Az olvasás, mint probléma

Ma találkoztam egy ismerősömmel, aki történetesen magyar nyelvet és irodalmat próbál oktatni általános iskolában, felsősöknek. Igen, csak próbál, mert elmondása szerint a gyerekek makacsul ellenállnak. Még a kötelező olvasmányokat sem olvassák el, csak letöltik internetről az olvasónaplót, aztán mikor elérnének az olvasmány feldolgozásához, fogalmuk sincs semmiről. Ő meg nem tud velük mit kezdeni. A Pál utcai fiúk egyszerűen nem érdeklik az ötödikeseket, hiába próbálkozik bármivel, de a "modern szarokat", mint a Harry Potter-sorozat vagy a Szent Johanna gimi, kézzel-lábbal olvassák.
(már akik olvasnak, de hála az égnek ez nem baj)
Én meg nem értettem: ez miért gond? Miért baj az, hogy a gyerek olvas valamit? Megtudhattam: azért, mert az ilyen "ócska ponyvák" nem tartoznak az alapműveltséghez. Hát micsoda dolog az, hogy a gyerek nem ismeri Nemecsek Ernőt, nem tudja, mi az a grund, nem marad meg benne egy ilyen nemes történetből semmi?
Nos, én másképp látom ezt a problémát. Tény, hogy A Pál utcai fiúk (hogy a példánál maradjak) nagyon szép, tanulságos történet - de vajon tényleg egy ötödikesnek való? Emlékszem, mikor nekünk feladták kötelező olvasmányként a 4. év utáni nyárra. Ott voltunk 10-11 évesen, elővettük a könyvet, aztán belevágtuk az olvasásba. Mer' a kötelezőt el kell olvasni.
Nem értettük. Volt, aki már az első oldalon, az első mondatoknál megakadt. Mert az addig rendben van, hogy a Bunsen-égő lángja az Istennek sem akart elszíneződni, de mi az a Bunsen-égő? Én szerencsés voltam, mert anya iskolájában rendszeresen ott kóboroltam a fizika-kémia szertárban, de aki nem ilyen közegben nőtt fel, az bizony lehet, hogy 10 éves koráig nem is látott Bunsen-égőt. A háztartásokban nem túl gyakori, kémiaóra pedig csak később, hetedik osztálytól lesz. Tehát ott áll a gyerek, kezében a könyvvel és már az első bekezdésnél megakad.
Később sem jobb a helyzet. Mi az, hogy reáliskola? Miért pont vörösingesek a vörösingesek? Ha szerencséje van a gyereknek, 7. osztályban hall Garibaldiról, ha nincs, akkor majd 11.-ben. Addig meg fogadja el, hogy vannak vörösingesek, de ne kérdezze, ez mire utal. No és ott van a legfontosabb kérdés: mi az a gitt? Mikor én voltam negyedikes tizensok évvel ezelőtt, éppen kezdtek tömegesen elterjedni a műanyag ablakok. Otthon, az asztalosműhelyben ugyan láttam gittet (nagyapa nyakon is vágott, mikor meg akartam rágni), de már akkor is voltak olyanok, akiknek fogalmuk sem volt róla, mi az. Gyanítom, ma ezeknek az aránya még magasabb. Márpedig aki sosem látott gittet egészben (az ablakból kiesett, megkövült gitt nem sokat ér szemléltetőeszközként), az nem fogja érteni, miért kell kikaparni a nyílóból és miért kell rágni.
Aztán olvas tovább a gyerek becsülettel, de egyre nagyobb a lemaradás. Mi az a Füvészkert? Miért ment oda Nemecsek? Azért, hogy megfázzon? Mi az a grund? Mi az, hogy közlegény? (apa már valószínűleg nem volt katona, tehát vagy el tudja mondani, vagy nem) Mi az üveggolyó? (nekem még volt gyerekkoromban, de ez már akkor is ritkaságnak számított) Mi ez az egész?
Csoda, hogy ráun? Dehogy is! Mi, felnőttek is hamar ráununk arra, aminek nem látjuk értelmét, akkor miért pont egy 10-11 éves gyerek tartana ki mellette? "Azért, mert már apádnak is el kellett olvasnia és ő is kibírta!" - komoly indok. Most, a XXI. század hajnalán tényleg ez lenne a legkomolyabb indíték arra, hogy miért kell egy gyereknek olyan könyvet olvasnia, amit nem ért és nem is érdekli?
Mert ez a helyzet. Molnár Ferenc műve kétségkívül nagyszerű, de akármennyire is 10-12 éves fiúkról szól, nem ifjúsági regény. Attól, hogy egy műben gyerekek vannak, nem biztos, hogy gyerekeknek való. Márpedig ez a regény nem gyerekeknek való - vagy nem a mai kor gyerekeinek. Egy mai ötödikes diák aligha tudja megérteni azt, hogy mi az az árulás, Nemecsek pedig miért áldozza életét egy üres telekért. Nem azért, mert hülyék a mai gyerekek, hanem mert más körülöttük a világ. Eltelt vagy száz év a regény megszületése óta - ráadásul nem akármilyen száz év. Fel kellene végre ismerni, hogy a mai gyerekek másra vágynak.
A mai gyerekek Harry Potterre, Szent Johanna gimire, Twilightra és hasonlókra vágynak. Mesékre. Mesékre, amiben van egyértelmű, mindig, mindenben jó főhős, vannak varázslatok, csaták, sárkányok, üldözések, majdnem elszúrt akciók és van egy azonosítható, mindig, mindenben rossz főgonosz. Egy tízéves gyereknek egyszerűen túl bonyolult, hogy Nemecsek jó, de a többiek árulóként tüntetik fel, miközben a ténylegesen áruló Gerébet szeretik. Hát hogy van ez?
De a magyar nyelv oktatása le van maradva ezen a téren. A mai gyerekek ugyanazt olvassák kötelező olvasmányként, amit szüleik, nagyszüleik. Ötödikben megkapják A Pál utcai fiúkat, nem értik. Aztán jön hatodikban Az egri csillagok. Megijednek tőle: sokaknak még életében nem volt a kezében 600 oldalas könyv. Persze ezt sem értik. Ki az a janicsár? Ki a szultán? Mit keresnek itt a törökök? Miféle lófarkas zászló? Történelemből majd valamikor az év vége táján tanulják talán ezt is, de nekik egy évvel korábban, nyáron el kell olvasniuk a regényt. Aztán vagy megteszik, vagy nem. Vagy végigkínlódják és írnak belőle egy olyan olvasónaplót, amiről ordít, hogy fogalmuk nincs a műről, vagy beintenek és azt mondják: "Ezt nektek Bornemissza Gergellyel együtt!", aztán letöltik internetről az olvasónaplót, lemásolják, beadják és mennek focizni, biciklizni vagy az okostelefonjukon nyomatják az Angry Birds-öt. Esetleg eminens jókislányok, akik az Idegen szavak és kifejezések szótárát, illetve a hatodikos történelemkönyvet oda-vissza forgatva szószedetet írnak maguknak az ismeretlen szavakról és az egész nyarat rááldozva nagyjából megértik, miről szól a mű. De azt hiszem, senkit sem marasztalhatunk el azért, ha 11-12 évesen nem ilyen.
Egy év múlva jön az újabb sokk: A kőszívű ember fiai. 1800-as évek, reformkor, 1848-49-es forradalom és szabadságharc, illetve Jókai Mór masszív romantikája, dagályos irodalmi formákkal. A gyereknek meg fáj tőle a feje, amit meg is tudok érteni. Vagy újabban ott van a Szent Péter esernyője, amit - szégyen, nem szégyen - nekem még 25 éves fejjel sem sikerült összeraknom. Egyszerűen nem áll össze a történet. De majd a 13 éves hetedikesnek biztosan sikerülni fog. Ne nézzük már egymást hülyének...
A kulturális és történelmi ismeretek nincsenek meg, a gyereknek csak nagyjábóli elképzelése van arról, mi történt 1848-ban és utána, azt is a március 15-ei és október 6-ai ünnepségekről tudja. Az meg nem sok. Nem is biztos, hogy érti, amit olvas. De nem baj, hadd olvassa csak, az apja sem halt bele meg ugye ez A-LAP-MŰ. Az, b*ssza meg. Hát ha alapmű, akkor olvasgassa csak az, aki kitalálta, mi legyen a kötelező olvasmány.
Értem én, hogy vannak a magyar irodalomnak olyan művei, amivel meg kell ismertetni az ifjúságot, hogy ne legyenek bunkó parasztok és legalább kicsit ismerjék a saját kultúrájukat. De ennek nem az a módja, hogy rájuk erőltetjük. Akkor már egyszerűbb lenne bemagoltatni az egészet, mint a "talpramagyart". Nem az a legjobb? Bevágja a gyerek fejből Baradlayék kalandjait, azt' akkor biztosan tudja. Mert ugye "legalább így elolvassa, amúgy meg nem". Biztos ez?
Ha valakit érdekel egy könyv, el fogja olvasni. Akkor is, ha hosszú, akkor is, ha nehézkes a nyelvezete, akkor is, ha nem sok ideje van rá. Ha másképp nem, hát buszon-vonaton-elalvás előtt-helyett. De ha valakit nem érdekel egy könyv, akár korbáccsal is üthetjük, akkor sem fogja elolvasni, ha meg mégis elolvassa, nem lesz semmi értelme. Nem fogja megérteni, nem fogja megszeretni, sőt, úgy általában meg fogja gyűlölni az olvasást, amint kitántorog az iskolából, esze ágába sem jut, hogy könyvet vegyen a kezébe.
Na és akkor mi van? - kérdezhetnénk. Nem kell mindenkinek irodalomtudósnak lennie. Valóban. De ha megutáltatjuk az ifjakkal az olvasást, akkor elérjük, hogy egy egész generáció nőjön fel a TV és a számítógép képernyője előtt és a legbonyolultabb nyelvi szerkezet, amit olvasnak, az lesz, ha két XD közé egy "gyáááh" vagy "nézdmááá" is beszorul valahogyan.
Mert egyébként a kötelező olvasmányokat utáló ifjú is olvas. Nem könyvet meg újságot, de olvas. Interneten cikkeket, Facebookon leveleket, bejegyzéseket - de biztos, hogy a kettő ugyanaz? Biztos, hogy ugyanolyan szellemi tornát jelent egy szerkesztett, gyakran többértelmű irodalmi mű értelmezése, mint egy pár szavas, jórészt emotikonokból álló üzenet dekódolása? Biztos, hogy ugyanaz a hatás? Én erről nem vagyok meggyőződve.
De akárhogy is legyen, az irodalom oktatása nem segíti elő, hogy a diákok megszeressék az olvasást. Nyolcadikban ott a Légy jó mindhalálig, ami egyáltalán nem ifjúsági mű, aztán középiskolában is kapják a nem nekik való olvasmányokat: mégis mi köze egy 15 éves 9. osztályosnak Homérosz és Szophoklész műveihez? Már akkor, a görögök idejében sem gyerekeknek íródtak és azóta nagyot fordult a világ. Nem, nem nekik való, nem tudnak és nem is akarnak vele mit kezdeni. Régies a nyelvezete, érthetetlen, tele van olyan utalásokkal, amikhez több tudás kellene. Például minek hajózik össze-vissza Odüsszeusz? Egyáltalán: miért hajózik? Hol értheti ezt egy mai gyerek? Hiszen ő abban nőtt fel, hogy Budapestről pár óra alatt el lehet jutni autóval az Adriára, repülővel árban és időben abszolút elérhető egész Európa, közben pedig méteres pontossággal tudjuk, hol vagyunk, mert ott a GPS-vevő az okostelefonban, az útvonaltervező szoftver pedig megmondja, melyik kereszteződésben merre kanyarodjuk, egészen Vlagyivosztokig.
Nem érti, nem értheti a gyerek, hogy a trójai háború után (ha jól számolom, több, mint háromezer éve) a hajó volt a nagyobb utakra alkalmas közlekedési eszköz, főleg a Földközi-tengeren, a navigáció pedig erősen a szerencsétől függött. Így hát az egész bolyongás egy számára értelmetlen dolog, nem tudhatja, micsoda öröm volt akkoriban egy hajósnak, ha hónapok-évek múltán végre kiköthetett valahol, még akkor is, ha azt sem tudta, hol van.
De azért nyomassuk neki ezeket a műveket, hátha egy életre megutálja az irodalmat. A gyűrűk ura-trilógiát olvassa? Tűzre vele! Micsoda gyalázat! Versekből is tanulja csak Petőfi, Arany, Radnóti és a többi klasszikus műveit! Akkor is, ha nem akarja. Szépek és jók ezek a művek, meg kell velük ismerkedni - de talán nem minden áron. Mert míg a gyerek fejébe a tanár kézzel-lábbal igyekszik beletömni, hogy Arany János mit hogyan is értett A walesi bárdokban, addig az a büdös kölök szünetben csak azért is - mondjuk - Tankcsapdát hallgat a telefonján és leginkább az foglalkoztatja, hogy mire gondolt Lukács Laci, mikor azt énekelte: "A férje ő lett, a fiúja meg én".
Rossz lenne ettől a gyerek? Dehogy! Egyszerűen csak nem nagyon tudják érdekelni a több évtizeddel, évszázaddal korábbi, nála jóval idősebb, teljesen más helyzetben élő emberek érzései, gondolatai. Ez meg abszolút nem idegen dolog a 14-18 évesek közt. De azért megpróbálják tűzzel-vassal letörni a szarvát, visszavágni a "vadhajtásokat", nehogy már a gyereknek legyen igaza. Olvassa azt, amit ötven éve minden diák, tanulja meg a kötelező verseket, mert "kárára nem válik, ha ismeri". Ja, aztán meg érettségi után messzire dob minden szépirodalmat és annyi a bazi nagy művelődésügyi erőlködésnek. Jobb esetben talán önerőből felfedezi a szépirodalom számára is érthető részét - de miért nem lehet ezt iskolában megtenni?
Oly' mindegy lenne, mit olvas a gyerek, a lényeg az, hogy igényes nyelvezetű szépirodalom legyen és ne legyen kínszenvedés számára. Ha egy 13 éves, rózsaszín álomvilágban élő lány mindenáron a Twilight-sorozat könyveit akarja elolvasni, mer' az milyen jó, hogy Edward tűzön-vízen át kitart Bella mellett, akkor tegye meg nyugodtan. A tanár pedig ne hajtsa el azzal, hogy "mi ez a hülyeség", hanem legyen segítségére abban, hogy a művet a lehető legjobban megértse. Olyan mindegy, hogy azt a megszemélyesítést vagy metaforát Jókai Mór vagy Stephenie Meyer írta-e le, a lényeg ugyanaz. De Jókai Mór megszemélyesítését undorral fogja olvasni a gyerek, Stephenie Meyerét meg örömmel. Szó se róla, nekem is hányingerem van az egész Twilight-hisztériától, de ha egyszer gyerekek, fiatalok önszántukból olvasnak el három darab sok száz oldalas szépirodalmi könyvet, akkor annak örülni kell, nem pedig eltaposni a lelkesedésüket. Majd kinövik a vámpíros-vérfarkasos rózsaszín leányálmot, de a lényeg, hogy olvasnak.
Sőt, ha már úgyis megnézik a filmet is, akkor adódik az újabb lehetőség: össze lehet hasonlítani a filmet a könyvvel. Mi az, ami megvan a filmben is, mi az, ami kimaradt, a könyv hangulatát hogyan érzékeltetni a film - ezernyi kérdés, amit mind-mind meg lehet tárgyalni. Hiszen van mozgóképkultúra és médiaismeret óra is. De azon egyelőre ott járunk, hogy A kőszívű ember fiai filmváltozatát próbálják elviselni a diákok. A könyvet persze nem nagyon olvasták el, aki mégis, az sem emlékszik rá, az 1964-es film pedig - bár kétségtelenül nívós alkotás - nem tudja érdekelni a mai 18 éveseket. Ez nem az ő hibájuk, egyszerűen nem várhatjuk el tőlük, hogy egy 50 éve készült, több, mint 150 éves eseményeket felelevenítő, két és fél órás filmért őszintén lelkesedjenek. Majd 30-35 évesen biztosan nagyra tudják értékelni, de addig el kell telnie egy kis időnek.
Óriási lehetőségeket hagy ki a magyar oktatás ezen a téren immáron évtizedek óta. A félrecsúszott koncepció hibáit már nem lehet eltitkolni, az indoklásként mikor milyen formában előadott maszlag (hol nemzeti kincsre, hol hagyományokra hivatkoznak azok, akik megszólalnak) már nem tudja eltakarni azt, hogy a rendszerben valahol iszonyatos lustaság, nemtörődömség vagy a másik nagy átok, a vaskalapos konzervativizmus vert gyökeret és nagyon nem enged. Pedig egyik sem jó. Az sem jó, ha a döntéshozók - akármilyen szinten is legyenek - nem foglalkoznak azzal, hogy korszerűek legyenek az ismeretek, a "jó az úgy is" filozófia mentén oktatják azt, ami esetleg évtizedekkel ezelőtt is elavult volt (lásd: főiskolák, egyetemek természettudományos és műszaki karainak 80 és a halál közti "szaktekintély-emeritus" oktatói). De az sem jó, ha a görcsös ragaszkodás, változtatni képtelenség mögött a nádpálcás tanárt, padban vigyázzban ülő, iskolaköpenyes gyereket és az oktatás poroszos légkörét visszasíró örök konzervatívok ténykedése áll. Az ő ténykedésük ritkán tesz jót az oktatásnak.
Mindegy is, ki a felelős, mert a vesztesek a gyerekek. Nagy részük úgy megutálja az olvasást, hogy később sem fog majd könyvet a kezébe. És ezzel rengeteget veszítenek.

(igen, én is olvastam ezt a cikket, de a bejegyzést még jóval a cikk megjelenése előtt kezdtem el írni)