Felülről

A könyves sztori még mindig nem ért véget. Na, majd most! Tehát Tímea születésnapja 3 rész, íme:
A tegnapi rész történetéhez kanyarodunk vissza, oda, mikor megláttam tesóm ajándékkönyvét és azon nyomban háromszor végig is néztem. Nem tudtam betelni vele, de ez már csak ilyen.
Debrecen felülről egészen más, mint amilyennek én láttam. Például most, 2015-ben jöttem rá, hogy a Kossuth téri díszburkolatnak szabályos mintája van. Úgy, hogy 2008-ban kezdtem nézegetni és 2011-ig volt rá módom. Láttam én, hogy többféle színű kő van lerakva, nem is össze-vissza, de nem bírtam rájönni, milyen vezérelv alapján. Tessék, most itt van. Végre ezt is tudom.
A Nagyerdei parkra is rácsodálkoztam: nem tudtam, hogy ekkora. Rengeteget jártam ott, első évben számtalanszor tettem meg a Kossuth kolik és a Kikötő közti távot. Odafelé gyalog, visszafelé mikor hogy (ha sokáig ittunk, villamossal, ha sokat, teleporttal, ha visszafogott buli volt, gyalog - de olyan sose volt). Volt, hogy olvasni ültem ki oda, egyszer még a nagy-nagy szemétszedéssel is résztvettünk Timivel (ki mással?) - mégis csak most, légifelvétel alapján jövök rá, hogy nagyjából semmit sem ismerek belőle. Aprócska részét jártam csak be, alig tudom, mi hol van.
Érdekes a Petőfi tér is. Sokat láttam, de főleg buszról-villamosról. Az Iparkamara épülete fel sem tűnt korábban, csak így, képről csodálkoztam rá. Nem is gondoltam volna, hogy ott is van valami szép.
A Tisza-palotáról készült képeket majd' tíz percen át nézegettem, reménytelenül próbáltam elhelyezni az épületet. Nem igaz, hogy sosem láttam! Aztán kiderült: láttam, mégpedig elég sokszor. Rengetegszer mentem el előtte a Kossuth téren, csak épp sosem tűnt fel, hogy ott egy ekkora és ilyen impozáns épület van.
A Szent Anna templomra is értetlenül bámultam: ilyen is van? Sosem láttam, sem közelről, sem távolról. Pedig elég nagy épület, a belvárosban is van - mégis kimaradt az életemből.
Mint ahogy a Fancsikai-tavak és a Vekeri-tó is. Pedig akárkivel beszélek, aki Debrecenben élt vagy tanult, mind emlegeti, milyen szépek és hányszor jártak ott. Én három év alatt egyszer sem - vajon miért?
Rengeteg ilyen volt még. Jellegzetes épületeket bámultam tök tanácstalanul, pislogtam, mint hal a szatyorban és bár az első meglepetésem az volt a könyvvel kapcsolatban, hogy ez az a Debrecen, amire emlékszem, rájöttem, hogy még ezt sem ismerem igazán. Hiába az ott töltött három év, hiába a rengeteg emlék, szinte semmit sem tudok a városról.
Néha a mai napig felmerül bennem, hogy az érettségitől a szakmám megszerzéséig eltelt hét év tök felesleges volt. Hiába jártam egyetemre (sőt, több egyetemre is), diplomám nem lett, az ott megismert emberekkel szinte mind megszűnt a kapcsolatom, pénzt se sokat kerestem ez idő alatt, így hát semmi haszna nem volt ezeknek az esztendőknek. Nos, ez nem biztos, hogy teljesen így van, hiszen vannak emlékek, amik ehhez köthetőek. Viszont azt még mindig fenntartom magamnak, hogy bizonyos szempontból pazarlás volt a három debreceni év. Nem ismertem meg azt a helyet, ahol éltem, nem láttam-hallottam rengeteg szépet, amit lehetett volna. Így, hogy mellette sem az egyetemen, sem a munkában nem voltam túl sikeres, jogos a felvetés: mégis mit csináltam én ott három éven át? Nagyon úgy néz ki, hogy az égvilágon semmit, csak akkor nem tudom, mivel telt az idő.
Mondom én, hogy felülről nézve minden egész más.