Fűnyírás

Ó, a fűnyírás! A magyar vidék és kertvárosok kultikus eleme! Ahogyan a hosszú parasztházakat felváltották a Kádár-kockák, a kertekből eltűntek a baromfik, a tehenek és a krumplisorok, aztán a vályogházakból panelba vándorolt szülők gyermekei elindultak az agglomerációba, kinőtt a semmiből egy korábban alig ismert fogalom: a fűnyírás.
A vidéki ember ugyanis már nem nagyon műveli a kertet. Reggel megy dolgozni a városba, estig ott van, haza is kell jönni, nap elején elvinni iskolába a gyereket, munka után érte menni, fáradt, minden baja van, szabadság alig akad, ha mégis van, akkor sem úgy, ahogy ő szeretné, hanem ahogy kiadják. Meg egyébként is: a teszkóba' minden olcsó, útba is esik, fogja a franc nyakig összesározni magát egy tálca földieperért!
(nem vicc, láttam már olyan embert, akinek a tövén rohadt meg a földieper, miközben a boltban vette a tálcásat)
Így hát divat lett a füvesítés. Olyan szép, gondozott angol pázsit kell, mint a sönbrunba', mer' az jól néz ki. Játszhat rajta a gyerek, szaladgálhat a kutya, lehet grillezni, bográcsozni, napozni.
De néha nyírni kell. Fűnyíróval, mert az egyszerű. Ki is alakultak a vallások: szegélynyírósok, tologatósok, önjárósok, traktorosok. Elektromos, benzines, akkus, fűgyűjtős, kidobós, mulcsozós-visszadobós, majd én aprítok meg mulcsozok.
Ami pedig van, azt használni kell. Én magam is szoktam: a szüleimnél még mindig én felelek a fűnyírásért. Nagy élmény. Annak idején nagyapám sarokra építkezett (mondjuk akkor még nem volt sarok, mert hiányzott a keresztutca, de mindegy), tehát kétszer annyi füvet kell nyírni a ház előtt, mint a szomszédoknak. Ezt súlyosbította azzal, hogy máig ismeretlen okból 12 meggyfát ültetett a ház elé. Éveken át mosógépmotoros elektromos fűnyíróval próbálta nyírni, de két problémával kellett szembesülnie:
1. Eleinte nem volt olyan hosszabbítója, ami a ház legkülső konnektorától elért volna a sarokig, így ott maradt a kasza és a sarló
2. Mikor lett, azt meg rendszeresen körbetekerte a 12 fa közül valamelyiken - vagy épp egyszerre mindegyiken (ilyen is volt, örült neki piszokul)
Így hát jó tizenöt éve váltott: beszerzett egy használt benzines fűnyírót. Nagyszerű kis gép volt, legalább két nyírást bírt javítás nélkül. Később egyet, utána már annyit sem. Addigra nőttem bele a feladatba, jött a szép, új, teszkógazdaságos benzines csoda. A fene vinné el, hogy így, kilenc vagy hány év után még milyen jól bírja...
Megoldódott a probléma: mindenütt le tudom nyírni a füvet és nem gabalyodok bele a meggyfákba. De nem fenékig tejfel az élet. A legfontosabb probléma, hogy - amint már írtam is - rettenetesen utálok minden kerti munkát. A fűnyírást is. Igyekszem nem túlzásba vinni, ezért voltam boldog, mikor tavalyelőtt (vagy előtte, mit tudom én) az egész évet kettő darab fűnyírással letudtam. Na, idén nincs ilyen szerencsém: még csak május vége van, de én már vagy ötször nyírtam a füvet és most is kellene, ha otthon nem lenne mindenütt bokáig érő sár.
A másik gondot a már említett meggyfák jelentik. Nem úgy, mint régen, már nem tekerem rájuk a vezetéket (nekem is sikerült ám, nem csak nagyapának). A probléma az, hogy a meggy- és egyéb fáink ágai eléggé alacsonyan vannak. A ház előtti meggyfáké kb. 1,5 méteren, az udvaron a barackfa ennél alacsonyabbra is enged ágakat. De annyira nem árnyékolnak, hogy alattuk ne kellene nyírni a füvet. Marad hát a laposkúszás, faágba gabalyodás, káromkodás - ezt néha színesíti, mikor a motor hűtőventillátora bedarál és kiköp néhány falevelet. Ilyenkor irigykedve nézem a közvetlen szomszédok fától mentes, sima árokpartját. El tudnám viselni az ilyet is.
Van még más kedvenc is: a szemét. Imádom. Mindig megbújik a fűben néhány cigarettásdoboz, nejlonzacskó, süteményes papírzsák, reklámújság, féldecis üveg, taknyos zsebkendő és egyéb érdekesség. Kivétel nélkül mindegyik gyönyrű, mikor szétcsapja őket a forgó kés. Pedig köztéri szemetes is van mifelénk, szelektív hulladékgyűjtő szigetet is telepített a hulladékkezelő - hiába, a bunkóság nem gyógyítható. Mondjuk néha találok olyan dolgokat is, amiket nehéz megmagyarázni. Legutóbb egy fali műanyag elektromos szekrényt sikerült felfedezni a fűben, benne egy háromfázisú átkapcsoló maradványaival. Nem az a motyó, amit bármikor talál az ember a zsebében. De ha felesleges, akkor sem muszáj rögtön az árokba dobni, van neki más hely is.
És ez még csak a ház körüli fű. Benn, az udvaron is van valamennyi és ott sem jobb a helyzet, csak más. Anya ugyanis reménytelenül virágmániás, ezért mindenütt cserép, kaspó, virágláda, virágállvány, virággal teli dézsa és egyéb kórógyűjtő alkalmatosságok állnak. Én meg vagy kerülgetem őket, vagy arrébb pakolok mindent. Egyik sem gyors megoldás. De hogy ne unatkozzak, van még kerti pad (sosem használjuk), hintaágy (ezt sem), függőágy (ebben néha fekszik húgom), locsolócső, locsolófej (minden tavasszal leszúrja, beállítja, aztán slaggal locsol egész éven), ácskapocs (na, ez nem tudom, mire kell és miért a fűbe kell dobni utána, de az öntvény késtartót szépen szét tudja törni) és még ezernyi hótt' felesleges, évek óta ide-oda tologatott vacak, amik állandó örömforrást jelentenek. Vagy akkor, mikor arrébb pakolom őket, vagy akkor, mikor a találatot jelző csattanás után valamerre kirepülnek a fűnyíró palástja alól.
Ám valahogy mindig sikerül ép ésszel túlélni a kalandot a fűnyíróval. Csak akkor van gond, mikor egy esős időszak után kisüt a nap és a környék összes privát kertésze egyszerre kezdi bőgetni a fűnyírót. Kis kitérő: azt hiszed, csak a benzines fűnyíró brummog. Sokáig én is azt hittem. De hidd el nekem, itt, faluhelyen mindegyik ordít. A benzines azért, mert:
- nincs légszűrő
- van, de a doboza hiányzik
- a kipufogó is eltűnt
- vagy csak lyukas
- a törött-hegesztett-flexszel barmolt kés még véletlenül sincs kiegyensúlyozva és rázza az egészet
De az elektromos is üvölt, mert:
- a kés itt sem jobb, mint a benzinesen
- Ezermester Miskabá' úgy gondolta, a keverőtárcsás Hajdu mosógépben csak viccből volt gumiágyon a motor (pedig amúgy kellene a fűnyíróra is valami rugalmas rögzítés)
- esetleg csak úgy simán ráz az egész, ettől pedig ordít a gazda
Ehhez jönnek még a szegélynyírók (avagy: vállról indítható fűnyíró) a 0,3-0,7 másodperc közti gyakorisággal adagolt gázfröccsökkel, az itt-ott koppanó kövek és már oda is a békés, vidéki idill. Nekem is volt már ehhez szerencsém, mikor tavalyelőtt nyáron egy éjszakás műszak után hazaérve reggel 8-tól délután 2-ig hallgattam a szomszédság fűnyírását, ugyanis óránként jutott valakinek eszébe rendet tenni a ház körüli gyepen.
A csúcs mégsem ez volt, hanem mikor a szembeszomszéd srác tavaly december tizenvalahanyadikán, sárban-fagyban bömböltette két órán át a szegélynyírót. El nem tudom képzelni, mit nyírt.