Fordítás

"- Ó,  he, nem nagy meló ez! Az új Auftrag ugyanaz, nem tudom, miért tér el az Artikel! Semmit nem kell átírni, ráengedem, azt' jó!
- Nézd meg jobban a protokollt! A Spanwinkel változik, amúgy minden más marad. De mókolni kell a homlokkal, hogy a Zahnanschleifen a helyén maradjon. Kiforgatod, a Kantenbruchon írsz, mert elmegy, azt' legfeljebb valamelyik Auspitz kicsit mellémegy, más nem lehet. Nem nagy cucc beállítani"

Tavaly-tavalyelőtt nagyszabású magyarítási projekt volt a cégnél, a német nyelvű technológiai utasításokat, oktatóanyagokat és egyebeket átültették magyarra. Még nem teljes a siker.

Nyugalom

"- Na, én most kikapcsolom a telefonomat. Nyaralok, ilyenkor ne zavarjon senki!
- Igazából tök mindegy, mert ha be van kapcsolva, akkor se lehet rajta elérni"

Pedig én csak jót akartam.

Lépésről lépésre

A csavart meghúzás előtt szemrevételezzük: vajon van-e még hatszög a fejben. Mert van, hogy az előző műszakban valami jó erős parasztgyerek megbikázta.
A kulcsot is megnézzük: van-e hatszög a végén és ha van, hasonlít-e arra, ami a csavar fejében van. Mert a bikaerős parasztgyerekek azt is le tudják nyalni.
Ha ez megvan, belehelyezzük a kulcsot a csavarba és először kis nyomatékkal, kézzel tekerjük. Ha nem forog, kifordul, akadozik, nem erőltetjük, mert baj lesz. Ki kell tekerni és a raktában Éva ad másikat. Tudnillik a görbe csavar nem egyenesedik ki attól, hogy izomból megtéped. Sőt, a legyalult menet sem javul meg tőle.
A csavart megadott nyomatékkal kell meghúzni. Nem izomból, guvadó szemmel, dagadó erekkel a halántékodon. Beállítod a nyomatékkulcsot, azt' kattanásig. Onnantól már nem kell fél fordulatot tovább tekerni. Ha nem látod, melyik skála a Nm és melyik a ft-lb, akkor felveszed a szemüvegedet, esetleg segítséget kérsz olyantól, aki - veled ellentétben - tud olvasni.
Ha így csinálod, nem törik bele a csavar. Ha nem, akkor törni fog. De nincs baj, ilyenkor jön a műszakvezető a fúróval és a törtcsavar-kiszedővel és kiszedi.
Feltéve, hogy nem törik bele a törtcsavar-kiszedő is. Mert akkor jönne a törtcsavarkiszedő-kiszedő.
De ilyenünk sajnos nincs, tehát jön a másfél órás feszegetés, kurvaanyázás és egyéb szépségek. Mindezt azért, mert te, kedves parasztgyerek, magasról szartál mindenre és még egy rohadt csavart sem tudsz normálisan meghúzni.

Telefon

"- Ne nyomkodd már azt a kurva telefont, ha hozzád beszélek!
- Mit?
- Tedd már el a telefont, mert kibaszom az ablakon!
- Várjál, még ezt megírom... Mit akarsz amúgy?"

Ezek azok a pillanatok, amikor igazán kedvem lenne anyagi kárt okozni. Akár személyi sérüléssel együtt is.

Játsszunk varázslatot!

Teljesen el vagyok kényeztetve idén: ezen a nyáron már másodszor mentem nyaralni. A szüleimnek van üdülési joguk Hajdúszoboszlón, mindig oda mennek egy hétre. Idén úgy osztottuk meg ezt az időt, hogy szombaton elmentünk húgommal, ott aludtunk, ők meg csak vasárnap jöttek utánunk. Ők maradtak, én jöttem haza, mert dolgozni is kell valamikor. Maradtak hárman következő szombatig, úgy jöttek haza.
Kitaláltam a tökéletes útitervet tőlünk Szoboszlóra: vonattal Debrecenig, onnan busszal az üdülővárosba. Még a debreceni egyetemi évekből emlékszem rá, hogy a két város között nagyjából félóránként van buszjárat és az nem a város szélére visz, mint a vonat, hanem Hajdúszoboszló belvárosába érkezik meg. Úgy is volt, ahogy emlékeztem: sokkal jobban jártam, mintha az állomástól bumliztam volna be a helyi busszal a városba.
Így viszont volt időnk felfedezni Debrecent. Hülye leszek a Nagyállomástól a buszállomásig csak úgy, egyszerűen kitrolizni, ha egyszer úgy-ahogy ismerem a várost és meg is nézhetjük. Húgom első ötlete volt, hogy menjünk moziba, mert megnézné az Agymanókat. De meg lehetett győzni másról: inkább elmentünk az Agóra Tudományos Élményközpontba.
Jó döntés volt, talán a legjobb, amit hozhattunk. Én annak idején fizikusnak tanultam az egyetemen - nem is a fizika fogott ki rajtam, hanem a hozzá kapcsolódó matematika. A tudományt még mindig szeretem és bár az ott megszerzett tudásom szinte teljesen szertefoszlott (hihetetlen: elég 1-2 évig nem használni és semmivé válik), azért sok minden eszembe jut. Húgom meg természettudományos családba született bele (anya matematikát és fizikát tanít, örül is neki, hogy én meg gyűlölöm a matekot), így ragad rá is valami. Igaz, őt csak hobbiként érdekli az egész, hivatásként nem ezt fogja választani.
Mégis: hihetetlenül jót játszott. Mert ami ott van, az játék. Forgatod a kisablakot és változnak a Debrecen-címer színei: tudom, hogy polarizált fény, tudom, hogy működik, de akkor is csak játék. Eléállsz és a te arcod szürke marad. Csak a címer varázsol. Megemeled a táskát, megpróbálsz fordulni vele és nem megy. Vízszintesbe áll a táska, nem hagyja magát. Tudom, hogy pörgettyű, nem hagyja magát kitéríteni, nyomatékot fejt ki, ami vektorszorzattal számítható, ezért általában meglepő irányú, de akkor is csak egy játék. Varázslat. Varázslat a kaotikus inga, a csigasoros kötélhúzás, a Lenz-ágyú. Minden varázslat. Én minden mögött láttam a magyarázatot és mondtam volna, de húgom leállított: ne mondjam meg.
Neki ugyanis az nem kell. Őt nem érdekli. 10 éves, kicsi is még hozzá. Bár nekem alapelvem, hogy a fizika kicsi kortól tanítható, tanítom is arra, amire tudom. De akkor is: neki ez varázslat és nem akarja, hogy kiderüljön a trükk. Tíz percen át beszél Heki kutyának, eltalálja a hangmagasságot, hívja hosszan, kijön... Aztán rájön, hogy Heki csak erre a hangmagasságra hallgat - de ott mondhat bármit, ki fog jönni a házból. Felfedez. És talán egy életre megjegyez egy fizikai törvényt, miszerint a rezonancia mindig egy adott frekvencián jelentkezik. Mindegy, mit mond azon a hangmagasságon, Heki mindig hallgat rá.
Nem akarta tudni a titkokat. A csigasoros kötélhúzást is elintézte annyival: neki hat csigája volt, nekem egy, a csigák pedig mindig a kicsinek segítenek. Végül is igaza volt. Ha tízévesen ennyit tud, az elég. Erre majd felépít mindent a fizikatanár. Csak lásson ilyet, tapasztaljon.
Eszembe jut, amit anyától is hallottam és a fizikatanáraim (lett légyen az általános iskola, középiskola vagy egyetem) is mondtak: a fizikát nem megtanulni, hanem átélni kell. Ott van körülöttünk, szét kell nézni, játszani kell. Játszottam is eleget, igaz, ez nem volt elég a diplomához - ez már user error, nekem kellett volna tudnom, mit akarok és mire vagyok képes.
De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy végre a húgom is megláthatta azt, amit én láttam jó tizenöt éve a Csodák Palotájában: azt, hogy a természet varázslatos. Ő csak a csodára volt kíváncsi, de ez is elég. Varázsolt. És ez nem olyan, mint a bűvész trükkje, hogy néha nem jön össze, egy idő után meg felfedezed a zakó ujjában rejtőző nyulat vagy a duplafenekű cilindert. Itt nincs átejtés, a természet mindig ugyanúgy működik. Lehet, hogy meglep és az is lehet, hogy az érzékszerveid rémesen buták - ezzel is meglepő ám szembesülni, de nem árt, ha tudod, hogy így van. Ha tudod, hogy az érzékeid nagyon buták, azt is tudod, hogy a világnak csak kis részét látod, hallod, érzékeled. És ha tudod, hogy ez így van, akkor nem fogod elbízni magadat; mindig tudni fogod, hogy csak keveset tudsz és mindig törekedsz majd arra, hogy újat tudj meg.
És így, csak így fogsz előre haladni.