Sztorik a gyárból - A rettegett műszer

Új sorozatot indítok, kapcsolódva karrierépítésem jelenlegi fázisához. Most ugyanis éppen arra készülök, hogy egy szép, nagy élelmiszeripari gyárban növeljem a munka hatékonyságát és a profitot. Ez pedig megannyi érdekes helyzettel jár együtt.

Az egész egy apróhirdetéssel kezdődött: egy munkaerő-közvetítő cég adta fel a megyei napilapban. Megláttam, majd mivel úgyis arrafelé akadt dolgom, bementem a cég irodájába. Kitöltöttem a jelentkezési lapot, majd mondták, hogy következő hétfőn 10 órára várnak a gyár elé, tesztet fogunk írni.
Annak rendje és módja szerint meg is jelentem hétfőn 9:50-kor a gyülekezőn. Körbenéztem: 15 fő körüli, igen vegyes társaság állt a kapuban. Mindannyian ugyanarra a betanított munkára jelentkeztünk, de ki kellett szűrni azokat, akik szellemi képességeik hiánya miatt még erre sem alkalmasak.
Megérkezett a munkaerő-közvetítő cég alkalmazottja, megkezdődött a névsorolvasás. Pontosabban még az előtt megkezdődött, hogy odaértem volna, de mivel az ABC végén szoktam lenni, ezért mire az én nevem jött, már megérkeztem.
Névsorolvasás végén a kötelező kérdés: ki nem hallotta a nevét? Egy ilyen ember volt, kiderült, hogy ő azért nem hallotta, mert nem 10-re, hanem 10:30-ra kellett jönnie. Többet nem láttuk, valószínűleg nem tudta megfelelően kitölteni a tesztet. Talán nem is csoda.
Egyesével mehettünk be a kapun, benn még egyszer felírták, ki jött és ki nem. Ez most a cég nyilvántartásába kellett. A nevek felírása mellett pedig alkoholszondát is fújattak velünk, nehogy már részegen botladozzunk. Emiatt lassan haladt a sor. Hátul egy nagyhangú fiatalember megkérdezte:
- Mi van, miért megyünk ilyen lassan?
- Mindenkinek felírják a nevét és szondát kell fújni - válaszolt egy idősebb asszony.
- Szondát?! A k***a pi***ba!
A sor végén álló négy, feltűnően jó kedélyű ifjú titán arca elfehéredett. Mindenféle praktikákat próbáltak bevetni: mentolos cukorkát ettek, vizet ittak, magukba tömték a táskában lapuló szendvicseket. Hiába: a szonda mindannyiuknál jelzett. Nekik meg sem kellett írniuk a tesztet, megköszönték a fáradozásaikat. Mint később kiderült, vonattal jöttek és az állomás melletti Galagonya presszóba ugrottak be némi gyorsítóra tesztírás előtt. Kár volt.
De nem ez volt a történet vége. Másnap reggelre behívták oktatásra azokat, akik megfeleltek a teszten. Akik aznap összegyűltünk, már mind tudtuk, mi a rendszer: nem mehet be, aki ivott. Mégis volt, aki fennakadt. Ehhez már tényleg csak gratulálni tudok.