Mentális csőd

Vannak nekem ismerőseim. Igen, igazi emberek, nem csak olyanok, akik a képzeletemben élnek. Ezek között vannak nők is. Ez önmagában nem probléma, elvégre a nőknek is van létjogosultságuk, viszont nekem - fene sem tudja, miért - van egy olyan beidegződésem, hogy a nőkkel megpróbálok értelmesen beszélni. Na, ebből szoktak gondok lenni, nem is kicsik.
Az egyik kedves ismerősömmel találkoztunk nemrég, jó fél év után. Vagy lehet, hogy több is volt. A neve legyen mondjuk Kriszta*. Rendkívül gyönyörűséges leányzóról van szó: nagyon magas (178 cm), hihetetlenül vékony (de azért formás), szőke, kékszemű, szép az arca - mint valami modell. A férfiak forognak utána, a nők meg irigylik. Ráadásul ezek mellett rendkívül okos, több nyelven beszél, diplomája van (nem ám himi-humi divatfőiskolán büfé-ruhatár szakon). Egyszóval már-már a tökéletesség mintaképe.
Persze nincs olyan nő, aki tökéletesnek találja a külsejét. Ő sem ilyen. El is kezdett nekem panaszkodni. Mondjuk nem értem, miért nekem mondta, az ilyet a nők általában a barátnőikkel szokták megbeszélni, mi meg bizonyos adminisztratív okok miatt sosem voltunk barátnők és már nem is leszünk. Na, de a lényeg, hogy panaszkodott nekem egy sort. Én meg próbáltam logikusan feldolgozni. Nem kellett volna.
- Híznom kellene.
- Híznod? Minek?
- Túl vékony vagyok.
- Azt nem mondanám, hogy túl vékony vagy. Tovább már ne fogyj, mert akkor már tényleg beáll a csont és bőr állapot, de még nem vagy túl vékony. Viszont az tény, hogy nem ártana meg, ha itt-ott kicsit kigömbölyödnél.
- Disznó!
- Most miért?
- Azért, mert te is olyan vagy, mint a többi férfi!
- Mér', milyen legyek? Amúgy meg nem azt mondtad te is, hogy híznod kéne?
- Jól van na. De most mondd meg: 178 centihez 51 kiló, ez borzasztó kevés!
- Nézd: én ehhez nem értek (és nem is akarok - gondolom magamban).
- Akkor most tudd meg, hogy kevés. Még 6-7 kilót gond nélkül felszedhetnék.
- Mondom, nem is állna rosszul. (hogy ezért mit fogok kapni...)
- Ja, csak nem mindegy, hová. Ha felszedem hasra, attól ronda leszek. De nézd meg: a karom is lehetne vastagabb, a combom is, fenékre sem ártana egy kicsi...
- Na és hogy szeretnéd elérni, hogy csak oda menjenek fel a kilók, ahová gondolod? (b*ssza meg, az előbb letol, mert disznó vagyok, most pedig pont ugyanazt mondja, mint én!)
- Edzeni kéne. De ahhoz nincs kedvem meg sok idő.
- Akkor közlekedj biciklivel, van neked olyanod.
- Van, de az meg a pincében van, nincs kedvem felhozni. Utána meg mindig levinni, zárogatni...
- Akkor ne biciklizz.
- De akkor meg csúnyán fogok hízni!
- Akkor találj valami más megoldást! (és lehetőleg fejezd be a problémázást, mielőtt ideges leszek...)
- De mondjuk azt sem tudom, hogy kellene felszedni azt a pár kilót.
- Mondjuk egyél.
- De mikor?
- Mikor éhes vagy. (mikor, mikor, b*zmeg - ennyire hülye nem lehetsz!)
- Reggelizni kellene, az lenne a jó.
- És mi akadályoz meg benne?
- Hát az, hogy a koliban nincs saját konyhánk.
- Elég sok koli van, ahol nincs mindenkinek saját konyhája, de azért van, aki reggelizik ott is...
- Igen, de nekünk a szoba előterében csak ilyen kis izé van, rajta mikró meg ilyenek. Ha ott csinálok enni, felébresztem a többieket.
- Rendes konyha nincs?
- De van, csak oda nincs kedvem egyedül kicuccolni.
- Akkor próbáld meg valakivel együtt! (WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! NEM IGAZ!)
- Hát de kivel? Meg amúgy is, nincs rá időm reggel.
- Akkor ne főzőcskézz, hanem menj el a boltba, vegyél valamit!
- De hová?
- Ott van a kolitól nem messze a kisbolt, ott van péksütemény meg pizza.
- De nincs kedvem reggel sétálni.
- (nem, nem igaz, ez nem valóság, csak szívat)
Eltelt egy kis idő, más kapcsán előkerültek a kollégiumi szobatársai.
- Basszus, Anita is... Felkel 6-kor és nem tudok aludni tőle. Megy ki a konyhába reggelit készíteni, csörög...
- Szóval felkelsz rá.
- Igen.
- És kimegy a konyhába.
- Pontosan.
- Akkor talán menj vele együtt te is, készíts reggelit és nem leszel egyedül. (ne nekem kelljen már ezt is kitalálni, te laksz ott, virágszálam!)
- De az sem jó.
- Miért?
- Mert nincs kedvem 6-kor kelni.
- Hát, ezzel nem tudok mit kezdeni...
- Viszont akkor is kellene reggelizni... Valami olyan kellene, ami jól eláll. Egyszer megcsinálom és egy hétig jó, nem kell vele minden nap vesződni.
- Füstölt szalonna.
- Aj, ne legyél már hülye! Én komolyan gondoltam!
- Én is. (b*zmeg, most mi nem jó?)
- Mondjuk szeretem a szalonnát...
- Na, látod (akkor meg mit problémázol?)
- De reggel annyira azért nincs étvágyam, hogy meg tudjak enni egy darab szalonnát.
- Sajnos ezen sem segíthetek...
Sok mindenről beszélgettünk még, de nálam ez verte ki a biztosítékot. Nem tudtam rájönni, milyen logika alapján fűzte fel, amit mondott - bár igazából nem is nagyon akartam. Így szoktam meg, ilyennek szeretem. Csak sok türelem kell hozzá.

Ja, és később megoldotta a reggelizés problémáját.
Most épp fehérjeturmixot reggelizik, mert az hamar megvan.
Nem mondok semmit.

* Nem mindig használok valódi neveket - most épp nem.