Már régóta a fejemben van egy ötlet. Valamelyik nap a szerkesztőségben tanúja voltam egy össznépi nyavalygásnak, ugyanis a földszinti kávéautomata elromlott, a konyhában a vízforraló pedig megadta magát, így nem lehetett kávézni. Ettől pedig mindenki kibukott körülöttem: 9-re öntudatlanul kóválygó, agyatlan zombik vettek körbe, akik minden második szavukkal kávéért könyörögtek.
Mondjuk én sem voltam az éberség példaképe, de a vérnyomásomat fenntartotta az ő sipákolásuk és az örökölt hipertóniám (köszi, apa, de mondjuk egy balatoni nyaralónak vagy egy ezüst étkészletnek jobban örültem volna). Viszont amíg koffeinhiányos agóniájukat hallgattam, megszületett bennem az ötlet, hogy bizony írni fogok a koffeinfüggőről, mint emberfajtáról.
Na, ez azóta is tart. Nem tudom, hányadik verziónál tartok, rájöttem, hogy a pár soros szösszenet ide nem elég. Lehetetlen rövidre fogni. Mert ugye van a notórius kávézó, aki koffein nélkül nem képes élni, van az energiaitalos dobozon csüngő tini, van Miska bá', a kőműves, aki jól elvolna kávé nélkül, de a reggeli és déli kávé-cigi-bratyizás kombó kétszer félórás fizetett munkaszünetet jelent - rengeteg fajtája van a koffeinfüggőknek.
Éppen ezért több munka is van ezzel a poszttal, mint hittem. Úgyhogy ha mostanában nem sok érdekes, hosszú, egyedi írást láttok tőlem, az azért van, mert belemerültem a sűrűjébe. Megpróbálom a fejben valahogyan felépített vázlatot végre befejezni. Aztán majd megjelenik valahol - vagy itt, vagy máshol. De előbb-utóbb itt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése