Műhelyillat

Nagyapám asztalos volt, a műhelyét a ház végében építette fel. Kisgyerekként rengeteget rosszalkodtam ott, alkalomadtán még segítettem is. Emlékszem rá, milyen jó faillat volt ott mindig: általában a fenyő jellegzetes gyantaillatát lehetett érezni. Annak volt a legerősebb, a többit elnyomta. Érdekes, hogy ő is így tanította a fák felismerését: ha nem megy színről, erezetről, sűrűségről, akkor illat alapján menni fog. Megy is, bár nem úgy, mint neki.
Mikor meghalt, a házba a szüleim költöztek, a műhely meg üresen maradt. Sokáig tűnődtünk rajta, mi legyen vele: a családban nincs más asztalos, a nagy teljesítményű gépek meg hiába állnak ott, ha nem használja őket senki. Végül azt a megoldást választottuk, hogy a nehézgépeket eladtuk, az árából pedig kisebb, könnyebb kézi szerszámgépekkel szereltük fel a műhelyt barkácsoláshoz. Így lett akkus fúró-csavarozó, dekopírfűrész, kompresszor, levegős szerszámkészlet és sok minden más, amit ha látna, biztos csodálkozna rajtuk és örömmel használná őket.
Nem volt rossz ez a megoldás, csak egy hibája akadt: a műhelyből eltűnt a fa illata. Ez van, ritkán gyalulok, csapolok és vések, más munkákat végzek, ha épp ott vagyok.
Tegnap aztán mentünk fáért. A cégnél feleslegessé váló fa csomagolóanyagokat (raklapok, ládák, konténerek) évről évre kisorsolják a dolgozók között a februári nagy leltározás után. Aki nem nyer első körben, az a várólistára kerül, aztán majd egyszer szólnak, hogy lehet menni fáért. Na, nekem ez a héten jött el, tegnap tehát utánfutóstól felkerekedtünk, hogy hozzunk fát.
Előre elkészítettem neki a helyet, de nem volt elég: akadt ugyanis három darab rettenetes méretű, 6 méter hosszú láda. Akárhogy néztük, nem fért el sehol. Jött a megoldás: a műhelyben a fal mellé fektetve lesz annyi hely. Bevittük, letettük, kész. Jó lesz az ott, majd kitalálom, mire fogom használni. Ha csak összeaprítom és anyáék ezzel a fával tüzelnek télen, az is jó.
Volt viszont egy olyan előny, amire nem gondoltam: a fenyőfa láda az éjszaka leple alatt újra faillattal töltötte meg a műhely levegőjét. Mikor reggel kimentem, hogy beindítsam a szivattyút (ott van a kapcsolója), újra úgy éreztem magamat, mint jó húsz éve, mikor még rosszalkodni, szöget beverni jártam ki oda. Műhelyillat volt az állott, olajos, poros szag helyett.