Múltidézés

Annak idején volt egy hosszabb időszak, amikor Debrecenben laktam. Ekkoriban szokásom volt mindenféle péksütemények fogyasztása. Majd' minden nap betértem a kedvenc pékségembe, aztán mikor mit vettem.
A debreceni tartózkodásom utolsó évében a Malomparkban található látványpékségbe jártam rendszeresen. A közelben laktam, útba esett és volt ott sajtkrémes rúd. Csodálatos volt. Kettesével vettem, hol tízóraira, hol ebédre, hol vacsorára sikerült megennem.
Aztán változtak az idők, elköltöztem Debrecenből, azóta nem jártam a látványpékség közelében sem és a sajtkrémes rúd is kimaradt az életemből. Hiányzik is nagyon.
Ma dolgom akadt a városban, anya pedig mondta, hogy ha már úgyis jövök-megyek, próbáljak meg valahol citromot venni. Bodzaszörpöt készítenénk, ahhoz kell a citrom, de égen-földön nem lehet kapni sehol. Így aztán be is tértem a városunk szélén álló, külföldi nevű hiper-, szuper- vagy valamilyen marketbe (bót, azt' jóvan).
Nem vagyok otthon az ilyen nagy boltokban (bezzeg ha autósbolt lett volna...), ezért kicsit bambán kóvályogtam. Ennek eredményeként még a citrom előtt megláttam a péksüteményes pultot. Ha már így hozta a sors, csak megkóstolom, mit lehet itt kapni...
Mióta eljöttem Debrecenből, nem eszem rendszeresen péksüteményt, de ha lehet, megpróbálok hozzájutni. Most épp lehetett, így el is kezdtem válogatni. Magvas kifli, nugátos franc tudja, mi - nem, ez nem az én világom. Pizza - ez sem az igazi. Lepereg róla minden, betakarózom vele, csúnya.
Aztán megláttam, amit nem is vártam: sajtkrémes rúd. Ugyanaz a forma, ugyanaz a méret. Vettem gyorsan hármat, bedobáltam a kocsiba négy kiló citromot, irány a pénztár, fizessünk gyorsan!
Megvolt, bepakoltam a hátizsákba, irány ki a biciklihez! Nem bírtam ki, már a parkolóban megkóstoltam a sajtkrémes rudat. Az volt, amit vártam: ugyanaz az íz, mint annak idején Debrecenben. Eszembe jutott a folyton forgalmas Füredi utca, a lehetetlen kereszteződés a Malompark előtt, az albérlet konyhájának hülye formájú asztala, az ablakból látható játszótér... Egy pillanatra megint ott voltam, sétáltam az Egyetem sugárúton, néztem a mókust a Nagyerdei parkban, könyvet olvastam az egyetem előtti padon ülve.
Aztán majdnem elestem a kerékpártartóban. Helló, ez itt a valóság, nem 2011 varázslatos tavasza van, hanem a 2013-as tavaszi ősz, térben és időben messze Debrecentől. De jó volt megtalálni belőle egy emléket.
Azt hiszem, bármennyire is irtózom a "nagybótok" világától, itt visszatérő vendég leszek. A sajtkrémes rúdért megéri. Bár lassan jó lenne egy "igazit" is enni ott, a Malomparkban.
(igen, tudom, ugyanabból a fagyasztott egyentésztából van, de akkor is)