Azt hiszem, mostantól bevezetem azt, hogy nem megyek nagyvárosokba. Sőt, sehová sem fogok járni, csak dolgozni meg haza. Az se jó ám, ha túl sok az élmény, túl sok emlék jön elő.
Nagyot változott az életem, elköltöztem a nagyvárosból, most itt élek egy kisvárosban és egy másikba járok dolgozni. Nincs már egyetem, nincsenek barátok, van helyette 3 műszak, ilyen-olyan geometria meg papírmunka. Rosszabbnak tűnik, de nem az. Más. Ez is egy élet, ez is abszolút élhető, csak más gondolkodás kell hozzá. Már megy is, megtalálom benne a szépet, kedvelem, mert valahol mégiscsak magamnak választottam. Ha már kirúgattam magam egyetemről a magam nagy eszével, igyekeztem azt az alternatívát megfogni, amelyik a legjobbnak tűnt. Sok szempontból még jobb is, mint az az élet, amit az egyetemi tanulmányaim előrevetítettek.
De ha időről időre visszatérek egyetemi tanulmányaim helyszínére és felidézem az ottani emlékeket, mindig is fel fog merülni, hogy lehetne ez másképp is. Úgy meg soha a büdös életben nem fogok örülni annak, amit elértem. Nincs hát más megoldás: ki kell zárni mindent, ami zavarhat. Majd ha stabil lesz az álláspontom, visszaengedem őket. Addigra már nem lehet megingatni benne, hogy jó, amit teszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése