Megint eljött az ősz. Hullanak a levelek, a villanyvezetékeken csapatokba gyűlnek a madarak, szólnak az iskolacsengők. Véget ért a nyári bohóság, nincs több kaland, hajnalig tartó örök szerelem, nincsenek már igéző szempárok...
Nincsenek és nem is voltak! Már megint itt állok az ősz kezdetén és ismét egyedül vagyok. Ki tudja, hányadik nyár ment el feleslegesen... Nem, nincs senkim, egyedül fogok meghalni - élet ez így? Van értelme a létezésemnek?
Beugrottatok, mi? Azt hittétek, komolyan gondolom, hogy önmagát hótt' érzelmesnek gondoló egyszerű lakossági balfasz módjára komolyan elsírom a bánatomat, hogy nekem miért nincsen senkim. De meg lehet nyugodni: nem ment el az eszem. Csak kipróbáltam, milyen érzés ilyen szánalmas faszságokon rinyálni. Nagyon rossz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése