem látok át rajta. Átfújni sem tudom. Középtájon van rajta egy dudor befelé (kifelé nem látszik ám, észre ne vegyem), ott nem enged át. Ha meg mégis, akkor a folyadék nem tud visszamenni, én meg füstölő fékekkel állok az út szélén, aztán a legnagyobb hőhullám kellős közepén feltekert fűtéssel próbálom helyretenni a motor hőháztartását a sajátom kárára.
Egyébként meg szombat délután 4 óra van, honnan szerezzek fékcsövet? Be a raktárba: Trabant- és Wartburg-fékcsövek a ládában. Nincs. A padláson sincs, a Salgó-polcon sincs... Te, ezek tényleg Trabant... Hopp, ez nem Trabant! Egyetlen Lada-gumifékcső volt, hála az égnek pontosan az, ami kellett. Régi cső a kukába, új a helyére, közben kifolyt a fékfolyadék (mindegy, amúgy is ki akartam nyomni), összerakom, lehúzom, telepumpálom folyadékkal, nyomáspróba. Nem enged, rendben van. Légtelenítés: régi, állítható magasságú mankóból faragott kitámasztórúddal, ami persze a pedált nem tudja padlóig nyomni, ezért kínos lassúsággal nyomja ki a nagy buborékokat.
Végül sikerült. A kényelmesen másfél-két órás művelet két napon át tartott. Alosius Murphy meg, ha élne, biztosan mosolyogna a bajusza alatt (már ha van neki). De erre mondta Misi barátom:
"Az a legjobb az autószerelésben, hogy van egy tízperces melód, amiből biztos, hogy másfél óra lesz ilyen-olyan problémák miatt, viszont az ügyfélnek akkor is csak tíz percnyi munkát számolhatsz el, mert őt ez nem fogja érdekelni". Milyen szerencse, hogy most épp magamnak dolgoztam...
