Adhézió

Utálok forrasztani. Ma sem szerettem meg. Lehet, hogy egy darabig nem is fogom. Mert hiába a felfűtés, a folyasztószer, hiába forgatom akárhogyan a vezetéket, ha az ónnak rossz napja van, akkor is le fog folyni róla.
Nem megy ez az adhézió, hogy rohadjon meg!

Na, mi van?

Mi van, mi van... Mi lenne? Nyár van, az a helyzet.
Nem, nem nyaralok. Autót javítok. Szétkaptam az öreg csatalovat, mint foxi a lábtörlőt. Bár most már újra gyűlnek az alkatrészek a motortérben. Három nap után végre átkapcsoltam jobbra forgatásra a krova racsniját (műszaki érdeklődésűek előnyben).
Illetve megyek majd tanulni, ha sikerül. Voltam már sok minden, csak akasztott ember nem, de most talán CNC-forgácsoló leszek. Hétfőn kiderül, felvettek-e.
A gyár? Az még áll, biztos oké benne minden, de nekem felmondtak, mert nem nagyon van termelés. Kár érte, pedig jó a hely és a társaság. Talán augusztusban újra felfutnak, de ha tanfolyam lesz, nem tudok menni.
Ez van most, szombat este. Hótt' koszos kézzel gépelek. Hiába mosom meg, már beleette magát a fekete, olajos-festékes kosz. Ismerős érzés?

Nyugalom

Nem akarok tanulni. Nem, egyáltalán. Nekem már nem kell diploma, szakma, semmi. Minek? Tanultam éveken át, de nem mentem vele semmire. Nem tudok már belőle semmit. Nem is kell nekem semmi. Van munkám, kapok fizetést, elvagyok magamnak jól. Előléptetés? Minek? Hogy én tartsam a hátamat mások hülyeségéért? Nem, jó ez így. Tudom, mi a dolgom, nincs ott, hogy találjam ki, oldjam meg, mert minden világos.
Álmok? Kihívások? Meg a lóf*szt. Eljön az a kor, mikor az ember már nem akarja megszívatni magát, csak élni szeretne valahogyan. Nekem eljött. Kösz, én itt maradok, begyöpösödve, siváran. Te meg ugrálj, keresd a kihívásokat. Örülök neki, hogy még nem fáradtál bele.
Én már igen.

Borkultúra

Tegnap is bor volt, ma is az lesz.
Múlt héten tesómat elvittem a nagyszüleinkhez. Már régóta mondták, hogy jó lenne, ha náluk nyaralna pár napig, most jött ki rá a lépés. Vonattal mentünk, mert úgy volt egyszerű. Mikor vége volt a nyaralásnak, újból én mentem érte, hoztam haza. Tokajig mindenféle csuda nép volt a vonaton - ja, kérem, Hegyalja Fesztivál volt.
Tokajnál aztán jött az utascsere és egy nyugdíjascsoport szállt fel a vonatra. Valami kiránduláson voltak. Elhelyezkedtek, a szatyrokból meg előkerült a vásárfia: mindenkinél volt 1-2 vagy több flakon tokaji bor.
Az egyik nagymama nagy örömmel húzott elő egy kétliteres flakont, amiben - legnagyobb megdöbbenésemre - vörösbor volt. Tokaji vörösbor. "Tudjátok, a fehéret nem szeretem meg az uram se nagyon, ezér' vettem ilyen édes vöröset, jó az este, vacsora után elszopogatni. Szárazat nem akarok mán, mer' az savat csinál".
A néni tehát eljött Isten tudja, honnan Tokajba és vett két liter édes vörösbort. Egyrészt Tokaj nem a vörösbor hazai fellegvára, inkább a fehérek erősek ott. Másrészt - amennyire tudom - itthon nem érnek elég cukrosra az édes vörösbort adó kékszőlőfajták. Ahhoz a napfényes francia ültetvények klímája kell. De sebaj, a néni jó pénzért megvette a tájidegen, alighanem cukorral felturbózott műbort.
Ha neki ez kell...

Meggybor

Az idei év sem múlhat el borkészítés nélkül. Ma leszedtem és kimagoztam a meggyet, odatettem előerjedni. 15 kg, jóval több, mint tavaly. A 2013-as borszezont ezennel megnyitom, éljen soká a meggybor!

Mit tudom én...

Már megint rég írtam. Ez van, megint mindenre van időm, csak arra nem, amire kellene.
Vagy lehet, hogy még nem tudom, hogy az kell nekem, amire most épp időm van?

Túl sokat gondolkozol, komám. Vagy túl sokat ittál, vagy túl keveset.