Némá!

Ez volt az első szavam, mikor megláttam azt a könyvet, amit végül Timi kapott ajándékba a születésnapjára. Nagyon meglepődtem, mert nem azt láttam, amire számítottam.
Jó három hete történt: húgomnak elsőáldozása volt, én meg szokás szerint dolgoztam. Újabban mindenről emiatt maradok le, csodás az új műszakbeosztás és az is hihetetlenül felvillanyoz, hogy létszámhiány miatt nem nagyon tudunk szabadságra menni.
Este háromnegyed 7-re értem haza, azt sem tudtam, hol vagyok (12 órából csak 10-et töltöttem gépállítással, ilyenkor ez előfordul), húgom pedig megrohamozott, hogy elmesélje, mi történt és milyen ajándékokat kapott. Be is mutatta őket sorban: lett új karórája, kapott szépíró készletet (vagy mi a neve), volt még valami virág is, egyéb apróságok is akadtak, de amin megakadt a szemem, az egy szép, színes könyv volt, a címe: Debrecen madártávlatból. Hámori Gábor fotóalbuma a városról, bővebben megtekinthető itt.
Mikor vacsora után kezdtem újra embernek érezni magamat, leültem és belelapoztam. Kíváncsi voltam, megismerem-e még a várost, főleg így, felülről. Három évig éltem ott, de már lassan négy éve annak, hogy eljöttem onnan, annyi idő alatt sok minden változott. Ráadásul általában nem repülővel közlekedtem, így lényegesen alacsonyabb perspektívából láttam mindent, mint ahogy a könyv mutatja.
Némá! - hangzott el pár oldal után. Hát ez még mindig olyan, amilyennek én ismerem! Kék-sárga buszok mindenfelé a városban (a Hajdu Volán városi buszai), villamosmegálló a Hunyadi utca mindkét oldalán, rettentően koszos Békás-tó, az Egyetem téren még nincs körforgalom, a csónakázótó még megvan (ma már a szép, új stadion terpeszkedik a helyén), ott a partján a Kikötő... Milyen könyv ez?
Az impresszumhoz lapozva megláttam a kiadás évét: 2008-as a kötet. Tehát kicsivel korábbi fotók vannak benne, így pontosan azt az időszakot mutatja, mikor én Debrecenbe kerültem. 2008-tól laktam ott, erre az állapotra emlékszem. Óriási élmény volt lapozgatni az albumot, látni azt, ami mára már elmúlt.
Mikor már harmadszor is végigolvastam mindent, Timi jutott eszembe. Valahogyan meg kellene neki is mutatni ezt a kötetet, mert tudom, hogy ő is erre a Debrecenre emlékszik és nagyon bánja, hogy megváltozott a város. Kapóra jött az alkalom: hamarosan születésnapja lesz. Utánanéztem hát a könyvnek, megrendeltem, megbeszéltem vele, mikor tudom neki átadni és kedden meg is kapta. Ő is ugyanúgy rácsodálkozott, mint én. Meglátta a borítót, mosolygott, majd találomra kinyitotta valahol.
Természetesen a Békás-tónál nyílt ki. Hol máshol? Mennyit ücsörögtünk a partján! Padon, vízparton, cipőt eláztatva, világot megváltva, csak úgy. Semmi érdekes nem történt, semmivel sem jutottunk előrébb, csak elfogyott 1-2 doboz sör és marha jól éreztük magunkat.
Így kapott Tímea ajándékot, pedig először ez nem volt tervben. Úgy voltam vele: majd küldök neki képeslapot vagy írok SMS-t, esetleg mindkettő. Többre úgysem lesz időm, szerintem neki sem, ajándékot meg készíteni szeretek. De annak is már vagy három éve, mikor utoljára ilyenre vetemedtem, most ötletem sincs, minek örülne. Aztán a véletlen úgy hozta, hogy lett. Nem is rossz!