Érdeklődés

Nem sok emberrel tartom rendszeresen a kapcsolatot. Mikor kitántorogtam a felsőoktatásból, elég sok korábbi ismerősömmel megszakadt a kapcsolat. Nagy erőpróba volt ez, itt dőlt el, kik voltak azok, akiknek csak szakdolgozatok javítására vagy ügyintézésre kellettem és kik gondolják úgy, hogy ezen kívül is jó vagyok még valamire.
Nem ez a lényeg, hanem az, hogy jelenleg talán 3-4 ember van, akivel rendszeresen szoktam kommunikálni vagy így, vagy úgy. A többiek meg majd megtalálnak, ha szívesség kell nekik - bár én meg újabban senkinek, semmire nem érek rá.
Ennek ellenére vannak páran, akik néha úgy gondolják, megérdeklődik már, mi újság van velem. Belépek Facebookra (hetente egyszer még ilyen is előfordul), villog a kis levél: üzenetem jött. A feladó neve rémlik régről, valamelyik koliban lakott a folyosó túlvégén.
"Szia!
Mi újság?"
-kérdi.
Én pedig annak rendje és módja szerint válaszoltam rá:
"Épp Argentínában vagyok, jegesmedvékre vadászom egy horvát húsfeldolgozó cégnek. Majd ha épp lesz egy szabadnapom, írok bővebben"
Jött is válasz:
"Nem is tudtam, hogy vadászol. Sok sikert!"
Ja, vadászom. Jegesmedvére. Argentínában, b***meg. Nem tűnik fel, hülyegyerek?

Csak azt nem értem, miért kérdezi meg, hogy mi újság van velem, ha ennyire nem érdekli. Minek pazarolja a karaktereket? Hiszen még szívességet sem kért...

November is...

... na, most már aztán elhallgass! Nem volt elég a tavalyi hülyeség?

Emlékszel még?

Emlékszel még?

Mikor...

Izé...

Hát, tudod, a...

Várj, nekem sem ugrik be pontosan...

Mindjárt...

Na, jó, igazából lófasz se történt. De nekünk csak ennyi jutott, erre kell emlékezni.
Most pedig menjünk és legyünk újból polkorrektek és sztahanovisták - újabb 5 év múlva majd megint ráérünk emlékezni a semmire.

Műhelyfilozófia

"- Jó lett a menet! Besimítottad?
- Be hát! Adtam neki öt századot felsőszánon, végigvittem, aztán csiszolópapírral lehúztam, ami nem kellett.
- Na, nézzük, rámegy-e az anya!
- Rá kellene...
- De... Nem megy. Na, itt a menetfésű, nézd meg, mennyi lett az emelkedés!"

Öt perccel később:
"- Az a helyzet, hogy nincs ilyen menet. Majdnem 1,75-ös, de nem egészen.
- Mutasd!
- Mondom...
- Tényleg!
- De mi nem jó? 60-as váltókerék, váltó B-ben, nortonkar 1-esen, a táblázat szerint ennek 1,5-est kell vágnia.
- Hoppá!
- Mi az?
- A középső kerék 100-as helyett 127-es. Colos emelkedéssel vág. Én kérek elnézést, nem néztem meg.
- Tehát ez egy hibrid menet: az emelkedése Whitworth, a profilja metrikus, illetve az orsó külső átmérője is metrikus.
- Na ja, az esztergán sok olyan dolgot lehet készíteni, ami nem is létezik.
- Nana! Nem úgy van az! Ez a menet létezik, mert itt van, kivágtam.
- Naiv vagy... Az nem elég, hogy valami létezik, a kezedbe fogod. Az semmi. A műszaki embernél csak az létezik, ami megfelel valamilyen szabványnak.

Műhelyfilozófia rovatunkat látták.

Műszaki problémák

Napról napra egyre több alkatrészt találok gyakorlat előtt az esztergagép alatt. Ráadásul egyre komolyabbnak tűnő darabok kerülnek elő: tegnap már fogaskerekek is voltak ott. Megtaláltam őket, visszatettem a helyükre, de egyre jobban tartok tőle, mikor fog szétesni az egész...

Perspektíva

"Tudod, én kifejezetten szeretek ilyen békésen lepukkant melóskocsmákba, fröccstől és keverttől megőszült-elhülyült alkoholisták közé járni. Csak végignézek rajtuk és látom magamat 30-40 év múlva"

Jó, ha vannak perspektívái az embernek.

Megoldás

"- Tudod, hogy van ez: ami nincs, azzal nincs is baj.
- Akkor ezért szakítottatok Krisztával?
- Ja, valami ilyesmi. Megoldottam a problémáinkat"
Néha szoktam határozott is lenni.

Buktatók

"- A többiek állnak a gép mellett és drehálnak, a marón lapolnak vagy méricskélnek. Te meg itt jössz-mész villáskulcssal, csavarhúzóval, kalapácssal vagy mikor mivel a kezedben és egyre kevesebb alkatrésze van meg a gépnek. Például a szegnyereg már el is tűnt. Elárulnád, mégis mit csinálsz?
- Elég csak a gépbontás konkrét lépéseit elmondanom vagy kezdjem onnan, hogy műszakkezdéskor milyen alkatrészeket találtam alatta leperegve?"

Rosszat sejtettem, mikor a gyakorlat elején egy lapátnyi anyát, sasszeget, profilos szorítót, zégergyűrűt, reteszt és egyéb alkatrészt sepertem össze az esztergagép alól. Eleinte reménykedtem, hogy nem az ősi szerkezetből származnak. De mikor beindítottam és a korábbinál is hangosabban és csúnyábban zörgött, csalódnom kellett.

Végül is három óra alatt szinte teljesen összeraktam az esztergát, pedig korábban sosem szereltem szét ilyen gépet. Nem rossz. Bár nem ez volt a feladat.

Egy becsületes ember

"Egyszerűen képtelen vagyok hazudni az embereknek. Nem megy!"

Hát, akkor mihamarabb sajátítsd el ezt a mesterséget, aranyom, mert különben nagyon rosszul fogsz járni.

Hétköznapokról, röviden

Mert a hétköznapok már csak ilyenek.
Az elméletileg plug@play rendszerű külső merevlemezről kiderül, hogy egy univerzális külső ház és egy beleillő HDD együttese, tehát nekem kell összeraknom. Nem baj, szeretek legózni. Természetesen a gyári formázás sehol, formázzam is meg. Mert amit megrendeltem, az okés lenne, gyári szerelés, formázva, minden oké, de azt nem lehet kapni - ez olcsóbb.
Összehúzom a falevelet, meg akarom gyújtani - nincs itthon gázolaj. De a műhelyben mindig van. Három nappal később, mikor már végre befejeztem a diólevél és egyéb vackok égetését (több forduló volt), ott van a 10 literes kanna, tele gázolajjal. Jó kérdés, hogy minek.
Elkezdtem ásni a kertet, az ásó taposója hülye, ferde szögben áll. Leveszem, hogy kiegyenesítsem, erre eltörik. A másik ásón van taposó, de azzal meg nem tudok dolgozni, túl keskeny az ásólap. Átszerelem: hol teljesen lehetetlen szögben áll a taposó, hol simán leesik. Mire befejezem az ásást, pont sikerül nagy küzdelmek árán olyanra hajtogatni az ásólap tetejét és úgy bekalapálni a szöget a nyélbe, hogy jó legyen a taposó. Most már lehetne normálisan ásni, ha lenne mit.
Felkapcsolom a villanyt a tyúkudvarban: pukk, kimúlik. Kicserélem az izzót, nem javul meg. Ellenben onnantól kezdve a disznóólban világít a lámpa, ha kell, ha nem. Le sem lehet kapcsolni. De mikor meghoztuk a csirkéket és betettük őket az ólba, hiába erőlködtem három napig, akkor sem tudtam működésre bírni a lámpát.

Ilyen esetekben valahogy így érzem magamat:

"Nem így terveztem, de így is rossz!"