Rossz hatás

Gyerekkorunkban szüleink, tanáraink, idősebb ismerőseink, rokonaink gyakran mondták: "Ne barátkozz a Karcsikával/Krisztikével, rossz hatással van rád!". Persze sosem értettük, mi az a rossz hatás. Hiszen Karcsikával vagy Krisztikével jó volt együtt lenni, vadásztunk békára, gyártottunk csúzlit, bemásztunk az elhagyott házba, ahová nem volt szabad, csináltunk festéket vadszőlőből meg ilyenek. Velük érdekes volt játszani.
Nem úgy, mint a jó tanuló Ferikével vagy Ilonkával. Dühöngtünk, duzzogtunk, ki nem álltuk a folyton a könyvet bújó, undok kis tudóspalántákat. Pedig apuka-anyuka úgy igyekezett, kezét-lábát törte, hogy összebarátkozzunk. De hiába: a mindenféle ismeretterjesztő könyvek olvasása vagy a bélyeggyűjtemény rendezgetése nem ért fel Karcsika vagy Krisztike kalandjaival.
Inkább engedelmeskedtünk annak, amit az ösztöneink diktáltak, mentünk játszani a rossz gyerekekkel, édesszüleink haja szála meg az égnek állt, hogy már megint hótt' koszos a ruha, levertük a térdünket (ott az obligát klasszikus lányoknak, hogy: "Ráadásul pont most, március tizenötödike/anyák napja/évzáró előtt, hogy az ünnepségen a rakott szoknya alatt látszani fog, harisnyát se húzhatok rá, hogy fogsz így kinézni?"), későn értünk haza, elhajtottuk a bicikli sárvédőjét... Nem is lett belőlünk olyan rendes, szófogadó, illedelmes, jó tanuló gyerek, mint Ferikéből vagy Ilonkából.
Jómagam már régen kinőttem abból a korból, hogy a szüleim mondják meg, kivel barátozhatok és kivel nem. Nem szólnak már bele, nem az ő ügyük. A bazi nagy szabadságomban pedig újra gyerek lettem és olyannal barátkoztam, aki rossz hatással volt rám, akivel egyik nap hajnali fél 2-ig tomboltunk a sörsátorban, másnap halálos álmosan, másnapossággal küzdve mentünk a kánikulában szemetet szedni (önkéntes akció, hurrá), a végén kétszer (vagy háromszor?) álltunk sorba forralt borért, következő nap a hónunk alatt cipeltük haza a járdáról a szétszórt, kötegelt ofszet papírt (de minek?), majd a vonaton hazafelé roppant gonosz módon végig egy borzasztó tapló parasztgyereken nevettünk.
Igen, ez a tipikus Karcsika- vagy Krisztike-hatás, a rossz gyerek, aki rossz hatással van rám. Magamtól én is jól viselkednék, nem lenne velem semmi baj, csak ő ront el mindig... Mert hagyom magamat.
S hogy ez honnan jutott eszembe? Onnan, hogy ma végre sikerült Gtalkon kommunikálnunk vagy fél órát. Volt ott minden: hakuna matata (fogalmam sincs, honnan jött), cérnametált, azaz fémtészta (ezt tudom, de nem mondom meg) és iszonyatos mennyiségű fárasztó, borzalmas szóvicc meg egyéb ökörség. Értelmes mondatok is voltak, de nem sok.
Ilyen ő nekem, így elrontott. Amíg nem ismertem, azt hittem, normális vagyok. Miután megismertem, rájöttem, hogy az lenne a legnagyobb hiba, ha megpróbálnék a társadalmi normáknak megfelelően élni. Rossz hatással volt rám, elrontott. Jól tette.
Jól tetted, Tímeám.