Vagy három hete volt. Fergeteges és fárasztó utazás után kedd hajnalban, 1 óra körül megérkeztem Prágába, leültem a szállodai szoba asztalához és kihajtogattam a húgomtól kölcsönkért tabletet, hogy megnézzem a híreket. Akkor látom: elhunyt Bud Spencer. Nem tudtam mit kezdeni a hírrel. Nem létezik, nem igaz - pedig az. Ennyi, vége, nincs tovább. Láttam szinte minden filmjét, legyen szó akár a Piedone-sorozatról, akár a spagettiwesternekről, akár a szokásos "verekedős" elmebajokról, de még a késői TV-sorozataiba (Extralarge, Nincs kettő séf nélkül) is belenéztem. Gábor barátommal bármelyik filmjéből tudunk bárhonnan, bármilyen hosszban párbeszédet idézni. És most kész, ennyi, nincs tovább.
Alig tudtam összerakni magamban az eseményeket, mikor kedden déltájban az irodai kisrádió recsegve jelentette: elhunyt Somló Tamás. Na, tessék, már csak ez hiányzott. Nincs Somló, annyi az LGT-nek. Mióta az eszemet tudom, arra vágyom, hogy egyszer láthassam őket élőben, ha már minden LP-jüket végighallgattam (meg a CD-ket is). És most mindez szertefoszlott. Nincs többé Somló, a zseniális zenebohóc, aki talán még a kapanyélen is tud játszani.
Elmentek, maradnak az emlékek. Én pedig rájöttem, hogy már nem is vagyok annyira fiatal. Öregszem, de rendesen. Vannak dolgok, amikre már csak emlékezhetek, amik már elmúltak, mióta én megvagyok. Jövő héten átköltözünk egy másik irodába, utána jön egy új kolléganő. Ő már nem fog emlékezni az itteni irodára, neki az a mérnökség helye lesz.
Egyszer ennek is el kellett kezdődnie. Most már tényként kezelem, hogy fölöttem is repülnek az évek - de hála az égnek nem sok szállt még el a fejem felett. Csak akkor is kár, hogy elvesztettük ezt a két nagyszerű embert. Egy LGT-koncertre csak elmentem volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése